Az elmúlt két évben a gyerekek az online térben növekvő számban találkoztak felnőtt tartalommal, magukat gyereknek kiadó felnőttel, zsaroló vagy adathalász üzenetekkel - állapította meg egy friss, a biztonságos internet napjára készült felmérés.
Noha még csak néhány nap telt el azóta, hogy az amerikai kongresszus elfogadta a TikTok kormányzati eszközökről való kitiltásáról szóló törvényjavaslatot, a törvényhozók és az érdekvédők már a közösségi médiavállalatok működésének további szabályozásán gondolkodnak.
Miután Elon Musk felvásárolta a Twittert, a dolgok a fejük tetejére álltak. Ezt a német kancellári hivatal is aggodalommal figyeli, Olaf Scholz kancellár pedig a Twitterről való kivonulását fontolgatja.
Elon Musk mégis megvásárolná a Twitter közösségi médiavállalatot, méghozzá az eredeti 44 milliárd dolláros vételáron, ha az eladó eltekint a peres eljárástól.
Elsőként érte el a negyedmilliárdos követői számot az Instagramon Cristiano Ronaldo. A sztárfocista tavaly csaknem ötvenmillió dollárt kapott a közösségi oldalakon megjelent bejegyzései után.
A mértékletes 'önfényezés' önmarketing ma már szinte elengedhetetlen „kelléke” az álláskeresésnek, az értékesítésnek, valamint a teljesítmény elismertetésének. Szinte észrevétlenül alakult ki egy új tudomány és bizonyos fokig szerepjátszás: a jó benyomás keltésének elmélete és gyakorlata. Dr. Gonda György vezetési tanácsadó rovata, AzÜzlet.hu Menedzser Akadémiája
A közösségi médiának csekély hatása van a serdülők életére - állapította meg egy kutatás, amelyet 12 ezer fiatal bevonásával folytattak Nagy-Britanniában.
Végleges formájában megszavazta az orosz Duma azt a törvénytervezetet, amely megtiltja az orosz katonáknak, hogy bevetés vagy kiképzés közben a tartózkodási helyüket meghatározó kommunikációs vagy egyéb információrögzítő eszközöket használjanak, és a műveleteikre vonatkozó információt osszanak meg az interneten vagy a médiával.
A felhasználók többsége veszélyben érzi személyes adatait a közösségi oldalakon, a profil beállításokat a szakértő szerint kéthavonta ellenőrizni szükséges szól a konklúzió a Groupama Biztosító Zrt. megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint.
Felemásan sikerült a Facebook harmadik negyedéve: bár bevétele és felhasználóinak száma elmaradt a piaci várakozásoktól, nyeresége meghaladta a remélt szintet.
A New York-i tőzsdezárás után...
Haladéktalanul megkezdte az egyeztetéseket az MBH Bank Nyrt.-vel az ügyfelek kiszolgálását érintő informatikai problémáról, és előkészíti a szükséges felügyeleti lépéseket a banki probléma mielőbbi rendezésére.
A gyűjteményben olyan ikonikus márkák darabjai is szerepelnek, mint Jil Sander, Versace, Chanel, Yves Saint Laurent és Helmut Lang. Számos darab új vagy sosem hordott, néhány közülük ritka gyűjtői különlegesség.
Újabb lépést tesz a körforgásos gazdaság felé az Európai Unió: a European Commission 2026. február 9-én elfogadta azokat a jogszabályokat, amelyek megtiltják az el nem adott ruházati cikkek, kiegészítők és lábbelik megsemmisítését.
A gyűjteményben olyan ikonikus márkák darabjai is szerepelnek, mint Jil Sander, Versace, Chanel, Yves Saint Laurent és Helmut Lang. Számos darab új vagy sosem hordott, néhány közülük ritka gyűjtői különlegesség.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a fogyasztói árak éves átlagos növekedése 3,7 százalékra mérséklődött tavaly decemberben az előző havi 3,8 százalékról.
Igényfelmérés indul az öntözési képzések fejlesztése érdekében. A kérdőív célja, hogy a gazdálkodók által preferált gyakorlatorientált képzések segítséget nyújtsanak a hosszú távon fenntartható vízgazdálkodást támogató öntözéses gazdálkodás feltételeinek kialakításához, a meglévő infrastruktúra fejlesztéséhez és hatékony működtetéséhez.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek