Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Csaknem hússzoros különbség a lakásépítésekben
No menu items!

Csaknem hússzoros különbség a lakásépítésekben

Fotó: Építészfórum

Magyarországon 2010 előtt még évi 30-40 ezer lakás épült, tavaly kevesebb mint 19 ezer. A visszaesés 2024 első negyedévében is folytatódott. A vármegyék között hatalmas különbségek vannak: tízezer lakosra Nógrádban tavaly mindössze 2 új lakás jutott, Győr-Moson-Sopronban viszont 37 – derül ki az Ingatlannet elemzéséből. Az építési szándék visszaesését is jelzi, hogy tavaly 39 százalékkal kevesebb lakás építését engedélyeztették vagy jelentették be, mint egy évvel korábban.

Egyre kevesebb lakás épül Magyarországon: a 2022 végén indult csökkenő tendencia ugyan tavaly az utolsó negyedévben megtört, de 2024 első negyedévében ismét visszaesést regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Összességében 2023-ban az egy évvel korábbinál 9 százalékkal kevesebb, 18,6 ezer lakást vettek használatba. Legutóbb öt évvel ezelőtt épült ennél kevesebb lakás. 2024 első negyedévében ismét jelentős csökkenést mértek az előző évhez képest, 23 százalékot, 2779 átadott lakással. Budapesten 35 százalékkal kevesebb, 910 új lakás készült el.

Az elmúlt évek lakásépítési adataiból kiderül, hogy 2010 óta csak egy évben, 2020-ban épült kiugróan sok lakás az országban, több mint 28 ezer, ami 34 százalékos éves növekedés volt. Ha azonban 2010 előttre is tekintünk, akkor az látszik, hogy akkoriban még ennél is többet, évente 30-40 ezer új lakást adtak át. A csúcsév 2004 volt, 43,9 ezer lakásépítéssel. Majd a 2008-2009-es gazdasági válságot követően évekre alábbhagyott a lakásépítési kedv.

Budapesten 2021-ben még több mint hétezer lakás épült, 2022-ben 6,6 ezer, 2023-ben pedig közel 4 százalékkal kevesebb, 6,3 ezer.

Tavaly a fővároson kívül 15 vármegyében csökkent, és mindössze négyben emelkedett az átadott lakások száma. Az országos csökkenésben a legnagyobb szerepe a Budapesten és a jelentős lakáspiaci súlyú vármegyék többségében tapasztalt visszaesésnek volt – derül ki a KSH adataiból. A vármegyeszékhelyeken 29 százalékkal kevesebb lakást adtak át, mint egy évvel korábban. A többi városban 2, a községek 8,5 százalékos csökkenés volt.

Tízezer lakosra vetítve Nógrád vármegyében tavaly mindössze 2 lakás épült, míg Budapesten 38, Győr-Moson-Sopronban 37 darab. Az országos átlag tízezer főre vetítve 19,4 új lakás volt. Az átlagot még Pest és Somogy vármegye haladta meg, a többi megye alatta maradt. A kelet-magyarországi Nógrád, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves az országos átlag 30 százalékát sem érte el. A leszakadás tartósnak mondható, ezekben a vármegyékben – kiegészülve Szabolccsal és a dél-dunántúli Tolnával – épült az elmúlt években lakosságarányosan a legkevesebb lakás.

A lakásépítési hajlandóság visszaesését jelzi az építési engedélyek számának csökkenése is. Tavaly – a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján – az előző évinél 39 százalékkal kevesebb, 21,5 ezer új lakás építését tervezték az országban. A legutóbb 2015-ben volt ennél visszafogottabb a lakásépítési szándék – hívja fel a figyelmet az Ingatlannet elemzése.

A vármegyék között általános volt a csökkenés, csak Bács-Kiskunban élénkült és Hajdú-Biharban stagnált az építési kedv 2023-ban. A településtípusok közül a legnagyobb visszaesés a községekben (43 százalékos) és a fővárosban (41 százalékos) volt, de a vármegyeszékhelyeken (28 százalékkal) és a többi városban (37 százalékkal) is jóval kevesebb engedélyt adtak ki az egy évvel korábbinál.

A zöld fordulat, az ESG törvény bevezetése alapjaiban változtatja meg a gazdaság szereplőinek jelenét, jövőjét. Mit jelent az ESG keretrendszer (Environmental -környezeti-, Social -társadalmi- és Governance -irányítási)? Miért lett megkerülhetetlen a nagyvállalatok mellett már a KKV-ék számára is? Miként befolyásolják az Ön cégének kötelezettségeit és lehetőségeit a fenntarthatóság egyre szigorodó elvárásai? Erről is szól AzÜzlet, ESG és fenntarthatóság a gyakorlatban című konferenciájaTovábbi információ és jelentkezés ide kattintva érhető el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Azerbajdzsánból: szárnyal a „kék arany”

Az Oroszországgal és Iránnal szemben bevezetett nyugati gazdasági szankciók...

Felfoghatatlanul nagy bércsomaggal gazdagodott a Tesla vezér

Miután egy amerikai bíróság, a részvényesek elfogultságára hivatkozva, korábban...

200 milliárddal robbanthatnak a Zöld Alapok

Folytatódik a Nemzeti Tőkeholding (NTH) összesen 200 milliárd forint...

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring...
Hirdetés

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri kötelezése,...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra is felzárkózó pályán haladnak, sikeresen megőrizték pénzügyi stabilitásukat, miközben az inflációt is gyorsan sikerült a...

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a...

Csökkentek a nem fizető hitelek, rövidebb a bankok feketelistája

A bankok feketelistája, a negatív KHR (régebbi nevén BAR-lista) is egyre rövidebb.