Kezdőlap Ingatlan Duna House: visszatértek a befektetők a fővárosi ingatlanpiacra
No menu items!

Duna House: visszatértek a befektetők a fővárosi ingatlanpiacra

Visszatértek a befektetők a fővárosi ingatlanpiacra, a második negyedéves mélypont után szeptemberben a befektetési céllal vásárlók a tranzakciók 41 százalékát tették ki – közölte az MTI-vel szerdán  a Duna House. A legkedveltebb lokációk Erzsébetváros, Józsefváros, a XIII. kerület és Terézváros voltak.

A Duna House Barométer adatai szerint a 41 százalékos befektetői jelenlét a fővárosban ugyan elmarad a tavalyi októberi 55 százalékos csúcstól, de az idei év harmadik legerősebb hónapját jelenti a márciusi 43 százalék és januári 42 százalék után.

Tavaly az összes magyarországi tranzakció 27 százaléka mögött nem saját célú lakásvásárlás állt, a befektetői aktivitás az év első három negyedévben 22 százalékra esett vissza.

A fővárosban a második negyedév volt a leggyengébb, Budapesten kívül pedig a július-szeptember közötti időszak, amikor 23 százalékos arányt képviseltek a megtakarításukat ingatlanba fektetők.

A fővárosban a befektetési céllal szerződő vevők 13 százaléka VII. kerületi, 10 százalékuk VIII. kerületi ingatlant választott, de kedvelt lokációnak számított a XIII. kerület és Terézváros is, 9-9 százalékkal.

A legdrágábbnak a XIII. kerület számít az I. és II. kerület után, itt az 1,1 millió forintot is meghaladta az átlagos négyzetméterár – írták.

A fővároson kívüli területeken a befektetési céllal vásárolt ingatlanok aránya szeptemberben az összes tranzakció ötödét (21 százalék) tette ki a csúcsot jelentő januári 38 százalék után – jegyezte meg a Duna House.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyarországi Decathlon 6 százalékos árbevétel-növekedéssel zárta 2024-et

A Magyarországon piacvezető Dechatlon sportszerkereskedő márka 2024 ben 6 százalékkal 86,2 milliárd forintra növelte árbevételét, míg adózás utáni nyeresége 3,7 milliárd forintról 4 milliárd forintra nőtt

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly, amikor 75 ember vesztette életét - hívta fel a figyelmet a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) hétfőn.

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül.
Hirdetés

Hírek

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.