Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Bankszövetség: túl sok készpénzt tartunk magunknál
No menu items!

Bankszövetség: túl sok készpénzt tartunk magunknál

Magyarországon 2012 óta csaknem megháromszorozódott a forgalomban lévő készpénz mennyisége: 2652 milliárd forintról 7265,5 milliárdra. A Magyar Bankszövetség szerint csökkenteni kellene ezt az állományt.

A lakosságnál, illetve általában a gazdaságban forgó, nagy mennyiségű készpénz az olyan jól ismert hátrányokon túl, amilyen a magas költségszint, a szürke- és a feketegazdaság táplálása, valamint a tulajdonosok testi épségét is veszélyeztetni képes biztonsági kockázatok, sajnos számos negatív környezeti hatással is jár a pénz előállításától az utaztatásán át a megsemmisítése okozta károsanyag-kibocsátásig” – hangsúlyozta a Világgazdaságnak Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Kovács Levente. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Mint kiemelte, a bankszövetség már 2019 őszén kiadott egy Javaslatok a készpénzállomány csökkentésére című tanulmányt, amelyben többféle megoldást ajánlott a döntéshozók figyelmébe.

E javaslatok közé tartozott az 500 ezer forint feletti tranzakciókra bevezetendő készpénzhasználati limit, a pénzügyi tranzakciós illeték kivezetése, a díjmentes havi kétszeri készpénzfelvétel eltörlése (vagy az összeghatár 50 ezer forintra csökkentése), sárga csekkel fizetés esetén az elektronikus fizetés előnyben részesítése, valamint az állam, az önkormányzatok és a magánszemélyek közötti pénzmozgás elektronikus irányba terelése.

A Magyar Bankszövetség nem kíván lemondani arról a sokrétű társadalmi haszonról, amit az jelenthet, ha a forgalomban lévő készpénz mennyisége erősen csökken” – hangsúlyozta a szervezet.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.