Kezdőlap Építőipar Építőipar. Jövőre is kétszámjegyű bővülés várható
No menu items!

Építőipar. Jövőre is kétszámjegyű bővülés várható

Az építőipar az idei kiugró teljesítménye után várhatóan jövőre is kétszámjegyű bővülést ér el Magyarországon – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) évzáró ünnepi közgyűlésén pénteken, Budapesten.

Az első tíz hónapban 22 százalékkal bővülő ágazati teljesítményről azt mondta, ez kiugró ütemnek számít az Európai Unióban, hiszen a 28 tagállamban az építőipar átlagos növekedése 4,3 százalékos volt.

A pénzügyminiszter kiemelte: ahhoz, hogy az építőipar továbbra is megőrizze a lendületes növekedési ütemét, változnia kell a vállalati struktúrának, enyhülnie kell a szakemberhiánynak, és jelentős technológiai korszerűsítést is végre kell hajtani.

A pénzügyminiszter kiemelte: a kormány támogatja a hazai építőipar fenntartható, modern technológián alapuló fejlődését annak érdekében, hogy az eleget tudjon tenni a növekvő megrendelői igényeknek.

Varga Mihály jelezte: a kormány elkötelezett annak érdekében, hogy az építőipar visszanyerje súlyát a gazdaság meghatározó ágazataként, most az építőipar a GDP mintegy 4,5-5 százalékát állítja elő, ez az arány a válság előtti években 7 százalékhoz közelített.

A pénzügyminiszter az ágazat eredményeiről szólva elmondta, hogy az építőipari vállalkozások október végi szerződésállományának volumene 40 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, egyúttal a szektorban foglalkoztatott munkavállalók száma az utolsó egy év alatt közel 18 ezer fővel, 335 ezerre emelkedett. Varga Mihály kiemelte: 2018. első három negyedévében több mint 10 ezer új lakás épült, 28 százalékkal több mint egy évvel korábban. A bővülés hátterében a kormány gazdaságpolitikai intézkedései, kiemelten az otthonteremtési program 2015-ös életre hívása áll – közölte a pénzügyminiszter.

Varga Mihály felhívta a figyelmet: a kormány az elmúlt időszakban számos olyan lépést tett, amelyek javítják a vállalkozói környezetet Magyarországon, illetve közvetlen módon segítik az építőipar területén működő vállalkozásokat.

A pénzügyminiszter emlékeztetett: a kormány novemberben döntött arról, hogy 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek. A további, építőipart támogató intézkedéseket ismertetve elmondta, hogy 2018-ban a kormány több mint 230 milliárd forintot különített el az otthonteremtés elősegítésére, ami jövőre tovább emelkedik, valamint bevezette az építőipari támogatási programot, amelyre idén 16 milliárd forint áll rendelkezésre.

Varga Mihály jelezte: a program célja, hogy javítsa az ágazatban működő vállalkozások technológiai felkészültségét, hogy ezek a cégek a jövőben magasabb hatékonysággal tudjanak megfelelni a Magyarországon erőteljesen növekvő piaci igényeknek.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke megnyitó beszédében jelezte: az építőipar idén is jó évet zár, a termelési értéke eléri a 3000 milliárd forintot. Elmondta: napjainkban az építőipar 70 ezer dolgozóval többet foglalkoztat, mint a mélypontot jelentő 2013-ban, és az ágazat erőteljes gépesítésbe is kezdett.

Az ÉVOSZ elnöke a problémák között felvetette, hogy az ágazatban a munkaerő a “könnyebb, lazább” foglalkoztatók felé áramlik, ugyanis a dolgozók jó része azt kedveli, ha a jövedelem egy része a zsebbe megy, oda mennek, ahol laza a munkafegyelem, cserébe elnézik a munkavédelmi hiányosságokat is.
Koji László arról is szólt, hogy a mikrovállalkozások nagy tömege nem képes a megfelelő innovációra, az összetettebb építési feladatok elvégzésére, ezt továbbképzéssel erősíteni kell.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kiemelte: az építőipar potenciális megrendelés-állománya 2023 végéig – szakértők számításai szerint – 24 ezer milliárd forintot ér el, ebből 14 ezer milliárd forintot tesznek ki a várható állami megrendelések. A következő években mintegy 1000 kilométer közút építését, korszerűsítését akarja megvalósítani a kormány, azt akarják elérni, hogy minden megyeszékhelyet gyorsforgalmi út kössön össze a fővárossal.

A hozzávetőleg 10 ezer milliárd forint magánberuházásból mintegy 2000 milliárdra tehető a magánlakás- és más lakossági építkezések, és 8000 milliárd forintot jelentenek majd az olyan nagy beruházások, mint például a BMW-gyár megépítése – jelezte György László.

Az ITM államtitkára rámutatott: 2019-ben újabb 6 milliárd forinttal kívánja támogatni a kormány az építőiparban tevékenykedő magyar vállalkozásokat.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy fordulat: zöldre vált a Wizz Air

A Wizz Air támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) fejlesztésével foglalkozó amerikai CleanJoule vállalat kutatásait, az Indigo Partners konzorcium - amelynek a Wizz Air mellett a szingapúri GenZero, az amerikai CleanHill Partners, valamint a Frontier Airlines és a mexikói Volaris légitársaság is tagja - 50 millió dollárt fektetett be a zöld start-up cégbe - közölte a légitársaság.

Májusban már csak 6,1 százalék volt az infláció Németországban

Májusban is folytatódott az infláció lassulása Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) friss adatai szerint.

A magyar mobilspecialista, aki már Ausztriáért is felel

Miután a magyar mobilpiac dobogójának második fokára lépett a Xiaomi, az itteni piac sikeres felépítése után, 2022 szeptemberétől a cég ausztriai leányvállaltának irányítását is megkapta Wagner Tibor. A magyar mobiltelefónia egyik legtapasztaltabb szakembere, aki immáron Xiaomi a magyar és osztrák piacáért is felelős, úgy látja: a hazai piacon további szintlépést eredményezhet, hogy a mobiltelefonok mellett okos eszközöket is forgalmazó márka hamarosan a hipermarketekben is megjelenhet. 

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hírek

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Péntektől olcsóbb lesz a gázolaj

Pénteken 2 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benziné viszont a héten már nem változik.

Erősödött kedden a forint, nem is kevéssel

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: 0,4 százalékkal az euró, 0,5 százalékkal a dollár és 0,6 százalékkal a svájci frank ellenében.

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.