Hirdetés
Kezdőlap Címkék Olajos magvak

olajos magvak

Megtorpant a világpiaci élelmiszerárak emelkedése

Júniusban öt hónap után először csökkentek a világpiaci élelmiszerárak, a tejtermékek közel tizenkét százalékkal lettek olcsóbbak.

Az élelmiszerek ára februárban a világpiacon jócskán emelkedett – a tejé 5,6 százalékkal nőtt

Februárban emelkedtek az élelmiszerárak a világon, elsősorban a tejtermékek drágulása miatt, öt alapvető élelmiszer árindexe 1,7 százalékkal nőtt.

Világpiaci élelmiszerárak – drágább lett a tej és a cukor

Januárban emelkedtek az élelmiszerárak a világon elsősorban a tejtermékek, az olajos magvak és a cukor drágulása miatt.

Friss

A havi bérlet a sláger a BKK-nál

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tavalyi menetdíjbevétele eléri a 67,3 milliárd forintot, ami 1,4 milliárddal haladja meg a 2018-as adatot. Az összbevétel fele a havi és félhavi bérletek eladásából származik.

Műtrágyával csalták az áfát – húsz évet kaphatnak

Külföldről beszerzett műtrágyával "ügyeskedett" egy tizenhat tagú bűnbanda, több mint egymilliárd forintos kárt okozva a költségvetésnek. A csalók húsz év börtönt is kaphatnak.

Hitelfelvétel – itt az online jövedelemigazolás

Az interneten is lehet igényelni a banki hitelfelvételhez elengedhetetlen adóhivatali keresetigazolást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

BÉT – Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés

Mérsékelt emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén szerdán az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Hírek

Műtrágyával csalták az áfát – húsz évet kaphatnak

Külföldről beszerzett műtrágyával "ügyeskedett" egy tizenhat tagú bűnbanda, több mint egymilliárd forintos kárt okozva a költségvetésnek. A csalók húsz év börtönt is kaphatnak.

A kormányhivatal vizsgálja a veszteglő Ryanair ügyét

Haladéktalanul kivizsgálja a kormányhivatal a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren kedden órákon át veszteglő légi járat ügyét.

Órákat vesztegelt a ferihegyi kifutón egy Ryanair-gép

Azonnali vizsgálatot kért a Ryanair vezetőségétől a Budapestről a Kanári-szigetekre induló kedd reggeli járattal történtek miatt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő.

Unokázós csalókat fogtak el a rendőrök

Unokázós csalásokra specializálódó, Angliából irányított bűnszervezet tagjait fogták el az éjjel három településen - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Koronavírus – Karanténban az óceánjáróról hazatért két magyar

Karanténba kerül az óceánjáró hajóról hazatért két magyar állampolgár - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Restaurálása után kiderült: ez egy Rembrandt-festmény

A modern technológiának és művészettörténészek nyomozásának köszönhetően Rembrandt festményeként azonosították az Egyesült Államokban azt a majd 400 éves műalkotást, amelyről sokáig úgy vélték, hogy a holland festőművész műhelyében dolgozó ismeretlen művész munkája.

Észak-Korea. Dollár százezreket költ lovakra Kim Dzsongun

Észak-Korea tucatnyi telivér lovat importált tavaly Oroszországból csaknem 80 ezer dollár értékben - jelentette orosz vámadatokra hivatkozva a Reuters hírügynökség.

Előbb kezdődik az idei pollenszezon

Az enyhe időjárás miatt korábban kezdődik a pollenszezon, az allergia mértékétől és az előző évek tapasztalataitól függően már érdemes szedni a gyógyszereket - mondta Nékám Kristóf allergológus.

Gazdaság

Hitelfelvétel – itt az online jövedelemigazolás

Az interneten is lehet igényelni a banki hitelfelvételhez elengedhetetlen adóhivatali keresetigazolást - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Sok az egyszereplős közbeszerzés

Az informatika és az egészségügyi beszerzések területén az egyszereplős közbeszerzések száma és aránya nagyon magas. Ezt a kormány olyan intézményi változtatásokkal igyekszik kezelni, amelyeknek már idén lehetnek eredményei - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

“Farkasszemet néztem a halállal” – A profit mindenek felett?

A tradicionális légitársaságok nagyrészt törölték járataikat a múlt héti, Európán végigsöprő orkán miatt. A fapados gépek többsége azonban felszállt. Fontosabb a profit, mint az utasok biztonsága?
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom