Kialakítottak egy napi 24 órában elérhető egészségügyi központot több mint kétszáz fős személyzettel: orvosokkal, ápolókkal, segítőkkel és mentőautókkal, valamint a hozzájuk tartozó személyzettel.
Ez egész év szinte biztos, hogy elveszett a hazai fesztiválpiac számára – fejtette ki Kádár Tamás, a Sziget főszervezője, aki szerinte a brit újranyitási modell az, amit követni kellene, mert az pontosan meghatározza a menetrendet. Az Utazó magazinnak adott interjújában a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. vezetője beszélt a világsztárok turnészokásairól és tarifáiról, a fesztiválpiac hazai sajátosságairól és elmondta: a Gourmet Fesztivált, már csak az üzenet értéke miatt is szeretné megrendezni a társaság.
A Sziget fesztivál idei költségvetése meghaladja a tízmilliárd forintot - mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője a rendezvény sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy a nagyszínpados fellépőkre 500 millióval többet tudnak költeni, mint tavaly, és két olyan nap is lesz, amelyre két kiemelt kategóriás főfellépő jut.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek