Összeütközött két személyszállító vonat szerda reggel Nyugat-Csehországban, a német határ melletti Domazlice közelében. Két ember meghalt és mintegy negyvenen megsérültek - jelentette a cseh közszolgálati hírtelevízió.
Az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) megkezdte a munkát az első olyan bolygóvédelmi rendszer kiépítésén, amely aszteroidabecsapódásoktól hivatott oltalmazni a Földet.
Összeütközött két személyszállító vonat Bangladesben, a balesetben legkevesebb tizenöten meghaltak és mintegy hatvanan megsérültek - közölte a rendőrség és a mentőszolgálat.
Nagy testű tengeri élőlénynek ütközött egy szárnyas komphajó szombaton a Japánhoz tartozó Szado-sziget térségében, a balesetben 87 utas sérült meg, közülük öt súlyosan - közölte a japán parti őrség.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...