A Volkswagen-csoport tisztán elektromos pickup és robusztus SUV bevezetését tervezi az Egyesült Államokban. A konszern Felügyelőbizottsága megerősítette az Igazgatótanács döntését.
Mint ismert, a napokban Magyarország Kormánya döntést hozott egy rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozásáról, melynek forrását bizonyos szektorokra kivetett, ún. „extraprofit-különadókból" és további adóintézkedésekből kívánja finanszírozni. A tervezett lépésekről a május 26-i kormányinfón hangzottak el az első konkrétumok, a BDO Magyarország szakértői ezeket, valamint a várható következményeket foglalták össze röviden.
Nem állt meg a trend, de valamivel mérséklődött az áremelkedés a Balaton-parton: a déli part hagyományosan drágább, de az árképzés legfőbb ökölszabálya továbbra is az ingatlan vízparttól való távolsága.
Gyorsabb, megbízhatóbb diagnózis, és szükség esetén hamarabb kezdődő kezelés – ezt tapasztalhatják majd a méhnyakrák-szűrésben résztvevő páciensek a Delta Services Kft., a Sightspot Network Kft. és a Debreceni Egyetem új fejlesztésének köszönhetően.
A Magyar Reklámszövetség és társszövetségei továbbra is fenntartják álláspontjukat: a reklámadó káros a teljes magyar gazdaság számára és nem támogatják a különadó visszavezetését, hiszen a gyengülő makrogazdasági környezet és a bejelentett vállalati, szektoriális különadók már önmagukban rontják a reklámipar teljesítményét.
A nyersolaj logisztikai szempontból kockázatos és költséges tartályhajók közötti átrakása rávilágít arra, hogy a kínai vevőknek milyen nehézségekkel kell szembenézniük annak érdekében, hogy biztosítsák az orosz olaj zavartalan áramlását Kínába. De a meredek árengedmények miatt egyelőre készséggel alkalmazkodnak az új helyzethez.
Péntektől a benzin beszerzési ára bruttó 8 forinttal csökken. A gázolaj nagykereskedelmi ára a héten már nem változik. A változás a prémium benzin árát várhatóan érinteni fogja.
A zimbabwei inflációs ráta májusban ismét három számjegyűre ugrott, miután a központi bank gyakorlatilag leértékelte a helyi valutát azáltal, hogy új bankközi árfolyamot vezetett be, amelyen a kereskedelem nagy része zajlik majd.
A brit kormány jóváhagyta a Chelsea 4,25 milliárd fontos felvásárlását. A nagy múltú londoni klub Roman Abramovics orosz oligarchától az amerikai mágnás, Todd Boehly vezette konzorcium tulajdonába kerül.
A Moderna preklinikai vizsgálatokban teszteli a majomhimlő elleni potenciális vakcinákat, mivel a betegség egyre terjed az Egyesült Államokban és Európában.
Június 1-től lép hatályba az az új uniós szabályozás, amelyik többek között az online szálláshelyközvetítőket is korlátozza olyan megállapodások megkötésében, amelyek előírják, hogy például a hotelek kötelezően náluk hirdessék szobáikat a legkedvezőbb áron.
A Zalandón a magyar vásárlók több mint 1700 márka 350 ezernél több terméke közül válogathatnak olyan kategóriákban, mint ruházat, cipők, kiegészítők, sport-, prémium- és gyermekruházati termékek.
A Volkswagen vezérigazgatója úgy véli, hogy az általa vezetett konszern 2025-re megelőzheti a Teslát, és a világ legnagyobb elektromos autógyártójává válhat.
A Dell Technologies a teljes tárolási portfólióhoz továbbfejlesztett szoftvereket kínál, amelyek növelik az automatizációt, javítják a kibertámadásokkal szembeni ellenállóságot és támogatják a publikus felhőszolgáltatásokat.
Miután egészségügyi tisztviselők világszerte már több mint 100 megerősített vagy feltételezett majomhimlős esetet követnek nyomon, sokakban felmerült a kérdés, hogy kitörhet-e egy újabb világjárvány. Szakértők egybehangzó véleménye szerint ez valószínűtlen, de vegyük sorra, hogy mint tudunk eddig a majomhimlőről, és miért kell komolyan venni.
A Grant Thornton globális üzleti- és adótanácsadó cég magyarországi irodájának tapasztalatai alapján a magyar vállalatok számlázási gyakorlata még többnyire az évtizedekkel ezelőtt kialakított számviteli szabályokon és mindennapos rutinon alapszik, amit ma kiegészít a szkennelés és a PDF számlaképek emailen történő továbbítása. A cég szakértői úgy látják, hogy az e-számlázás további népszerűsítésére van szükség, mert ezzel komoly pénzügyi megtakarítást és hatékonyságnövelést érhetnek el a magyar vállalatok, nem beszélve arról, hogy a kevesebb papír felhasználásával környezetvédelmi erőfeszítéseket is tehetnek.
Az Európai Bizottság közreadta a 2022. évi európai szemeszter tavaszi csomagját, amely támogatást és iránymutatást nyújt a tagállamoknak. A csomag közzététele előtt két évvel kezdte éreztetni hatását a koronavírus-világjárvány, jelenleg pedig teljes erővel folyik az Ukrajna elleni orosz invázió.
Szerdán a gázolaj beszerzési ára bruttó 11 forintta csökkenl. Ez várhatóan a piaci árazású gázolaj árát illetve a prémium gázolaj árát is érinti majd. A benzin esetében a hét közepén nem lesz árváltozás. Ahogy a 480 forintos hatósági árakat illetően sem.
A nemzetközi hitelminősítő pénteken Londonban bejelentette, hogy a Raiffeisen Bank Zrt. elsőbbségi fedezetlen kötelezettségeinek besorolását az eddigi "Baa3"-ról a befektetésre ajánlott sávon belül egy fokozattal "Baa2"-re javította. Az osztályzat kilátása változatlanul stabil.
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán, 49 beruházás több mint 95 milliárd forint támogatásban részesül
Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról
Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.
Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek