Kezdőlap Címkék Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetsége

Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetsége

Széchenyi Agrár Kártya. Kamattámogatást is nyújt az agrártárca

Az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitele kellő biztonságot nyújt az agrárvállalkozásoknak, különösen a kisebb vállalkozások számára kiemelten fontos a kiszámíthatóan rendelkezésre álló forgóeszköz-finanszírozó hitelkonstrukció.

Friss

BÉT: emelkedő forgalom mellett csökkent a BUX

A befektetői hangulat a bizonytalan nemzetközi kilátások miatt fordult kedvezőtlenre a szakértők szerint.

Heti makronaptár – Kamatdöntő ülést tart az MNB Monetáris Tanácsa

Az MNB tavaly szeptember 27-én emelte meg utoljára az alapkamatot, 125 bázisponttal 13,0 százalékra, és az ülést követően bejelentette az alapkamatemelési-ciklus leállítását.

A jövőt látják benne – Leginkább az ügyfélszolgálati területen nyert teret a mesterséges intelligencia

A cégek 65 százalékánál szerződést is bontottak az AI-megoldást biztosító társasággal, többnyire etikai aggályok miatt - derül ki a kutatásból.

A vizsgálat lezárult, felejtse el?

A GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a feltételezett jogsértés egyértelműen nem volt bizonyítható, mivel a fizetési terminálon már nem volt alapértelmezetten beállítva a borravaló mértéke és a fogyasztók maguk dönthetik el, hogy 0 és 20 százalék között mekkora mértékű borravalót adnak.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.