Hirdetés
Kezdőlap Autó A kapuban az Audi villanyautója - Dögösebb lett a paletta
No menu items!

A kapuban az Audi villanyautója – Dögösebb lett a paletta

Új dizájn generációval jelentkezik és elektromos autót is piacra dob a teljes felső palettáját megújító Audi. Mátrabérci Sándor márkaigazgató szerint a látványos fogyasztáscsökkenéshez a márka Győrben gyártott motorjai is hozzájárulnak. 

Tavaly novemberben indult az Audinál az a folyamat, amelynek keretében egy éven belül nyolc új modellt mutat be a márka. Ezzel gyakorlatilag a paletta felső részét teljes egészében le fogja cserélni. Ez kezdődött novemberben az A8-assal, aztán érkezett év elején az A7-es, majd az A6-os, és most augusztus elején mutattuk be az új Q8-ast, és még az idén október-novemberben megérkezik a kereskedésekbe két kisebb modell, az új Q3-as és A1-es. Ez így hét vadonatúj modell. Ami még külön érdekesség, hogy év végén kezdődik a gyártása a márka egyetlen tisztán elektromos, nagy hatótávolságú modelljének, ami E-tron névre hallgat. Itt egy körülbelül 400 kilóméter valós hatótávolságú elektromos autót kell elképzelni.

– Kiket céloz meg az Audi ezekkel az autókkal?

A legkisebb A1-től az A8-ig, illetve a Q8-ig tart a modellfrissítés, minden ár és méretkategóriában megfelelő alternatívát kínálunk azoknak, akik az Audi minőséget keresik. Legyen szó magán ügyfélről, vagy céges vevőkről, akik számára kifejezetten nagy mozgásteret garantál a széles szortiment. A jóérzést növelheti az is, hogy már az elektromos modellekben is a Győrben gyártott motorok adják az erőforrást.

Kívülről nézve elsősorban a dizájn megújulása tűnik fel. Ezek a modellek elsősorban Marc Lichte-nek a keze nyomát viselik, aki 2014 óta az Audi vezető dizájnere. Az új formavilág keretében a korábbinál karakteresebb, úgymond dögösebb modellekkel jelentkezünk. A belső tér is teljesen megújult: az Audi az új modelleknél áttért az érintőképernyőkre. Mindezt úgy, hogy az A8, A7, A6 modellekben ráadásul három képernyő néz szembe az ügyfelekkel – egy a kormány a műszeregység helyén, a másik szintén megszokott módon a műszerfal közepén, míg a harmadik ez alatt -, amiből kettőn, érintő üzemmódban lehet kezelni az autó funkcióit.

– A prémium kategóriában nemcsak a haszonkulcs a legmagasabb, hanem a márkák küzdelme is a legelkeseredettebb. Milyen üzenetekkel szállnak harcba?

Az első visszajelzések alapján – fél éve vagyunk jelen az új dizájnnal – az ügyfelek részéről nagyon-nagyon elismerőek a visszajelzések. De említhetném az új Q8-ast is, ami tényleg néhány napja van a kereskedésekben, és hihetetlen pozitív a visszhangja. Úgyhogy én azt látom, hogy még mindig igaz az, hogy elsősorban az autó külcsínje, karaktere adja el a modellt, a márkát. Már csak azért is, mert a prémium kategóriában már általában nagyon jó autókról beszélünk, nagy hibák itt már nincsenek. Amelyiket szebbnek találják az ügyfelek, azt fogják választani.

– Azt mondják egy igazán prémium étteremben nincs ár az étlapon. De azért egy autókereskedésben ezt mégsem lehet megtenni.

Az A1-es az 5 milliós sávtól indul, az A6 alapára 14-17 milliós sávban mozog. A Q8 22-23, az A8 nagyjából 29 milliótól elérhető, ami a maga kategóriájában abszolút versenyképes a piacon.

– Műszakilag milyen különlegességekről beszélhetünk?

Ami talán a legérdekesebb, hogy az új modellek valamennyi motorja már úgy nevezett Mild-Hybrid változat, ami azt jelenti, hogy a generátor tulajdonképpen indítómotorként is működik,  és ez azt jelenti, hogy menet közben akár autópálya sebességnél is le tudja kapcsolni az autó a belső égésű motort és utána szaknyelven szólva vitorlázó üzemmódba vált. Csak annyit látunk, hogy a fordulatszámmérő leesik nullára, és aztán a gázpedál érintésére villámgyorsan újból elindul a motor. Ugyanakkor fékezéskor is nagyobb energiát tud visszatermelni az akkumulátorba. Mindez a motor méretétől is függően fél liter, hét decis fogyasztáscsökkenést jelent.

Nem véletlen, hogy még a nagy kategóriás autók, az A6, A7, A8 esetében is egy 3 literes dízel motor különösebb odafigyelés nélkül is 8 literes átlagfogyasztást garantál. Pedig itt  280 lóerős, összkerekes autókról beszélünk. De akár a benzines 3000-esekkel is reális a 10 liter körüli átlag.

– Miközben az elektromos autóival a Tesla lett az autógyártás Apple-ja, a nagy márkák mintha lassan kapcsoltak volna, pedig a rajongótáboruk nagyon várta-várja már a választ. Az Audi nem is oly sokára megjelenő elektromos autója mit tud?

Ez egy új koncepciójú elektromos autó abból a szempontból, hogy már az egész padlólemez akkumulátor lesz. Tehát nem egy meglévő modellt alakítottak át elektromos hajtásúra, hanem direkt az új elvárásoknak megfelelően tervezték. Emiatt elég nagy az akku kapacitása: 95 kWh. Elöl-hátul lesz benne egy villanymotor, vagyis szériagyártásban quattro meghajtású, miközben a beltért tekintve egy nagy SUV térkínálatát hozza. A hosszmérete 4 méter 90 centi, amivel a méretét tekintve a Q5 és a Q7-es közé fog megérkezni – a tervek szerint jövő év legelején.

Az AUDI AG július hónapban 165 350 prémium járművet adott át ügyfeleinek, amely 7 százalékos emelkedés a tavalyi eredményhez képest. A márka három kulcsfontosságú piaca pozitív eredményeket ért el. 2017 júliusához képest Kínában 3,8 százalékkal emelkedtek a kiszállítások, az Egyesült Államokban 2,1 százalékos volt a bővülés, Németországban 37,5 százalékkal több autó került az ügyfelekhez. Összességében a márka hazai kontinensén, Európában a különleges hatások igen pozitívan befolyásolták a júliusi eredményt. Az összesített, minden piacot felölelő eredmények alapján világszerte összesen eddig 1 114 650 járművet (+4,8 százalék) szállított ki a négykarikás márka.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: a magyar bankrendszer továbbra is stabil

A magyar bankrendszer a koronavírus-járvány második évében is stabil, jelentős tőketartalékkal rendelkezik - ismertette a jegybank decemberi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

Elemzők: jól kezdte a kiskereskedelem a negyedik negyedévet

A kiskereskedelmi forgalom várakozásokat meghaladó októberi növekedése biztató kezdetet jelez a negyedik negyedévi GDP-növekedés szempontjából, a szolgáltatószektor mellett továbbra is ez az egyedüli terület, amely érdemi pozitív növekedési hozzájárulást hozhat - kommentálták elemzők a friss kiskereskedelmi adatokat.

Áder János kinevezte a médiahatóság új elnökét

A köztársasági elnök Koltay András jogászt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének.

30 milliós bírságot kapott a Signal Biztosító

A kárrendezési folyamatoknál és a befektetési egységekhez kötött életbiztosításoknál feltárt, illetve egyéb hiányosságok miatt a Magyar Nemzeti Bank 30 millió forint bírságot szabott ki a Signal Biztosítóra. A jogsértések nem érintik a társaság megbízható működését - közölte a jegybank.

Hírek

Áder János kinevezte a médiahatóság új elnökét

A köztársasági elnök Koltay András jogászt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének.

Idén drágább lesz a karácsonyi halászlé

A kedvezőtlen körülmények ellenére nem csökkent jelentősen a tógazdaságok halhozama, így lesz elég hazai hal karácsonyra. Ugyanakkor a halak ára a tavalyihoz képest a takarmányárak növekedését követve várhatóan kis mértékben emelkedni fog - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Kormányinfó: a kisvállalkozókra is kiterjesztik a rezsicsökkentést

Az infláció elleni küzdelemben a kormány egyik legfontosabb eszköze a rezsicsökkentés fenntartása, és kiterjesztése a kisvállalkozói és az önkormányzati szektorra is - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

480 forint alá csökkenthet az üzemanyagok ára a benzinkutakon

Péntektől a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is bruttó 11 forinttal csökken - közölte a holtankoljak.hu portál.

Nem működött az IKEA online céges felülete – az adatok a kibertámadás után is biztonságban vannak

Olvasóink tegnap jelezték, hogy még este sem működik az IKEA internetes felülete a céges vásárlóknak. Kérdésünkre a cég reagált.

Vezetőváltás a HungaroControlnál

Távozik posztjáról Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója. Feladatait átmeneti jelleggel Tóth László, a légi navigációs vállalat igazgatóságának tagja veszi át.

Emelkedő gázárak. Két tényező áll a drágulás mögött

Októberben a kínálati hiány és a magas kereslet emelte a fölgáz árát - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.

Új elnök-vezérigazgató a Magyar Bankholding élén

Folytatódik a Magyar Bankholding csoport irányításának egységesítése: Vida Józseftől Barna Zsolt veszi át a Magyar Bankholding Zrt. vezérigazgatói feladatait. Az eddigi igazgatósági elnök a jövőben elnök-vezérigazgatóként irányítja a társaságot.

Gazdaság

MNB: a magyar bankrendszer továbbra is stabil

A magyar bankrendszer a koronavírus-járvány második évében is stabil, jelentős tőketartalékkal rendelkezik - ismertette a jegybank decemberi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

30 milliós bírságot kapott a Signal Biztosító

A kárrendezési folyamatoknál és a befektetési egységekhez kötött életbiztosításoknál feltárt, illetve egyéb hiányosságok miatt a Magyar Nemzeti Bank 30 millió forint bírságot szabott ki a Signal Biztosítóra. A jogsértések nem érintik a társaság megbízható működését - közölte a jegybank.

Újabb 20 bázisponttal nőtt az egyhetes betét kamata

Az MNB 3,10 százalékon hirdette meg egyhetes betétjét, vagyis az előző hetinél 20 bázisponttal magasabb kamaton.

Megugrott az amerikai bankok nyeresége

Jelentősen, 35,9 százalékkal nőtt az amerikai bankszektor teljes nyeresége a harmadik negyedévben éves összehasonlításban, ugyanakkor elmaradt a második negyedévvel összevetve.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom