Kezdőlap Hírek Covid19 - Románia: zavarkeltő, 50%-os eltérések a halálozást összegző adatbázisokban
No menu items!

Covid19 – Románia: zavarkeltő, 50%-os eltérések a halálozást összegző adatbázisokban

A kórházak nem küld jelentést minden Covid-halálesetről jelentést 

Jelentős eltéréseket talált a román egészségügyi minisztérium szakértői bizottsága a koronavírusnak tulajdonított haláleseteket összegző, különböző intézmények által vezetett adatbázisok között – derült ki, amikor a tárca honlapján közzétették a testület jelentését.

A szakértői bizottság létrehozását Florin Citu miniszterelnök rendelte el, miután az általa leváltott Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter azt sugallta: a hatóságok valótlan adatokat közölnek a koronavírusban elhunytak számáról jelentette az MTI.

A ‘leleplezés’ nyomán az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) parlamenti vizsgálóbizottság megalakítását is kezdeményezte a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hivatalos közegészségügyi mutatók valódiságának ellenőrzésére, ezt azonban kormánytöbbség – éppen a minisztériumban már megkezdett vizsgálatra hivatkozva – elutasította. Bár a vizsgálat már korábban lezárult, Ioana Mihaila új egészségügyi miniszter eddig vonakodott a pontos számokat közzétenni, de Citu sajtóértekezletén nyilvánosan is felszólította őt a jelentés publikálására, aminek a miniszter tett eleget.

A bizottság jelentése szerint a speciális távközlési szolgálat (STS) által üzemeltetett, hivatalos “Corona forms” adatbázisban március végén már hétezerrel kevesebb (24 ezer) Covid-haláleset szerepelt, mint a szaktárca által használt “alerte.ms.ro” adatbázisban (31 ezer).

A Corona formsban a megyei közegészségügyi hivatalok (DSP), a kórházak és laboratóriumok a személyi szám alapján vezetik be a pozitív Covid-tesztek alapján diagnosztizált fertőzötteket, az elhunytaknál azonban a DSP láttamozása szükséges ahhoz, hogy a kórházakban vagy otthonukban elhunytak “Covid-halottként” kerüljenek az adatbázisba. Ez a hivatalos adatbázis, amelynek alapján a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) naponta összegzi a járványadatokat.

Az alerte.ms.ro adatbázisban nem szerepelnek személyi számok, ilyenként ellenőrizhetetlen is, azt az egészségügyi minisztérium operatív munkaeszközként hozta létre és nem a statisztikai összegzést szolgálja, hanem a kórházak leterheltségének, erőforrás- és fogyóeszköz-szükségleteinek gyors felmérését.

A szakértői bizottság jelentése rámutat: a megyei DSP-k szerint sok kórház nem küld jelentést minden Covid-halálesetről, gyakorlatilag feleannyi halálesetet jelentenek a DSP-k felé, mint amennyit beírnak az alerte.ms.ro platformba.

Másfelől olyan kórházak is vannak, amelyek a halál okától függetlenül minden elhunytat bevezetnek az alerte.ms.ro-ra. Korábban a román sajtó az eltérések egy részét azzal magyarázta, hogy egy halottat több olyan kórház is lejelentett, ahol előzőleg kezelték az utóbb elhunyt koronavírusos beteget.

A bizottság jelentéséből nem derül ki, hogy a hivatalos adatbázis hitelességét megkérdőjelezi-e az, hogy az egészségügyi tárcánál működtetett adatbázisban a Covid-halottak száma csaknem 25 százalékkal magasabb. A testület viszont felhívta a figyelmet, hogy a két – különböző elvek alapján működtetett – adatbázis párhuzamos működtetése zavaros helyzetet teremt, jelentős többleterőforrásokat vesz igénybe és aláássa a hatóságok hitelét.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás