A Gazdasági Versenyhivatal gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indított versenyfelügyeleti eljárást a közép-magyarországi kavicskitermelés egyik fajsúlyos vállalkozása ellen.
A Mapei Kft.-nek a soha nem látott mértékű alapanyaghiány és áremelkedés mellett is sikerült stabilan tartania az árait – fejti ki Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője, aki úgy látja: a mostani helyzetben az áremelkedés veszélye mellett a szakemberhiány is komoly gondot okoz az építőiparnak.
A válságálló startégia titka a következetesség - vallja Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint az építőiparban csak az a gyártó lehet sikeres, aki értékként tekint a partnereire és különösen a mesteremberekre.
Most, hogy a piac Magyarországon is legalább a következő három évben biztos, hogy növekedési pályán tartja az építőipart, itt az ideje annak, hogy a magyar építőipar a versenyképesség és a tékonyságnövelő lépéseket megtegye. Koji László az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke szerint a fejlesztési kényszer konszolidációt teremt az ágazatban, de a munkaerőhiányra a korszerű gépek beszerzése és a digitalizáció hozhat megoldást.
Az elmúlt három hónapban 16,3 milliárd forint értékben kötött hitelszerződéseket az OTP Bankkal és a Takarékbankkal Magyarország vezető lakóingatlan-fejlesztője, a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia, 5...
Az év első kilenc hónapjában 1843 milliárd forint értékben indultak meg építőipari kivitelezési munkák Magyarországon, ez 2,7 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakában mért összegnél.
A Déli és a Nyugati pályaudvar föld alatti összekötését vizsgálná a kormányzat. A Levegő Munkacsoport Szakértői Testületének egyik tagja hónapokkal ezelőtt közölte véleményét a tervről, számos előnyt lát a terv esetleges megvalósításában.
2018 második negyedévében a nemzetgazdasági beruházások 15%-kal haladták meg az előző év azonos időszakának egyébként is magas bázisát. A beruházások növekedése szinte a teljes magyar gazdaságot jellemezte. A pénzügyi tárca szerint a kedvező beruházási adatok az új európai uniós forrásokból megvalósuló fejlesztéseknek, az Otthonteremtési Programnak, a hatéves bér- és adómegállapodásnak köszönhetőek, valamint a 9 százalékra csökkent a társasági adókulcsnak.
Az építőiparban a szakember és kapacitáshiány mellett az építőanyagok árának emelkedése is feszültségeket okoz az ÉVOSZ felmérése szerint. Sokan kivárnak az év végéig bejelentésre számítva, hogy az áfa 27 százalékra emelését bejelenti-e a kormányzat.
Virágzik a magyarországi ingatlanpiac, az árak emelkednek, jelentős volt a bővülés. A magyarországi ingatlanpiacról közölt cikket augusztusi számában a Financial Times című brit üzleti napilap fDi Magazine című kiadványa.
Az építőipari beruházási boom hatására, időszakonként már hiány is jelentkezik az építőanyag piacon. A növekvő kereslet ugyanakkor új munkahelyek megteremtéséhez is hozzájárul – derült ki a Murexin Kft. felméréséből.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek