Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Csúcsra nőtt a globális gabonaár, de némi korrekció már látható
No menu items!

Csúcsra nőtt a globális gabonaár, de némi korrekció már látható

Illusztráció: Bigstock

A gabonaárak 2022-ben rekordmagasságot értek el, mivel az ukrajnai háború megrázta az exportot, az energiapiacokat és az élelmiszertermelés szempontjából kulcsfontosságú műtrágyaellátást – közölte az ENSZ.

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint az olyan élelmiszeripari alapanyagok, mint a gabona és a növényi olajok globális árai tavaly a legmagasabbak voltak az eddigi rekordok között, még azután is, hogy kilenc egymást követő hónapban csökkentek, mivel Oroszország ukrajnai háborúja, az aszály és más tényezők felhajtották az inflációt és világszerte súlyosbították az éhezést.

A FAO élelmiszerár-indexe, amely az általánosan forgalmazott élelmiszerek nemzetközi árának havi változását követi nyomon, decemberben 1,9 százalékkal csökkent az egy hónappal korábbihoz képest – közölte pénteken a római székhelyű szervezet.

Az év egészét tekintve átlagosan 143,7 pont volt, több mint 14 százalékkal meghaladva a 2021-es átlagot, amely szintén nagymértékű emelkedést mutatott.

A decemberi csökkenést a növényi olajok árának csökkenése vezette, a zsugorodó importkereslet, a dél-amerikai szójaolaj-termelés növekedésére vonatkozó várakozások és az alacsonyabb nyersolajárak közepette. A gabona és a hús ára szintén csökkent, míg a tejtermékek és a cukor ára enyhén emelkedett.

Az alacsoyabb élelmiszerárak üdvözlendőek két nagyon változékony év után” – mondta Maximo Torero, a FAO vezető közgazdásza az NBC News beszámolója szerint. “Fontos, hogy továbbra is éberek maradjunk, és továbbra is nagy hangsúlyt fektessünk a globális élelmezési bizonytalanság enyhítésére, tekintettel arra, hogy az élelmiszerárak világszinten továbbra is magasak, sok alapvető élelmiszer esetében rekordmagasság közelében vannak, a rizs ára pedig emelkedik, és még mindig sok a jövőbeli ellátással kapcsolatos kockázat” – fejtette ki.

Tavaly az élelmiszerár-index a FAO adatai szerint a legmagasabb szintet érte el a nyilvántartás 1961-es kezdete óta.

Oroszország februári ukrajnai inváziója súlyosbította az élelmiszerválságot, mivel a két ország a búza, az árpa, a napraforgóolaj és más termékek vezető globális szállítója, különösen Afrika, a Közel-Kelet és Ázsia azon részeinek országai számára, amelyek már így is éhínséggel küzdenek.

A kritikus jelentőségű fekete-tengeri szállítások megszakadása miatt az élelmiszerárak rekordmagasra emelkedtek, ami fokozta az inflációt, a szegénységet és az élelmezési bizonytalanságot az importtól függő fejlődő országokban.

A háború az élelmiszertermelés szempontjából kulcsfontosságú energiapiacokat és a műtrágyaellátást is megrázta. Mindez ráadásul az éghajlati sokkokat is tetézte, amelyek olyan helyeken, mint Afrika, éhínséghez vezettek. Etiópiát, Szomáliát és Kenyát súlyosan érinti az elmúlt évtizedek legsúlyosabb aszálya, és az ENSZ arra figyelmeztet, hogy Szomália egyes részein éhínség fenyeget. Már több ezer ember halt meg.

A búza és a kukorica ára tavaly rekordmagasságot ért el, bár decemberben a többi gabona árával együtt csökkent. A FAO szerint a déli félteke termése növelte a kínálatot, és az exportőrök között erős volt a verseny.

A szervezet növényolaj-árindexe tavaly minden idők legmagasabb értékét érte el, még akkor is, ha decemberben 2021 februárja óta a legalacsonyabb szintre zuhant. A FAO tejárindexe és húsárindexe szintén a legmagasabb volt 1990 óta az egész 2022-es évben.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett; a gyártás és építés 2010-es években elért sikere után a következő évtized a fejlesztésekről szól.

A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet

A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen.

Sikeresen megújult az adóhatóság

Az adóhatóság sikeres, teljesítette a megújulás, szemléletváltás feladatát.

Versenyképesség megtartásában szerepet játszanak az szolgáltatóközpontok

A magyar gazdaság versenyképességének megtartásában megkérdőjelezhetetlen szerepet játszanak az üzleti szolgáltatóközpontok.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.