Kezdőlap Címkék Kkv

kkv

PM: folytatódik a Pest megyei kkv-k támogatási programja

Több mint 4,5 milliárd forintot nyert el 87 Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozás a telephelyének fejlesztésére - mondta el Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára, aki hozzátette, a program 2019-ben is folytatódik.

Kedvezőbbé váltak a kis- és középvállalkozások adózási formái

Az alacsony társasági adó mellett a kormány több speciális adózási formát is kínál a vállalkozásoknak, amelyek idén még kedvezőbbé válnak.

Pályázat Pest megyei kkv-k támogatására

4,5 milliárd forint keretösszeggel jelent meg a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásait támogató pályázati felhívás második üteme.

Kkv-hitelprogram: megemelt keretösszeg, meghosszabbított határidő

A jelentős piaci érdeklődés miatt a Magyar Fejlesztési Bank 2020. január végéig meghosszabbította az MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. elnevezésű hitelprogram igénylési határidejét, illetve 100 milliárd forintra emelte a program keretösszegét. A hitel továbbra is a programban részt vevő pénzügyi vállalkozásoknál igényelhető.

Sok a kis kkv, kicsi a gazdasági súlyuk

Számarányuknál és a foglalkoztatásban betöltött szerepüknél lényegesen kisebb a kis- és középvállalkozások gazdasági súlya.

Vállalkozás: megduplázódott a kiva belépési határa

December 1-jei hatállyal kétszeresére nőtt, ötszázmillióról egymilliárd forintra emelkedett a kisvállalati adó (kiva) belépési határa - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium.

MNB: erős a magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége

A magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége mind a likviditási helyzet, mind a veszteségtűrő képesség szempontjából erős - derül ki a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi stabilitási jelentéséből.

Kiválósági Ösztöndíj – 521 közgazdász hallgató kapott támogatást az MNB-től

Huszonhét magyarországi felsőoktatási intézmény 521 hallgatója vehette át immár harmadik alkalommal a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a közgazdász hallgatók számára létrehozott Kiválósági Ösztöndíjat Budapesten.

Eurómilliárdokat hozhat az országnak a digitalizáció

Akár 9 milliárd eurót adhat hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez 2025-ig a digitalizáció, de ennek eléréséhez számos területen előre kell lépni - állapítja meg friss kutatásában a McKinsey & Company. 

MNB: jelentősen nőhet a jólét a következő évtizedben

Egy a közepes fejlettség státuszából kiutat biztosító, 2030-ig a jólét jelentős növekedését eredményező makrogazdasági pályát igyekszik bemutatni a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Növekedési jelentése, amelynek révén a következő 10 évben a jelenlegi 55 százalékos szintről Ausztria egy főre eső vásárlóerő-paritáson számított GDP-jének 80 százalékát érheti el az ország.

ITM: a kkv-k fejlesztése a gazdasági növekedés záloga

Fejleszteni kell a kis- és közepes vállalkozásokat, növelni kell a hatékonyságukat, a magyar gazdaság növekedésének fenntartása érdekében. Ebben a folyamatban pedig fontos szerepet játszik a kkv-k munkavállalóinak a képzése.

PM: tovább csökken a kisvállalkozások adója

Jövőre 12 millió forintra nőhet a kisvállalkozások áfamentessége, csökkenhet a bankadó, még több nyugdíjast és kutatót foglalkoztathatnak a cégek, illetve hozzájárulnak a közterhekhez azok a cégóriások, akik eddig ezt nem tették - közölte a Pénzügyminisztérium.

Vissza a régi rendhez. Újra jön az innovációs adó sokaknak

Négy év járulékmentes időszak után jövő évtől újra innovációs járulékot fizethet a vállalkozások jelentős része - vélekedik a a Niveus Consulting Group. 2019-től ugyanis újra a partnervállalkozások létszám és bevétel adatainak összevont mutatói lesznek a mérvadóak  a befizetési kötelezettség megállapításánál. 

Az MFB és az Eximbank a kkv-szektor fejlesztéséért

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és az Eximbank a kis- és középvállalkozások (kkv) hatékony finanszírozása, a magyar vállalkozások regionális terjeszkedésének támogatása, illetve a garancia termékek széles körű elterjesztése érdekében..

2,5 százalékos fix kamata lesz MNB hitelnek

A jegybank által meghirdetett Növekedési Hitel Program Fix jövő januárban indul. A 1000 milliárd forintos kerete a becslések szerint két évig elegendő lesz a kis- és középvállalkozások kölcsönigényének kielégítésére.

Átalakítja eszköztárát az MNB 

A Magyar Nemzeti Bank felkészült monetáris politikájának óvatos és fokozatos normalizációjára az inflációs cél fenntartható elérése érdekében - közölte az MNB keddi kamatdöntő ülését követően, amelyen szinten tartották az alapkamatot. 

MFB: elindult a kkv-k kamatmentes hitelprogramja

A kis- és középvállalkozások hétfőtől igényelhetik az MFB-nél a nulla százalékos kamatú EU-s forrású hitelt technológiai korszerűsítésre.

Beruházási hullám várható a kkv-szektorban?

Rég nem látott optimizmus lett úrrá a hazai kkv szektoron, a mikro-, kis -, és középvállalkozások körében végzett felmérést tükröző K&H kkv bizalmi index szerint.

Gép, licenc, know-how, szoftver vehető pályázati pénzből

Újra elérhető a mikro-, kis- és középvállalkozások számára 50 %-os támogatottsággal berendezések és immateriális javak - szoftver, gyártási licenc vagy know-how - vásárlására pályázati keret. Az igényelt összeg 5-30 millió forint között lehet.

Tisztességtelen az alma-felvásárlási ár, a V4-ek szigorúbb EU-irányelvet akarnak

A V4 agrárminiszterei olyan EU-s irányelv elfogadását sürgetik, amely az ipari alma most tapasztalható tisztességtelen felvásárlói-ár alkalmazását is megtiltaná. Erről Nagy István agrárminiszter nyilatkozott...

Friss

Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

A menzai étkeztetésben megjelent a tudatos beszerzés, a naponta érkező friss hús és zöldség, valamint a hozzáadott anyagoktól mentes főzés

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Hírek

Minőségi fordulat a közétkeztetésben a slow food jegyében

A menzai étkeztetésben megjelent a tudatos beszerzés, a naponta érkező friss hús és zöldség, valamint a hozzáadott anyagoktól mentes főzés

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.

Minden szállítás szankciós mentességet kap a Barátság és a Török Áramlat vezetékeken keresztül

Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül.

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...