Hirdetés
Kezdőlap Építőipar ÉVOSZ: átfogó javaslatcsomag a lakásépítési lendület fenntartására
No menu items!

ÉVOSZ: átfogó javaslatcsomag a lakásépítési lendület fenntartására

A lakásépítések és felújítások növekedési ütemének fenntartásához kormányzati lépéseket sürget az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), amely tízpontos javaslatcsomagot dolgozott ki és juttatott el a kormányzatnak.

Koji László

Koji László, a szakszövetség elnöke az MTI-nek elmondta, az építőipar teljesítménye várhatóan 20 százalékkal bővül, a szektor termelése elérheti a 3800-4000 milliárd forintot, az alágazatok közül a lakásépítéseknél lehet a legnagyobb mértékű a növekedés, az újlakás-építések száma elérheti a 22 ezret. Emlékeztetett rá ugyanakkor, hogy a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, negyedéves adatai a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások számának 2,1 százalékos csökkenését mutatták.

Ahhoz, hogy a lakásépítési lendület ne törjön meg 2020 végén és 2021 elején, már most lépéseket kell tenni véleménye szerint. Ennek érdekében a szakszövetség 10 pontból álló javaslatcsomagot állított össze és jutatott el a kormányzat részére, amelyben az első helyen áll az új ingatlant építők áfa-visszaigénylési lehetőségének bővítése, és az 5 milliós összeg megemelése legfeljebb 7,7 millió forintra.  A javaslatok között szerepel még egy lakásfelújítási program, illetve az állami és önkormányzati bérlakásprogram kialakítása is.

Az építőipari cégek számára továbbra is a mérnök- és szakemberhiány, illetve a modern gépek és technológiák hiánya jelenti a legnagyobb problémát – ismertette. Az utóbbi kihívás kezelésére nyitotta meg a kormány áprilisban ismét az építőipari technológiakorszerűsítési programját, amelyben az idén 6 milliárd forinttal támogatják az építésgazdasági kis- és középvállalkozások (kkv) termelékenységét növelő technológiai korszerűsítést. Ahhoz azonban, hogy ez a támogatás valóban növelje az építőipari cégek hatékonyságát, bővítse kapacitásaikat, az érintett vállalkozások 10 százalékát el kellene érnie. Koji László szerint azonban ehhez a rendelkezésre álló források szűkösek, ezért, ahogy már eddig is, magasabb támogatást szeretnének, ha a költségvetés lehetővé teszi.

A szakemberhiány kezeléséről megjegyezte, hogy a szakszövetség ezen a héten indította el az interneten “hazahívó” szakmai kampányát, a rendezvénysorozat első állomása június 6-án lesz  Münchenben.

Magyarországon 101 000 vállalkozás működik az építőiparban, 52 000 egyéni vállalkozó, illetve 5 embernél kevesebbet foglalkoztató mikrovállalkozás. Az ÉVOSZ elnöke úgy látja, hogy a vállalkozások felaprózódása többek között az adózási rendszerrel függ össze: a mikrovállalkozások körében nagyon népszerű a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata). A jelenlegi helyzetben az építőipari mikrovállalkozások azonban gyorsan elérik a 12 millió forintos bevételi határt, emiatt – hogy a kata jelentette kedvezményekkel továbbra is élni tudjanak -, inkább újabb vállalkozásokat hoznak létre, esetenként akár családon belül is.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.