Kezdőlap Hírek Éhínség kíséri a járványt - tízmilliók várnak segítségre
No menu items!

Éhínség kíséri a járványt – tízmilliók várnak segítségre

A koronavírus-járvány, a kedvezőtlen időjárás és a helyi konfliktusok miatt emberek tízmillióit fenyegeti éhínség. Az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) ötmilliárd dollár támogatásra van szüksége ahhoz, hogy folytathassa programjait – közölte a szervezet.

A koronavírus elleni harc színtere a világ gazdagabb feléből a szegényebb térségekbe került át, és az oltás megérkezéséig a káosz elleni legjobb védekezés az élelem” – jelentette ki David Beasley, a WFP főigazgatója.

Beasley hangsúlyozta, hogy ha az emberek nem jutnak elegendő ételhez, világszerte egyre többen vonulnak majd az utcákra, nő a feszültség és a migráció, súlyosbodhatnak a konfliktusok, az élelmiszerellátási gondok pedig vélhetően ott is megjelennek, ahol eddig nem.

Hozzátette, hogy a járvány kitörése óta 82 százalékkal nőtt az éhezők aránya abban a 83 országban, ahol a WFP jelen van, számuk az év végére elérheti akár a 270 milliót is. Ez a szám 2019-ben 97 millió volt.

Beasley leszögezte: a szervezet csaknem 138 millió ember élelmiszerellátásában szeretne segítséget nyújtani.

David Beasley

A példátlan válság példátlan válaszokat követel” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a WFP elsősorban készpénz és utalványok formájában segítené a városokban élő rászorulókat, akik a helyi piacokon vennék meg a szükséges árukat, így élénkítve a gazdaságot.

A WFP szerint a járvány hatásai legerősebben Latin-Amerikában érezhetők, a kontinensen a rászorulók száma csaknem a háromszorosára nőtt. Súlyos a helyzet az alacsony és közepes jövedelemmel rendelkező országok városaiban is, ahol sok ember a járvány következtében elvesztette munkáját.

Afrika nyugati és középső részén jelentősen, 135 százalékkal nőtt az éhezők száma, Dél-Afrikában pedig 90 százalékkal.

A szervezet emlékeztet arra, hogy noha a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma folyamatosan nő, az élelmiszertartalékok a világ egyes helyein fogynak. A helyzetet nehezíti a rossz időjárás, egyebek közt a monszunok és a ciklonok, egyes térségekben – például Afrika keleti részén és Dél-Ázsiában – pedig a sáskajárás. A betakarítási munkákat olykor emellett helyi konfliktusok teszik lehetetlenné.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Stabilcoin: az amerikai nagybankok válasza a bitcoinra

Photo: Emil Lendof/WSJ, iStock Ahogy a digitális pénzügyek térhódítása folytatódik, az...

A kriptóban keresnek menedéket a pénzügyi bizonytalanság elől

1 millió dolláros kampányt indít a Bitget Wallet – jön a „Crypto for Everyone” mozgalom

Rovarinvázió miatt átmenetileg bezár a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár

A Pannonhalmi Főapátság rendkívüli helyzettel néz szembe. Intenzív és nagy kiterjedésű rovarfertőzést azonosítottak a klasszicista teremkönyvtárban. Nem volt még Magyarországon ilyen méretű, historikus állományt érintő fertőzés. A kialakult krízis azonnali beavatkozást és állományvédelmi munkálatokat igényel. A könyvtárat ezért 2025. június 1-től be kell zárni a turisták, a látogatók és a kutatók elől és előreláthatólag 7 hónapig, az állományvédelmi munkálatok idejéig biztosan zárva tart.

Megkezdte működését a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat technológiatranszfer cége

A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.
Hirdetés

Hírek

A kriptóban keresnek menedéket a pénzügyi bizonytalanság elől

1 millió dolláros kampányt indít a Bitget Wallet – jön a „Crypto for Everyone” mozgalom

Rovarinvázió miatt átmenetileg bezár a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár

A Pannonhalmi Főapátság rendkívüli helyzettel néz szembe. Intenzív és nagy kiterjedésű rovarfertőzést azonosítottak a klasszicista teremkönyvtárban. Nem volt még Magyarországon ilyen méretű, historikus állományt érintő fertőzés. A kialakult krízis azonnali beavatkozást és állományvédelmi munkálatokat igényel. A könyvtárat ezért 2025. június 1-től be kell zárni a turisták, a látogatók és a kutatók elől és előreláthatólag 7 hónapig, az állományvédelmi munkálatok idejéig biztosan zárva tart.

Megkezdte működését a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat technológiatranszfer cége

A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.

Új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár

A Magyar Államkincstár új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak, hogy csökkenthessék a számlaterheiket

Emelkedett az uniós határokon feltartóztatott, belépésre jogosulatlan bevándorlók száma

A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

400 ezer adózótól várja a NAV a tao- és majdnem 100 ezer társaságtól a kiva-bevallást

Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig

A kínai BYD áprilisban először adott el több elektromos autót a Teslánál Európában

A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) európai eladásában - áll a Jato Dynamics piackutató honlapján.

Egymilliárd eurós kötvénykibocsátást hajtott végre az MFB

Kiemelkedő érdeklődés mellett egymilliárd euró összegű forrást vont be a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nemzetközi kötvénykibocsátás keretében, kedvező 4,375 százalékos kamat mellett
Hirdetés

Gazdaság

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.