Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Építőipar. Robbanásszerű cégnövekedési, problémás kifizetés?
No menu items!

Építőipar. Robbanásszerű cégnövekedési, problémás kifizetés?

Az építőiparban 1243 új cég jött létre az év harmadik negyedévében, 25 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában A rendelésállomány mértékének növekedése hektikus. Júliusban még 70,3 százalékkal, de augusztusban már csak 4,3 százalékkal nőtt az új szerződések értéke – közölte az Opten. 

Az építőipari cégek száma így már megközelíti az 51 ezret. A vállalkozások mellett az ágazatban jelen van mintegy 44 ezer egyéni vállalkozó is.

A bővülést a termelés felfutásával magyarázzák, emlékeztetve, hogy júliusban 38, augusztusban 24 százalékkal volt magasabb az építőipari termelés az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva.

A lendület várhatóan még egy ideig tovább fogja lökni az ágazatot. Ezt leginkább a szerződésállomány növekedése támasztja alá, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az építőipari szerződések volumene augusztusban 58,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – írták.

Ugyanakkor rámutattak: az új szerződések volumene hónapról hónapra meghaladja ugyan az egy évvel korábbit, de rendkívüli hektikusság jellemzi, hiszen júliusban még 70,3 százalékkal, de augusztusban már csak 4,3 százalékkal nőtt az új szerződések értéke az előző év azonos időszakához képest.

A közleményben kifejtik: az építőipar rendkívül tőkeigényes szektor, a magyar vállalkozások jelentős része viszont likviditási problémákkal küzd, és egy ilyen kiélezett helyzetben a nagy volumenű keresleti hullámzások erősen veszélyeztetik a gazdasági szereplőket. Ehhez társul az építőipar általánosan magas cégfluktuációs szintje, 2018 harmadik negyedévében 1002 építőipari vállalkozás szűnt meg – írja az MTI.

Az Opten rámutat: az új szereplők 80 százaléka korábbi cégekhez köthető, így jelentős szerepcsere nincs az ágazatban, de mégis tömegével szűnnek meg és alakulnak vállalkozások. A negyedév  három hónapja alatt közel 2300 építőipari vállalkozás ellen indult végrehajtás, tehát az ágazati szereplők 5 százalékának komoly fizetési nehézségei vannak.

Mivel az ágazatban a beruházási láncok igen hosszúak is lehetnek, így a fizetési problémák a vállalkozások jelentős részére kihatnak – olvasható a közleményében.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.