Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Itt az első tervezet: nézzük mire készülhetnek az otthonfelújítók
No menu items!

Itt az első tervezet: nézzük mire készülhetnek az otthonfelújítók

Mától május 6-ig véleményezhető az otthonfelújítási program felhívástervezete. A júniusban induló pályázat újabb segítséget nyújt a családoknak, és hozzájárul a gazdasági növekedéshez is. A végleges felhívást a társadalmi és szakmai egyeztetések lezárását követően, június elején teszi majd közzé a kormány –

Közölték: a 108 milliárd forint keretösszegű program a családi házak energetikai korszerűsítését, energiahatékonyságának javítását segíti. A támogatott háztartások a jelentős energiamegtakarítást eredményező beruházásoknak köszönhetően könnyebben tarthatják fogyasztásukat a rezsivédett sávhatár alatt. A felhívástervezet több fontos újdonságot is tartalmaz: így például az épületnek nem kell a vezetékes földgázhálózatra csatlakoznia, valamint a magas átlagjövedelmű járásban élő, de keveset kereső pályázók is a legnagyobb arányú vissza nem térítendő támogatást kaphatják.

A közlemény szerint az uniós társfinanszírozású program keretében a kormány kedvezményes, kamatmentes hitelkonstrukcióval és vissza nem térítendő forrással ösztönzi az otthonok felújítását. A Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve REPowerEU fejezetéből lehívott, 108 milliárd forintos keretösszegből akár több tízezer korszerűtlen lakóépület energetikai korszerűsítése valósítható meg. A felhívástervezet szerint életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házak felújítása támogatható. A folyamatos szakmai és szakértői egyeztetéseknek köszönhetően a követelmények közül kikerült az a kitétel, amely szerint az ingatlannak a vezetékes földgázhálózatra kell csatlakoznia. Az egyeztetésre bocsátott dokumentum alapján 1990. december 31. előtt épült családi házakban tervezett beruházásokra adható támogatás – írták.

A fejlesztések finanszírozását a kedvezményezettek által biztosított önerő, kamatmentes hitel és vissza nem térítendő forrás biztosítja. A vissza nem térítendő támogatás összege 2,5 millió és 3,5 millió forint között mozoghat. Mértéke főszabály szerint attól függ, hogy az adott járás átlagjövedelme hogyan aránylik az országos szinthez (ahol alacsonyabb a jövedelem, ott magasabb vissza nem térítendő támogatás nyerhető el). A tavalyi bruttó átlagkereset 130 százaléka (742 560 forint) feletti havi bruttó jövedelmű magánszemély lakóhelyétől függetlenül a legnagyobb arányú hitelrészt kaphatja. A felhívástervezetben új elemként jelenik meg, hogy ha az igénylő havi bruttó jövedelme nem éri el a tavalyi bruttó átlagkereset 70 százalékát (399 840 forintot), akkor bármelyik járásban éljen is, a legmagasabb arányú vissza nem térítendő támogatáshoz juthat – ismertették.

A programban a következő beavatkozásokhoz vagy tetszőleges kombinációjukhoz nyerhető el hozzájárulás: épület külső határoló elemeinek hőszigetelése, nyílászárócsere, használati melegvíz-rendszer korszerűsítése, fűtésrendszer korszerűsítése magas hatásfokú gázkazánnal, a hozzátartozó kéménybéléssel és a kapcsolódó hőleadókkal. Az egységes elvárás szerint a beruházások révén épületenként legalább 30 százalékos primerenergia-megtakarításnak kell megvalósulnia.

A maximális hitelösszeggel és támogatással számolva a kormány összesen 6 millió forinttal járul hozzá a magyar emberek családi házainak felújításához. Az állami hozzájárulást legalább 1 millió forint önerő egészítheti ki. A pályázó saját forrásból nagyobb összeggel is fedezheti a fejlesztési költségeket, ettől azonban sem a hitel, sem a vissza nem térítendő támogatás mértéke nem változik.

Az otthonfelújítási program felhívásának tervezete a palyazat.gov.hu oldalon olvasható és 2024. május 6-ig véleményezhető (https://archive.palyazat.gov.hu/node/77841). A beérkezett észrevételek feldolgozása után az éles indulás 2024. június 3-án várható. Az alacsonyabb energiafelhasználás erősíti Magyarország energiaszuverenitását, az ellátás biztonságát, mérsékli az energiaszektor környezetterhelését, hozzájárul a klímavállalások teljesítéséhez. Az otthonfelújítási program mintegy 130 milliárd forint megrendelés-állományt jelent a hazai építőipari alapanyaggyártók és kivitelezők számára, ezzel járul hozzá az ágazat élénkítéséhez és a gazdaság újraindításához – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közös közleményben az MTI-vel.(MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

PM: tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok

A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok erősödése kiemelt fontosságú mindkét ország számára - jelentette ki Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára, miután kereskedelmi együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Wu Jianggal, Shandong Dihao International Investment Limited Company képviselőjével a szaktárca tájékoztatása szerint.

Az egyéni vállalkozók, őstermelők is használhatják az szja-bevallási tervezeteket

Az egyéni vállalkozók, őstermelők és az áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez.

Tőzsde – Vegyes kezdés az európai tőzsdéken

Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén; a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések