Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Építőipari statisztika érkezik - nem fogunk örülni?
No menu items!

Építőipari statisztika érkezik – nem fogunk örülni?

A kép illusztráció. Forrás: Bigstock

A következő héten az építőipar teljesítményéről közölnek adatokat.

Hétfőn az építőipar tavaly novemberi teljesítményének adatait közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Tavaly októberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 2,0 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 2,6 százalékkal csökkent.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,0 százalékkal magasabb volt a szeptemberinél.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 14,1, az egyéb építmények építésében 2,9 százalékkal nagyobb volt a termelés, mint egy évvel korábban. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 8,9 százalékkal visszaesett.Az építőipari vállalkozások október végi szerződésállományának volumene 31,0 százalékkal, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 14,4, az egyéb építményekre vonatkozóké 42,5 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.

Az év első tíz hónapjában az építőipari termelés 4,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály: a kormány tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét

A kormány célja, hogy a jegybanki függetlenséget tiszteletben tartva...

Orbán Viktor: a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen

A miniszterelnök véleménye szerint a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen .

Könnyebbség jön a gépjárműadó fizetésben

Idén egy hónapot nyernek a gépjárművek tulajdonosai, ugyanis több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett elegendő április 15-ig befizetni az adót, ráadásul kettő helyett egyszer kell csak utalni, a részletfizetés pedig automatikusan jár.

Csekély mértékben gyengült a forint reggel

Kis mértékben gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Hírek

Erősödéssel indítottak a vezető európai tőzsdék

Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.

A vegyes nemzetközi befektetői hangulatot követte a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 224,98 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 66 038,20 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Enyhe csökkenéssel nyithat a tőzsde

Enyhe csökkenéssel nyithat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 77,81 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 66 263,18 ponton zárt.

Nemzeti ünnep miatt a tokiói börze zárva

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján,

Erősödés a vezető ázsiai piacokon, a Nikkei rekordszinten zárt

 Elemzők szerint a japán részvények drágulása mögött elsősorban a japán jegybank (BoJ) rendkívül laza monetáris politikája áll, ami lényegében negatív szinten tartja a diszkontrátát,

Őrült autóóriások Pesten: jön a Hot Wheels Monster Trucks Live Glow Party

A Hot Wheels Monster Trucks Live Glow Party megérkezik Budapestre is!

A magyar tőzsde követte az európai trendet

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 59,14 pontos, 0,09 százalékos csökkenéssel, 65 940,94 ponton zárt kedden.

Speciális étrenddel a klimax ellen

Habár nem teljesen szünteti meg a tüneteket és a kapcsolódó betegségek kialakulásának kockázatát, az időben elkezdett életmódváltás késleltetheti a megjelenésüket, javítva a változókori nők életminőségét.

Gazdaság

Varga Mihály: a kormány tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét

A kormány célja, hogy a jegybanki függetlenséget tiszteletben tartva erősítse a Magyar Nemzeti Bank átláthatóságát és biztosítsa az állami hivataloktól is elvárt takarékos működését...

Orbán Viktor: a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen

A miniszterelnök véleménye szerint a jegybank függetlensége szent és sérthetetlen .

Ezért szárnyal a Bitcoin. De a veszély nem múlt el

A kripto tartalékvaluta emelkedésben van – és 2021 vége óta a legmagasabb szinten tart. Ezt érdemes tudni a Bitcoin-raliról.

100 bázisponttal csökkent az alapkamat

Az alacsonyabb infláció és az ország kockázati megítélésének kedvező alakulása tette lehetővé az alapkamat csökkentésének átmeneti gyorsítását