Kezdőlap Címkék Model 3

Model 3

Januári Black Friday a Teslánál

Hónapok óta nem mennek túl jól a dolgok a Tesla számára. De a vállalat mindig is jó volt abban, hogy radikálisan változtasson az irányon, ha a helyzet úgy kívánta. Most sem tettek másként: Elon Musk cége úgy döntött, hogy radikálisan csökkenti elektromos modelljei árát az USA-ban és Németországban.

Karambolveszély. Tömeges visszahívás a Teslánál

Az automatikus sebességszabályozó működési hibája miatt több százezer járművét visszahívta Kínában a Tesla - közölte a kínai piacfelügyelet. A visszahívás több mint 285 ezer, három...

Új modellt gyárt Kínában a Tesla

A frissen elkészült sanghaji Tesla autógyár megkezdte egy új modell, a Model Y gyártását. A bejelentésen Elon Musk, a vállalat ügyvezetője is jelen volt.

Évi félmillió Tesla készül majd Berlinben

A Tesla évi 500 ezer elektromos járművet gyárt majd Berlinhez közeli üzemében, a 2021 nyarán megnyíló Gigafactory 4-ban.

Kigurult a gyárból az első kínai Tesla

Átadták a Tesla első, Kínában gyártott járműveit. A Sanghajban gyártott Model 3-asokat kizárólag Kínában értékesítik majd, állami támogatással - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

Megtolhatja a Tesla szekerét a kínai állam

Kína állami támogatást nyújthat az ott gyártott Tesla járművekért, azok ugyanis felkerültek a támogatásra javasolt új energiával működő járművek listájára.

A rekord is kevés a Teslánál

A piaci várakozásoknál kevesebb autót szállított, de így is értékesítési rekordot ért el a harmadik negyedévben a Tesla. Az éves cél eléréséhez ennél nagyobb fokozatra kell kapcsolnia Elon Musk cégének.

A Tesla Model 3-asokkal árasztja el Kínát

Októberben kezdi meg a termelést a Tesla kétmilliárd dolláros beruházással létesült sanghaji üzeme. Elon Musk cége évi félmillió elektromos autó gyártását tervezi Kínában.

Hiába a rekord, veszteséges maradt a Tesla

Rekordszámú autót gyártott és szállított le a Tesla, ám ez csak arra volt elég, hogy az előző negyedévinél kisebb veszteséggel zárja az idei második negyedévet.

A Tesla sok autót ad el, de nem eleget

A Tesla még soha annyi járművet nem gyártott és nem szállított le, mint a második negyedévben, Elon Musk 400 ezres ígérete azonban nehezen tartható.

Emeli autóinak árát a Tesla

A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó átlagosan 3 százalékkal emeli járműveinek árát világszerte, egyedül a tömeggyártásra szánt Model 3 árán nem változtat.

Polestar 2 – a Volvo elektromos modelljével a Tesla babérjaira tör

A Volvo Cars online felületen mutatta be az árban és hatótávban a Tesla legújabb modelljével versenyképes elektromos autóját.

Model 3 – Növelné az eladást, újabb árleszállítást rendelt el a Tesla

Több mint ezer dollárral csökkenti Model 3 típusú járművének árát az elektromos autókat gyártó Tesla, miután február 1-jén lezárta költséges ügyfélajánló programját.

Tesla: 9 után 7 százalékos létszámleépítés

 Több min háromezer munkahelyet számol fel, és közben növeli a tömegterméknek szánt Model 3 gyártását az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla annak érdekében, hogy csökkentse költségeit és nyereséges maradjon tevékenysége.

Olcsóbb lett a Tesla – lezuhant a részvény ára

Január elején a Tesla valamennyi járművének árát csökkentette, hogy ellensúlyozza a közel felére apadt zöld adókedvezményt és fellendítse a Model 3 eladási volumenét. A lépés után nagyot esett a cég árfolyama.

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,