Kezdőlap Gazdaság Sok más jövedelmet is magával húz a megemelt minimálbér
No menu items!

Sok más jövedelmet is magával húz a megemelt minimálbér

Illusztráció: Bigstock

A minimálbér 16 százalékos emelése 2023-ban egy sor járadék és juttatás összegét is magával húzza, így növekedni fog többek között a kisgyermekes szülők járadéka, az álláskeresési járadék és a táppénz. A minimálbéresek pedig nagyobb hitelt is kaphatnak jövőre. 

Szerdán aláírták az érdekképviseletek a megállapodást, amely alapján 2023. januárjától a bruttó minimálbér 232 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 296 400 forintra emelkedik. Ez a 2022-es évhez képest 16, illetve 14 százalékos növekedést jelent, ami összesen közel egymillió ember bérét érinti közvetlenül. Az egyezség azonban azoknak is fontos, akik nem minimálbéresek, de az államtól kapott jövedelmük a minimálbértől függ. A Bank360.hu összeszedte, hogy a mostani emeléstől kinek és milyen mértékben nő még a jövedelme januártól.

Több pénzt kapnak a kisgyermekes szülők

Emelkedik 2023-ban a minimálbér összegéhez kötött gyermekgondozási díj (gyed) maximum összege. Ez a járadék legfeljebb a minimálbér kétszeresének a 70 százaléka lehet, így 2023-ban bruttó 324 800 forintot is kaphatnak a jogosultak. Jövőre ugyanez lesz a nagysülői gyed felső összeghatára is.

A diplomás gyed maximum összegét is befolyásolja a jövő évi emelés. Attól függően, hogy milyen képzésben vesz részt a szülő, kétféleképpen érintheti a járadékát a minimálbér vagy a bérminimum.

  • Azok, akik felsőfokú alapképzésben vagy szakképzésben, felsőoktatási szakképzésben, valamint a szakirányú továbbképzésben vesznek részt, a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 70 százalékával számolhatnak – ez 2023-ban 162 400 ezer forint lesz.
  • A mesterképzésben, osztatlan vagy doktori képzésben részt vevő hallgatók pedig a garantált bérminimum 70 százalékával számolhatnak, ami 2023-ban már 207 480 forint lesz.

A gyermekek otthongondozási díja (gyod) bruttó 232 000 forintra emelkedik, a minimálbér emelésével összhangban.

Nő az álláskeresési járadék és a táppénz összege is

Az álláskeresési járadék meghatározása a kérelem benyújtását megelőző időszak (négy naptári év) keresete alapján történik, de itt is van egy törvényi maximum, ami a mindenkori minimálbér értékéhez van kötve. Az egy napra kifizetett járadék összege nem haladhatja meg a jogosultság kezdő napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napi összegét. 2023-ban így az egy napra kifizethető maximális álláskeresési járadék bruttó 7733 forint lesz.

A táppénz maximum összege is a minimálbérhez van kötve. Egy napra a minimálbér kétszeresének 30-ad részével kell számolni, ami 2022-ben 13 333 forint, 2023. januártól pedig 15 466 forintra nő.

Szintén a minimálbér összegéhez képest határozzák meg a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása után igénybe vehető járulékkedvezményt. 2023 januárjától az állam a járulékokat a minimálbér kétszereséig, vagyis legfeljebb 464 000 forintig engedi el.

A személyi szja-kedvezményre jogosultak is néhány ezer forinttal többre számíthatnak a minimálbér emelése után. Akik meghatározott betegségekben szenvednek, például

  • cukorbetegek,
  • laktóz- vagy gluténérzékenyek,
  • hallási vagy látási fogyatékossággal élők,
  • mozgásszervi fogyatékossággal élők,

jogosultsági hónaponként a minimálbér egyharmada szerinti összeg 15 százalékára lehetnek jogosultak, száz forintra kerekítve. A kedvezmény 2023-ban havonta 11 600 forintot jelent.

A tanulószerződéses pénzbeli juttatások összege is a minimálbérrel arányosan emelkedik 2023-ban, és ugyanez igaz a szakképzési munkaszerződéssel összefüggő egyéb juttatásokra is.

Növekedhet a felvehető hitel is

Az állami és társadalombiztosítási juttatások mellett a hitelfelvételnél is számít, hogy mennyi a minimálbér. Ez azokat érinti, akiknek ennyi a havi jövedelme. A minimálbér emelkedése miatt ugyanis a Jövedelemarányos Törlesztési Mutató (JTM) alapján a bankok arányosan magasabb összegű hitelt adhatnak.

Az már a kölcsön fajtájától és feltételeitől függ, hogy hol húzódik a határ. Személyi kölcsön esetében a minimálbérnél és a bérminimumnál a havi törlesztőrészlet maximum a nettó jövedelem 50 százaléka lehet.

Lakáshiteleknél a határ a minimálbér és a garantált bérminimum esetén a havi jövedelem 25-50 százaléka a választott kamatváltoztatási periódustól függően. Azt már a bankok határozzák meg, hogy a minimálbérre hiteleznek-e egyáltalában, és ha igen, milyen feltételekkel, de a JTM által meghatározott korlátot nem léphetik át – írja a Bank360.hu.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Hirdetés

Hírek

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.