Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság EU - Az előzetesen mértnél kisebb volt a visszaesés
No menu items!

EU – Az előzetesen mértnél kisebb volt a visszaesés

Jelentősen javította az első negyedéves GDP-adatokat az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) harmadik becslésében. Ugyanakkor a számokból kiderül, hogy így sem sikerült elkerülni a duplaaljú recessziót, ami alapvetően a háztartások fogyasztásának csökkenésére vezethető vissza.

Az euróövezetben az előző negyedévhez képest szezonális kiigazítással számolva 0,3 százalékkal, éves összehasonlításban pedig 1,3 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) január-márciusban.

A negyedéves szintűt 0,3 százalékponttal, az éves bázisú adatot pedig 0,5 százalékponttal javította felfelé az Eurostat. Elemzők az első, illetve az azzal megegyező második becsléssel azonos értékekre, negyedéves összehasonlításban 0,6 százalékos, éves szinten pedig 1,8 százalékos visszaesésre számítottak.

A Európai Unióban negyedéves összehasonlításban 0,1 százalékkal, éves szinten pedig 1,2 százalékkal csökkent a GDP az első negyedévben. Az Eurostat a negyedéves összevetésű adatot 0,3 százalékponttal, az éves szintűt pedig 0,5 százalékponttal javította a második becsléshez képest.

Tavaly október-decemberben az előző negyedévhez képest az eurózónában 0,6 százalékkal, az unióban pedig 0,1 százalékkal esett vissza a gazdasági teljesítmény, míg éves összevetésben 4,7 százalékos, illetve 4,4 százalékos GDP-csökkenést mértek. Ez azt jelenti, hogy ismét technikai recesszióba került mindkét blokk gazdasága, immár másodjára kevesebb mint másfél év alatt.

Negyedéves összevetésben Írország (+7,8 százalék) és Horvátország (+5,8 százalék) gazdasága nőtt a legerősebb ütemben január-márciusban, a legnagyobb visszaesést Portugáliában (-3,3 százalék), Szlovákiában (-2,0 százalék) és Németországban (-1,8 százalék) mérték.

Magyarország GDP-je az előző negyedévhez képest 2,0 százalékkal nőtt, míg éves összevetésben 1,6 százalékkal csökkent.

A tavalyi utolsó negyedévhez képest a háztartások fogyasztása az euróövezetben 2,3 százalékkal, az unióban pedig 1,9 százalékkal csökkent, és ezzel javultak a mutatók az október-decemberben mért 2,9, illetve 2,7 százalékos visszaeséshez képest. A kormányzati kiadások esetében fordított a helyzet: az euróövezetben stagnáltak, az unióban 0,1 százalékkal csökkentek, szemben a tavaly október-decemberi 0,4, illetve 0,7 százalékos növekedéssel.

Lassult a bruttó állóeszköz-beruházások bővülésének üteme: az euróövezetben 2,5 százalékról 0,2 százalékra, az unióban pedig 2,0 százalékról 0,8 százalékra mérséklődött a növekedés január-márciusban. Az export növekedési üteme 3,9 százalékról 1,0 százalékra lassult az euróövezetben, az unióban pedig 4,0 százalékról 1,1 százalékra. Az import esetében az euróövezetben 4,5 százalékról 0,9 százalékra, az unióban pedig 4,4 százalékról 1,1 százalékra esett vissza a növekedési ütem.

A koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt elrendelt szigorú korlátozások hatását jól tükrözi a foglalkoztatottsági helyzet romlása is. Az első negyedévben 205,6 millió ember dolgozott az Európai Unióban, közülük 157,6 millió az euróövezetben, ami a tavalyi utolsó negyedévhez képest az euróövezetben 0,3 százalékos, az EU-ban pedig 0,2 százalékos csökkenést jelent. Éves összevetésben az eurózónában 1,8 százalékkal, az unióban pedig 1,6 százalékkal csökkent a foglalkoztatottság az idei első negyedévben. Elemzők éves összevetésben 2,1 százalékos, negyedéves szinten pedig 0,3 százalékos csökkenésre számítottak az euróövezetet illetően.

A ledolgozott munkaórák száma az euróövezetben 0,8 százalékkal, az unióban pedig 0,2 százalékkal csökkent negyedéves összevetésben, míg éves szinten 3,4 százalékos, illetve 2,6 százalékos csökkenést mértek.

A foglalkoztatottság negyedéves szinten Magyarországon (+1,1 százalék), Spanyolországban (+1,0 százalék), valamint Cipruson és Litvániában (mindkettő +0,8 százalék) nőtt a legnagyobb mértékben. A legsúlyosabb csökkenést Lettországban mérték, 3,9 százalékosat, valamint Görögországban (-1,7 százalék) és Szlovákiában (-1,1 százalék).

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.