Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Csehország kerüli az euró bevezetését
No menu items!

Csehország kerüli az euró bevezetését

Csehország ismét elhalasztotta a közös európai pénznem, az euró bevezetését. A cseh kormány ülésén elfogadta a pénzügyminisztérium és a jegybank közös javaslatát, hogy továbbra se határozzon meg céldátumot Csehország csatlakozásáról az euróövezethez – közölte Alena Schillerová cseh pénzügyminiszter a Twitteren megjelent bejegyzésében.

Az Andrej Babis vezette koalíciós kormány már programnyilatkozatában leszögezte, hogy nem célja bebiztosítani Csehország csatlakozását az euróövezethez.

“Egyértelműen nem szeretnénk kockáztatni állampolgáraink megtakarításának lényeges elértéktelenítését. Az euróövezet ráadásul az utóbbi időben jelentősen megváltoztatta több szabályát és nagyon nehéz megítélni, milyen kötelezettségeket kellene Csehországnak magára vállalnia a csatlakozás után” – írja Alena Schillerová a Twitteren.

A pénzügyminisztérium és a jegybank évente a kormány elé terjesztett közös dokumentumukban azt állítják, hogy Csehország felkészültsége az euró bevezetésére az idei év folyamán is javult, bár még fennállnak bizonyos problémák.

A csatlakozás legnagyobb akadályának mindkét intézmény azt látja, hogy Csehország reális gazdasági konvergenciója, tehát az Európai Unió szintjéhez való közelítés, még nem történt meg.

Szerintük továbbra is jelentősek az eltérések az uniós és a cseh árak és bérek között, és a cseh gazdaság szerkezete sem megfelelő. Problémát jelent, hogy eltérnek egymástól a cseh és az uniós pénzügyi tervezési ciklusok.

A cseh médiában megszólaltatott gazdasági szakértők értelmesnek és megalapozottnak minősítették a kormány döntését.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás