Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Építőipari alapanyaghiány, árrobbanás - A Mapei tartja az árait és a kínálatát...
No menu items!

Építőipari alapanyaghiány, árrobbanás – A Mapei tartja az árait és a kínálatát is

A Mapei Kft.-nek a soha nem látott mértékű alapanyaghiány és áremelkedés mellett is sikerült stabilan tartania az árait – fejti ki Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője, aki úgy látja: a mostani helyzetben az áremelkedés veszélye mellett a szakemberhiány is komoly gondot okoz az építőiparnak.

– Annak ellenére, hogy az alapanyaghiány és az ehhez kapcsolódó áremelkedés mellett a covid járvány miatti kihívás is nehezítette az építőipar helyzetét, a Mapei kifejezetten jó eredménnyel zárta az év első öt hónapját. Még úgy is, hogy március után mi is küzdöttünk az alapanyaghiánnyal, pontosabban szólva az alapanyag gyártás és szállítás lassúságával, valamint az alapanyagok áremelkedésével – fejtette Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.

– Miként tudtak úrrá lenni az egész iparágat sújtó alapanyaghiányon?

– Nálunk szerencsére még nem volt áthidalhatatlan a hiány. A hazai termékeknél egyáltalán nem tapasztaltunk alapanyaghiányt, a gyártásunkhoz szükséges néhány import adalékszer szállításánál viszont előfordult a mennyiségi korlátozás és szállítási csúszás, mert még az olasz anyavállalatunk is kevesebb alapanyagot kapott, mint amit megrendelt. Ez elsősorban két termékcsoportot érint: az epoxy gyanta bevonatok, ipari padlók, epoxy fugázók, ragasztók, valamint szintetikus vízszigetelő lemezek területén kellett jelentős csúszásokkal számolni. De a nehézségeken így is sikerült úrrá lennünk egyrészt úgy, hogy a munkatársaink folyamatosan és rendkívül agilisan keresik, ápolják a beszállítói kapcsolatokat azért, hogy árúhoz jussunk. Másrészt olasz anyavállalatunk a nemzetközi hálózata és a méretei miatt is az átlagosnál jobb pozícióban van és ők mindenben támogatnak minket. Így az alapanyag ellátásunk stabilitásához nagyban hozzájárul, hogy Európa több országából tudunk termékeket beszerezni a Mapei cégcsoport gyáraiból. Ennek eredményeként még minden megrendelésünknek eleget tudtunk tenni, legfeljebb a szállítással kerültünk csúszásba ha az kikerülhetetlen volt.

– A Mapei termékeinek árát miként befolyásolja az általános alapanyagok drágulása?

– Azon termékeknél, ahol az alapanyag árak lényegesen feljebb mentek, kénytelenek voltunk mi is árat emelni. De ilyenkor is követtük a Mapei általános “élni és élni hagyni” alapú vezérelvét, aminek ebben az esetben is az a lényege, hogy az alapanyagok áranak növekedéséből csak annyi plusz terhet tegyünk az építésgazdaságra, amennyi elkerülhetetlenül szükséges. Az árak stabilitásának megőrzésében szerencsére a forint árfolyamának euróval szembeni mostani erősödése is segítségünkre van. Más kérdés, hogy ebben a bizonytalan helyzetben már az is komoly érték, ha egy-két hónapra kiszámíthatóságot tudunk garantálni.

– Mindezek mellett, rövid távon milyen piaci folyamatokkal számolnak?

– Még soha nem láttunk ehhez hasonló kiszámíthatatlanságot a piacon: Európában és világszerte is fennakadások vannak az ellátásban, mert miközben különböző okokból meghatározó építóipari alapanyaggyártók estek ki, az az építőipar növekedése Európában, az Egyesült Államokban és Ázsiában is hatalmas mértéket ölt. A gyártók pedig képtelenek kielégíteni a robbanásszerűen erősödő nemzetközi keresletet, amiben az is szerepet játszik, hogy az elmúlt másfél évben a pandémia miatt elhalasztott beruházások tömegesen indulnak újra. Magyarországon emellett az otthonteremtési és felújítási támogatások, valamint az újépítésű lakások kedvezményes áfája tovább élénkíti a lakossági keresletet.

– Mennyiben nehezíti a helyzetet a krónikus szakemberhiány?

–  A Mapei nemcsak a kereskedelmi partnereivel, hanem a kivitelezőkkel, mesteremberekkel is szoros kapcsolatra törekszik, mert még a legmagasabb minőséget képviselő alapanyag is csak akkor mutatja a legjobb formáját, ha a végtermék igazi mesterek kezei közül kerül ki. Ezért számunkra kiemelten fontos, hogy folyamatos képzést biztosítsunk a számukra, amit a járvány alatti online megoldás helyett végre már élőben is meg tudunk tenni. Mindez a jelenlegi helyzetben már csak azért is különösen lényeges, mert azt tapasztaljuk, hogy az építőipari konjunktúrával járó magasabb fizetések miatt az építőipar vonzó lett a munkavállalók számára. Ennek hatására viszont egyre többen, kellő szaktudás nélkül vállalkoznak ezen a területen. Olyanok is vállalnak burkolást, akiknek nincs megfelelő szakmai végzettségük és olyanok is akiknek magvan a papírjuk, de hiányzik a valódi tudásuk. Ezért a mi érdekünk is az, hogy az általános szakemberhiány ellenére is tisztuljon a szakma, hiszen a kontárok, általános bizalmatlanságot keltve nemcsak a megrendelőnek, de az egész szakmának kárt okoznak.

Érsek M. Zoltán

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új rekordon zárt a BUX – nyerő az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,97 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 58 669,83 ponton, új történelmi rekordon zárt pénteken.

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

Volánbusz: kétnapos sztrájk lesz – elégséges szolgáltatások

A vita a Volánbusz szerint nem a sztrájk lehetőségéről, hanem az időzítéséről szól.

Győztünk: újabb 2 százalékponttal csökkent az infláció

A bérek és a fizetések vásárlóerejének folyamatos növekedése megnyitja az utat a fogyasztás bővülése,.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.