Kezdőlap Címkék Turizmus

turizmus

Több száz szálláshely újul meg a Kisfaludy-program keretében

Több mint 700 magyarországi panzió és szálloda nyert költségvetési támogatást szálláshelyfejlesztésre - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Rongáló, nem fizető vendégek, lopnak is a szobából

Négy szálláshelyből háromban már legalább egyszer előírást sértett a vendég, ezek közül a leggyakoribb a rongálás volt, ezt követte a szobába, apartmanba becsempészett nem fizető plusz vendég, míg harmadik helyen a lopás szerepel a statisztikák szerint. 

A turistaparadicsomok olcsósága sem segít Erdogan gazdaságán – az EU-t is érinti a válság

Törökország bajban van, amin a napjainkra lassanként feltámadó turizmus sem képes segíteni.

Többen, többet költenek turizmusra

Az év első felében a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért vendégforgalma 5,3%-kal, bruttó bevétele 10%-kal volt több, mint tavaly ilyenkor.

“Lődd le a turistát” – Mallorca forrong

Mallorca elveszni látszik, a helyiek számára már biztosan nem az, amit édes otthonnak neveznénk. Jól olvasható a főváros egyik falán a "Lődd le a turistát!" graffiti.

Bornegyed – Budapesti önkormányzat ötletpályázata

Budafok-Tétény önkormányzata ötletpályázatot hirdet a XXII. kerület, mint bornegyed arculatának megalkotására, népszerűsítésére, a pályázatokat augusztus 20-ig lehet beadni. Az első helyezett nyereménye 300 ezer, a 2. helyezett 200 ezer, a 3. pedig 100 ezer forint.

Ideglenesen betiltott strandélmények

A látogatók biztonsága érdekében 23 strand 56 eszközének használatát tiltották meg a az ellenőrök, 18 élményeszköz esetében már pótolták a hiányosságokat, azok újra üzemelhetnek.

Nem csak a foci miatt strandolnak kevesebben az Adrián

A labdarúgó-világbajnokság sovány kifogás a júliusi kezdéshez, júniusban sem nőtt a vendégéjszakák száma a tavalyihoz képest, nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a vendégek számának növelésére - vélekednek Horvátországban.

Nem csak szezonban szeretnek minket a turisták – rekord várható

Az év első öt hónapjában bővült a turizmus, ezzel párhuzamosan sikerült csökkenteni a szezonalitást, és a forgalom területi koncentrációja is enyhült - mondta a...

A vidék friss milliárdokra pályázhat még az idén

A fel nem használt forrásokból idén mintegy 50 milliárd forintos kerettel újabb pályázati lehetőséget nyit az élelmiszer-feldolgozás és a borászat támogatására az Agrárminisztérium. Emellett...

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...