Kezdőlap Címkék Kovács Levente

Kovács Levente

Annyi az online bűnözőknek? Új törvény lép életbe

Az új visszaélés-szűrő rendszer mesterséges intelligencia segítségével felismeri és kiszűri a szokatlan fizetési mintázatokat, és azt jelzi a bankoknak, mindezt az átutalás 5 másodperces végrehajtásán belül.

Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság

Az extenzív korszakot lezárva a magyar gazdaság egyre inkább átkerül az intenzív fejlődés szakaszába, amikor jelentősen nő a hozzáadott érték.

Az Agrárminisztérium és a Magyar Bankszövetség együttműködési megállapodása

Ma Magyarországon a teljes gazdasági hitelállományon belül 14,6 százalék a mezőgazdasághoz és az élelmiszeriparhoz kapcsolódik.

Jövőre 10. alkalommal rendezik meg a PÉNZ7 rendezvény sorozatot

A pénzügyi és vállalkozói tudatosságot interaktív eszközökkel fejlesztő PÉNZ7 rendezvénysorozatot 2024. március 4-8. között rendezik meg.

Bankszövetség: túl sok készpénzt tartunk magunknál

Magyarországon 2012 óta csaknem megháromszorozódott a forgalomban lévő készpénz mennyisége: 2652 milliárd forintról 7265,5 milliárdra. A Magyar Bankszövetség szerint csökkenteni kellene ezt az állományt.

Moratórium. A bankszövetség a célzott hosszabbítás mellett van

A Magyar Bankszövetség támogatja, hogy a moratórium meghosszabbításában a rászorulók, a koronavírus-járványban jelentős károkat elszenvedő családok és vállalkozások kaphassanak további, célzott segítséget - közölte Kovács Levente főtitkár.

Bankár és mecénás – Kortárs művészek és az Evangélium 21

Evangélium 21 címmel egy több tekintetben is különleges kortárs művészeti gyűjtemény született, amelynek középpontjában a biblia és a XXI. századi lét áll. Megvalósításában 12 kiemelkedő kortárs magyar alkotóművésznek jutott meghatározó szerep, és egy mecénásnak, Kovács Leventének, aki bankár és egyben egyházi ember is. Rendhagyó beszélgetés a Bankszövetség főtitkárával. 

Statisztikai alapú értékbecslés – gyorsabb és olcsóbb hitelfolyósítás

Gyorsabb és olcsóbb lesz a hitelfolyósítás, hamarosan számos új jelzáloghitel-kihelyezéshez is alkalmazzák majd a bankok a statisztikai alapú értékbecslés módszerét - közölte a Magyar Bankszövetség.

Ázsiai pénzügyi szövetség – globális hatókörrel. Interjú Kovács Leventével, az AFCA egyetlen európai alelnökével

Az üzleti együttműködés alapja a megismerés. Ez nyit valós kaput a lehetőségeknek, hiszen az üzleti világ nem szereti az ugrást a sötétbe. A fényt pedig a mai digitális világunkban is elengedhetetlen személyes kapcsolatok, a rájuk épülő bizalom vetíti elénk. Kovács Leventével a Magyar Bankszövetség főtitkárával arról beszélgetünk, hogyan válhatott a Magyar Bankszövetség egy jelentős ázsiai pénzügyi szövetség alapítójává és főtitkára pedig igazgatósági tagjává és alelnökévé.

Kovács Levente marad az AFCA alelnöke

Az Ázsiai Pénzügyi Együttműködési Szövetség (AFCA) immár második periódusára, a következő három évre is Kovács Leventét, a Magyar Bankszövetség főtitkárát választotta igazgatósági tagjának, továbbá alelnökének.

A Bankszövetség szerint a magyar bankrendszer stabil

A magyar bankrendszernek magas a tőkeellátottsága, stabilan működik, a lakosság részéről jelentkező nagyobb készpénzigényt is tudta kezelni - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Azonnali átutalás márciustól – tízmilliós limittel

Március másodikán startol az azonnali fizetések rendszere. A Bankszövetség szerint valamennyi szereplő felkészült a bevezetésére, a tesztelések alapján sikeres indulással számolnak.

A kápé ellen csomagot ajánl a Bankszövetség

A Magyar Bankszövetség 22 pontból álló digitalizációs javaslatcsomagot dolgozott ki: digitális fizetési megoldásokkal szorítanák vissza a készpénzhasználatot és csökkentenék a banki működés adminisztrációs költségeit is.

Azonosítás – hosszabbítást kér a Bankszövetség

A bankszámlák azonosítására előírt június 26-ai határidő meghosszabbítását kéri a bankszövetség szeptember 30-ig.

MNB-kampány – Kiszorítanák a változó kamatozású jelzáloghiteleket

Kampányt indított a változó kamatozású jelzáloghitelek fix kamatozásúra váltása érdekében a Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség.

A bankár nem forradalmár

Történelmi csúcsot ért el a bankszektor tavalyi eredménye, ami ugyan a laikusoknak szúrhatja a szemét, de az okokat és az adatokat górcső alá véve...

Friss

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a BUX – Nyerő az OTP

A héten a legnagyobb mértékben, 2,08 százalékkal, 385 forinttal az OTP erősödött.

A 24. Jótékonysági Borárverésen új rekord született

A liciten megvásárolt tételekből és az árverést kísérő jótékonysági borvásáron összesen 22.610.000 forint gyűlt össze október 10-én.

Több mint egymilliárd forintos beruházás a Cerbonánál

A saját forrásból és hitelből megvalósuló, több mint egymilliárd forintos beruházáson több, mint tíz hazai és nemzetközi cég dolgozott.

Melyik vidéki településeken lesz biztosan új e-töltőállomás?

Az EM a különböző kiírásokon jelenleg összesen 260 milliárd forinttal ösztönzi zöldenergia termelésére és tárolására a magyar családokat és vállalkozásokat

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.