Kezdőlap Címkék Tiltás

tiltás

Novis-ügy – MNB: lehetőség van a szerződések felmondására

A szlovákiai székhelyű NOVIS Biztosító körüli bizonytalanságok miatt kiemelten fontos, hogy a magyarországi ügyfelek is folyamatosan tájékozódjanak, és - a szerződéses feltételek adta keretek közt - hozzanak felelős döntést a biztosítóval való további együttműködésről - hívta fel a figyelmet a jegybank.

Tiltott férfierő. Potencianövelőt hívott vissza a Nébih

Gyógyszer-hatóanyag tartalom miatt a Nébih megtiltotta a Gold Power márkájú férfi étrend-kiegészítő forgalmazását  - közölte a hatóság.

Életveszélyes kétkerekűek. Rollereket és hoverboardokat tiltottak be

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 14 elektromos rollert és hoverboardot vizsgált meg. A laboreredmények alapján mindössze két roller használata veszélytelen, az összes többi eszköz forgalmazását megtiltotta a hatóság.

ITM – tiltás. Túl sok penészgomba nyolc hennafestékben

Mintegy hatvan szépségápolási cikk közül nyolc hennafesték megbukott az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelmi vizsgálatán. A termékeknél mikrobiológiai tisztasági problémákat találtak, ezért megtiltották a forgalmazásukat.

Az oroszok betiltották a kriptopénzes fizetést

Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a törvényt, amely megtiltja a belföldi fizetést kriptovalutával.

Aquaparkok, táborok – tiltások biztonsági okok miatt

A nyári gyermektáborokban felállított élményeszközök közel negyede nem felelt meg az előírásoknak. Az aquaparkok, strandok csúszdái ennél jobban szerepeltek, csak minden tizedikkel akadtak problémák - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Betiltott reklám. A koronavírust is gyógyítja – állították a sprayről

A Gazdasági Versenyhivatal eltiltotta a Max-Immun Kft.-t a C-peptides termékei reklámozásától. A cég a Vargapeptide népszerűsítése során azt állította, hogy a bőrápoló spray számos betegség, köztük a koronavírus gyógyítására is alkalmas - közölte a GVH.

5G – Nagy-Britannia teljesen kizárja a Huaweit

A brit távközlési vállalatok 2021-től nem vásárolhatnak a kínai Huaweitől berendezéseket a nagy-britanniai 5G mobilhálózat kiépítéséhez - jelentette be a digitális fejlesztésért felelős minisztérium vezetője.

Kambodzsa. Tilos a kutyahús a turistaparadicsomban

Betiltották a kutyahús kereskedelmét a híres 12. századi templomegyüttesnek, Angkorvatnak otthont adó kambodzsai tartományban.

Tiltás. Nem köthet több Sensum életbiztosítást a Novis

A Magyar Nemzeti Bank betiltotta a szlovák Novis Biztosító Sensum befektetési életbiztosításának magyarországi értékesítését a jogszerű állapot helyreállításáig.

Jövő júliustól tilos az egyszer használatos műanyag

2021. július 1-jével tiltják be Magyarországon az egyszer használatos műanyagokat - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A németek betiltják az idénymunkát a húsiparban

A kelet-európai vendégmunkások foglalkoztatására épülő alvállalkozói modell leváltása érdekében a német szövetségi kormány úgy döntött, 2021-től megtiltja a vállalkozói szerződés alkalmazását a húsiparban.

Tiltás – Itthon nem csak a mentolos cigi tűnt el a trafikokból

A mentolos cigaretta, valamint cigarettadohány mellett az ízesített elektronikus cigaretta és utántöltő folyadék sem forgalmazható tovább Magyarországon - közölte a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos.

Mától tilos a mentolos cigi az Európai Unióban

Szerdán életbe lépett a mentolos cigarettákra vonatkozó tilalom az Európai Unióban, amely a fiatalokat védené attól, hogy rászokjanak a dohányzásra.

Egyszer használatos műanyagok – nem mind helyettesíthető?

Éves szinten tízezer tonna terméket érinthet az egyszer használatos műanyagok küszöbön álló hazai tilalma, de csak egy részüknek van megfelelő alternatívája - hívta fel a figyelmet a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ).

Tilos lesz a műanyag zacskó Kínában

A világ egyik legnagyobb műanyag-felhasználójaként Kína bejelentette, hogy 2020 végére nagyvárosaiban, 2022-re pedig minden városában betiltja a nem lebomló műanyag zacskókat.

Amerikában betiltják az ízesített e-cigarettákat

Betiltja a fodormentás és gyümölcsös ízesítésű patronokkal használatos e-cigarettákat az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA). A gyártóknak harminc napjuk van arra, hogy leálljanak a termeléssel és a forgalmazással.

Barcelona kitiltotta a legszennyezőbb autókat

Az új évtől nem közlekedhetnek a legszennyezőbb gépkocsik Spanyolország és Belgium legnagyobb városaiban. Barcelonában Európa egyik legnagyobb korlátozott gépjárműforgalmú övezete jött létre.

Massachusetts betiltja az ízesített e-cigit

Massachusetts állam kormányzója aláírta azt a törvényt, amely megtiltja az ízesített dohány- és e-cigaretta-termékek forgalmazását az Egyesült Államok keleti parti tagállamában.

Beverly Hills. Csak hotelekben lehet cigarettát venni 2021-től

A kaliforniai állambeli Beverly Hills lehet az első amerikai város, ahol szinte teljesen megszűnik a dohánytermékek forgalmazása.

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,