Magyarország versenyképességének további erősödése a digitalizáción múlik, ennek kiterjesztését ezért a legfontosabb gazdasági célok közé kell emelni - jelentette ki a pénzügyminiszter a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően.
Az államháztartás egyenlege januárban 244 milliárd forint többlettel zárt - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter, aki szerint tartható lesz az év egészére tervezett 1,8 százalékos hiány.
A kabinet az adócsökkentés kormánya kíván maradni, és a legnagyobb adócsökkentő cím mellé néhány éven belül szeretné megszerezni a legnagyobb adóadminisztráció-csökkentő címet is - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Nemzeti Adó- és Vámhivatal évértékelőjén.
A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) székhelyének áthelyezése Magyarországra tovább erősíti Magyarország és Budapest nemzetközi pénzügyi központi szerepét.
Az Eximbank 420 millió eurós kerete segíti a magyar vállalatok kazahsztáni piacra lépését. Erről és a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok lehetőségeiről beszélt Varga Mihály, miután a közép-ázsiai ország asztanai pénzügyi központjának kormányzójával folytatott tárgyalásokat.
A pénzügyminiszter szerint a magyar gazdaság idei növekedése is nagyobb lehet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által vártnál, ugyanakkor úgy látja, hogy Magyarországon is érdemes a világgazdasági lendület visszaesésére felkészülni, erre gazdaságvédelmi programot alakíthat ki a kormány tavasszal.
Egyre népszerűbb a kisadózók tételes adója, eddig több mint 315 ezer vállalkozás választotta ezt a minimalizált adminisztrációt igénylő adóformát - mondta Varga Mihály.
A lakossági állampapír-állomány tavaly 713 milliárd forinttal emelkedett és ezzel az év végén elérte a 7516 milliárd forintot, ami több mint 10 százalékos növekedést jelent egy év alatt
Varga Mihály pénzügyminiszter ismertetése szerint a tavalyi gazdasági növekedés 4,6 százalék lehetett az előzetes számok tükrében, miközben az uniós módszertan szerint számolt GDP-arányos államháztartási hiány 2 százalék körüli szinten maradt, ami kedvezőbb a múlt évre tervezett 2,4 százalékosnál.
Kétéves bérmegállapodást fogadtak el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői, amely szerint 2019. január 1-jétől és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege.
A kedvező befektetői várakozásokat követően minden eddiginél alacsonyabb kamatozással bocsátott ki jüankötvényt a magyar állam Kínában - tájékoztatott Varga Mihály.
A pénzügyminiszter a VOSZ rendezvényén azt mondta: a hatéves bérmegállapodást gazdaságtörténeti jelentőségű. Miután a munkaadók és munkavállalók az idén nem tudtak megállapodni a jövő évi minimálbérről, a kormánynak nagy lesz a felelőssége a döntésben. A Vállalkozók Napján hetvenhét kitüntetést adtak át (részletes ismertető a cikkben).
Hozamvadászokat gyanított a pénzügyminiszter az állami támogatás megszűnése előtt két nappal bekövetkezett robbanás szerű ügyfélszám növekedés mögött. Az MNB adatokat kért be a piaci szereplőktől a lakástakarék-pénztári törvény módosítása előtti ügyfelekről. Még jöhet meglepetés?
A hatéves bérmegállapodásban 2019-re már nincs meghatározott érték a minimálbérre, ezért megkezdték erről az egyeztetéseket. Ha a tárgyalásokon nem születik megállapodás, akkor a kormány hoz döntést a vita alapján.
A héten átlépte a háromszázezret a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választók száma, immár majdnem minden harmadik cég ezt az adózási módot választja
A kormány fenntartja a piacon megjelenő nyugdíj megtakarítások támogatását, a 20 százalékos adókedvezményét hosszútávon is fenntartja, továbbá olyan állampapírok forgalomba bocsájtását is tervezi, amely a nyugdíjas évekre szóló előtakarékosságot szolgálja. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter jelentette ki egy konferencián.
A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek