Hirdetés
Kezdőlap Hírek Drónok bénították meg a londoni repülőteret - budapesti járatot is töröltek
No menu items!

Drónok bénították meg a londoni repülőteret – budapesti járatot is töröltek

 Drónok észlelése miatt nem működik a Gatwick repülőtér, London második legnagyobb forgalmú repülőtere. A csütörtökön esedékes két budapesti járatpár közül az egyiket törölték. A következő napokban is fennakadásokra, késésekre, törlésekre lehet számítani.

A Londontól délre fekvő hatalmas légikikötőben először csütörtökre virradó éjjel állították le a forgalmat, miután a repülőtér közvetlen környékén és légterében is több drónt észleltek. A brit polgári repülésügyi törvények közforgalmú repülőterek egy kilométeres körzetében tiltják drónok reptetését.

A drónok veszélyeztették a repülőgépek le és felszállását AzÜzlet.hu
A drónok veszélyeztették a repülőgépek le és felszállását

A forgalom később megindult, de csütörtökön kora reggel ismét drónokat láttak Gatwick közelében, éppen a bevezető légifolyosón, és a repülőterek újból lezárták. A repülőtér tájékoztatása szerint csütörtök reggelig tízezer utast érintett a zárlat.

A csütörtöki menetrend alapján Gatwick és Budapest között az easyJet brit légitársaság közlekedtetne két járatpárt, de a repülőtér járatinformációja csütörtök reggel az elsőt töröltnek jelezte.

A repülőtéri hatóságok felhívásban kérték az utasokat, hogy ellenőrizzék, indul-e járatuk, mielőtt elindulnak a repülőtérre.

A Gatwick felé már úton lévő járatokat széles földrajzi körben irányították át más repülőterekre: sok gép szállt le a közeli Heathrow-n – a legnagyobb forgalmú londoni repülőtéren -, illetve a Londontól északra fekvő Lutonon, de átirányítottak érkező gépeket a több száz kilométerre fekvő Manchesterbe, Liverpoolba, Cardiffba, sőt Párizsba és Amszterdamba is.

A repülőtér tájékoztatása szerint a drónok működtetőjét a területileg illetékes Sussex megyei rendőrség húsz nyomozóegysége keresi, helikopterek segítségével.

Chris Woodroofe, a repülőtér üzemeltetési vezérigazgatója a BBC televíziónak elmondta: csütörtök reggel két drónt is láttak Gatwick légterében, de a rendőrség nem akarta lelőni a távirányítású repülő szerkezeteket, az esetleges eltévedt lövedékek okozta kockázatok miatt.

Gatwicken tavaly 45,6 millió utas fordult meg.

A lezárás a karácsony előtti legforgalmasabb időszak kezdetén érinti az utazókat. A foglalásokra alapozott becslések alapján a karácsonyi és újévi időszakban összesen 2,9 milliós utasforgalom várható. A legnagyobb forgalom vasárnap valószínű, amikor 73 ezren indulnak Gatwickről.

A repülőtér kapacitásai határán működik, és a csütörtöki kiesés áthúzódó hatásai miatt a következő napokban is fennakadásokra, késésekre, törlésekre lehet számítani.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Heti makronaptár – Kereseti és lakásépítési adatokat közölnek a jövő héten

A vidéki új lakások közül sok található a balatoni térségben: Budapest után a legtöbb új lakást Siófokon adták át,.

BÉT – Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten – kiemelkedő volt a Richter

A héten a vezető részvények közül egyedüliként a Richter árfolyama emelkedett 1,92 százalékkal, pénteken a részvény 11 700 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 16,08 milliárd forintot.

Milliós pályázatoktól eshetnek el a cégek egy sok évtizedes, rossz könyvelési szokás miatt

Sok cégvezető a könyvelője tanácsára tulajdonosi vagy munkáltatói kölcsönökkel próbálja „kozmetikázni” a hiányt, de ez a szakértő szerint csak elodázza a bajt, sőt, újabb jogi csapdát állít.

A krőzusadóval okkal azonosul a társadalom, de a valóság józanabb kivitelezést követel

A kívánt adóeredményt hatékonyabban lehetne elérni a tőke bizonyos összeg feletti gyarapodására kivetett adózással, mivel a tőke extra növekedését transzparensebben lehetne adóztatni, mint a vagyont.
Hirdetés

Hírek

Heti makronaptár – Kereseti és lakásépítési adatokat közölnek a jövő héten

A vidéki új lakások közül sok található a balatoni térségben: Budapest után a legtöbb új lakást Siófokon adták át,.

Tárgyak második élete Bécsben – ami elromlott, megjavítják

Előzetes bejelentkezés után bárki elhozhatja a meghibásodott kisebb elektromos készülékeit 48er-Tandler "Repair-Cafe"-jába, ahol a szakemberek gondoskodnak azok javításáról. 

A krőzusadóval okkal azonosul a társadalom, de a valóság józanabb kivitelezést követel

A kívánt adóeredményt hatékonyabban lehetne elérni a tőke bizonyos összeg feletti gyarapodására kivetett adózással, mivel a tőke extra növekedését transzparensebben lehetne adóztatni, mint a vagyont.

Révész Máriusz: a kormány már 228 bringapark létrehozására adott támogatást

A mezőkövesdi pumpapálya beruházásának összértéke 74 millió 258 ezer forint, amelyhez az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ (AMFK) 39 millió 998 ezer, az önkormányzat pedig 34 millió 259 ezer forintot biztosított.

Duna House: továbbra is a fiatalok és az első lakásvásárlók az ingatlanpiac főszereplői

Az Otthon Start Program (OSP) felfutásával 2025 őszére az első lakásvásárlók aránya Budapesten 41 százalékra, vidéken pedig rekordmagasra, 43 százalékra ugrott, ami jól mutatta a támogatott hitelek felszívó erejét.

Idén már csaknem 70 ezren kérték az anyakedvezményeket online a NAV-nál

A januárra járó kedvezmény jövőre, az éves szja-bevallásban kérhető vissza. Azonban a nyilatkozatot érdemes minél előbb pótolni, hogy már a februári fizetésben érvényesüljön a kedvezmény.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A közlemény szerint az új ügysegéd egyszerűbb, gyorsabb és könnyebben használható, a NAV honlapjáról is könnyen elérhető, okostelefonra optimalizált felület.

Tarolnak a szabad felhasználású kölcsönök, egy átlagos igénylő 5 évre tervez eladósodni

Az átlagos paraméterek alapján elvégzett kalkuláció eredményeként havi 63 640 forint és 74 281 forint közötti törlesztőrészlettel találkozhatunk a jelenleg elérhető ajánlatoknál.
Hirdetés

Gazdaság

BÉT – Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten – kiemelkedő volt a Richter

A héten a vezető részvények közül egyedüliként a Richter árfolyama emelkedett 1,92 százalékkal, pénteken a részvény 11 700 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 16,08 milliárd forintot.

Több mint 2 millió magyar Revolut felhasználó élete változhat meg

A Revolut Banknak már működik magyarországi fióktelepe, ám a magyar ügyfelek még nem ez alá tartoznak, így a következő lépés az lesz, ha őket ide migrálják át. Hogy ez mikor történik meg, arra nézve nincsenek pontos információk, ám a dolgok gyorsan változhatnak.

Emelkedéssel indították a hetet az európai részvénypiacok

A nyersolajat az amerikai-iráni tárgyalásokkal kapcsolatos feszültség csökkenésével szembeni várakozások nyomták lejjebb.

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...