AzÜzlet.hu

Exportra is bőven jut magyar gabona

Gulyás Gergely szerint a magyar mezőgazdaság nem tízmillió, hanem húszmillió ember ellátásához szükséges étkezési gabonával rendelkezik.

4,4 százalékkal nőtt a magyar gazdaság

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint 4,4 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A szabolcsi gazdademonstráció országossá nőhet – a Magosz is megoldást sürget

Szabolcsban az almafeldolgozó üzem elé vonulva tiltakoztak a gazdák. A tiltakozók legalább 25 forintot szeretnének kapni az alma kilójáért. A Magosz szerint is méltatlan helyzetbe hozza a termelőket a kilogrammonként 13 forintos felvásárlási ár.

A nyugdíjasok többsége megelégszik a nyugdíjával

A magyar nyugdíjasok 80 százaléka egyáltalán nem vállalna el semmilyen kiegészítő jövedelemszerző tevékenységet, 11 százalékuk részmunkaidős állásban helyezkedne el szívesen.

Magyar éremeső a Nemzetközi Földrajzi Olimpián

A magyar diákokból álló csapat három érmet szerzett a québec-i Nemzetközi Földrajzi Olimpián.

Tüntetésre készülnek a magyar almatermelők

Nálunk tüntetni készülnek az almatermelők az alacsony átvételi ár miatt. Ukrajna almaexportja ugrásszerűen nő. A lengyel és több termény esetén hamarosan az ukrán mezőgazdaság konkurenciájával is számolnunk kell. (Összefoglaló)

Ismét brókercéget bírságolt a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank 30 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértések megszüntetésére kötelezte a pénzpiaci független közvetítőként működő City Hitelbróker Kft.-t, egyebek közt nyilvántartási, panaszkezelési és adatszolgáltatási hiányosságok miatt

Gyengülhet az olajár? Kuvait beerősített az olajtermelésben

A kis olajnagyhatalom, Kuvait rég nem látott mennyiségű olajat termel ki. Nem partizánakcióról van szó: OPEC döntés teremt erre lehetőséget.

A kapuban az Audi villanyautója – Dögösebb lett a paletta

Új dizájn generációval jelentkezik és elektromos autót is piacra dob a teljes felső palettáját megújító Audi. Mátrabérci Sándor márkaigazgató szerint a látványos fogyasztáscsökkenéshez a márka Győrben gyártott motorjai is hozzájárulnak. 

A szürkemarhának van jövője 

Az agrárminiszter szerint amit a szürkemarha megjelenít, abban benne van a magyar állattenyésztés minden gondja és baja, de azt is megmutatja, hogy képesek vagyunk megújulni, átmenteni magunkat a jövőbe és új piacokat nyerni.

Fejérben már véget ért a dinnyeszezon

Véget ért a dinnyeszezon Fejér megyében, ahol a nyár eleji sok csapadék, majd az azt követő hőség is megviselte a termést. A felére esett vissza az átlagtermés.

Ne adjunk a disznóknak moslékot

 Augusztusban a hatósági állatorvosok felkeresik a kisebb gazdaságokat és a járványvédelemről tájékoztatják őket.

Az építőipar még mindig száguld

Az egyéb építmények június végi szerződésállománya 82,9 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbi szintet.

Többen, többet költenek turizmusra

Az év első felében a kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakában mért vendégforgalma 5,3%-kal, bruttó bevétele 10%-kal volt több, mint tavaly ilyenkor.

Felfedező kutatásokra 12 milliárdot ítélt oda az NKFI

A források egyharmadát fiatal kutatók nyerték el, akik kutatói életpályájukat és önálló kutatásaikat Magyarországon kezdik meg.

ÁSZ: nem pénzkérdés a kórházak szabályos működése

Az Állami Számvevőszék álláspontja szerint alapvetően nem pénzkérdés a kórházaknál a jogszabályi előírások betartása, a szabályos működés biztosítása és fenntartása.

Ryanair-sztárjk: három budapesti járatot töröltek

Budapesti járatokat is törölt a Ryanair a holnapi, több országban zajló munkabeszüntetés miatt.

450 ezer tonna szőlőtermés várható

A tavalyihoz hasonló mennyiségű, 450 ezer tonna szőlőtermés várható az idén. A minőség kiváló, így a borászatban kiváló évjárat lehet.

Kétéves rekordot döntött a külkereskedelmi többlet

Júniusban a kivitel euróban számolt értéke 8,9, a behozatalé 8,4 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit. A külkereskedelmi mérlegtöbblet két éve először ismét...

Telekom: átlag feletti növekedés

A Magyar Telekom átlag feletti teljesítményt ért el a magyar piacon az év első felében, a növekedés minden szegmensben stabil - mondta Szabó János, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese.

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,
HirdetésHirdetés