Hirdetés
Hirdetés
Kezdőlap Építőipar ÉVOSZ: versenyképes bért kínál a magyar építőipar

ÉVOSZ: versenyképes bért kínál a magyar építőipar

Münchenben volt a magyar építőipari szakemberek hazahívó kampányának első állomása, ahol a legnagyobb hazai építőipari cégek versenyképes ajánlatokkal igyekeztek hazavonzani a külföldön dolgozó munkaerőt.

Koji László

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán elmondta: a hazai építési ágazat fellendülése olyan perspektívát ajánl, ami hazavonzhatja a munkásokat.

Kiemelte, a müncheni börzén a fiatalok mellett 50-60 év körüli érdeklődő is bőven akadt. A külföldön dolgozó magyar szakemberek meglepően minimális tudással rendelkeztek a hazai építőpiac helyzetéről, éppen ezért kiemelten fontos, hogy a kampány során minél több információt tudjanak meg a magyar eredményekről – fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: az építőipari teljesítmény növekedésével a magyar cégek is versenyképes ajánlatokat tudnak tenni.

A börzén jelen volt a hét legnagyobb hazai építőipari cég, akik a külföldi nettó bérek legalább 60 százalékát biztosítanák a hazatért munkavállalóknak. A külföldön élő magyar szakembereket érdekli a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) és a családvédelmi akcióterv is, de ezzel együtt a munkaadótól is szívesen fogadnának lakhatási támogatást – mondta Koji László.

Friss

Bővül az agrárberuházások támogatása

Új kamattámogatási lehetőséggel és kibővített garanciaprogrammal bővül a mezőgazdasági beruházások ösztönzése. A kamattámogatás mértéke az ügyleti kamat 80 százaléka, de legfeljebb 2 százalékpont évente - jelentette be az agrárminiszter.

Brexit – Brit alternatíva nincs, gyorsulnak a tárgyalások

Továbbra sem érkezett a brit kormánytól olyan javaslat, amely alternatívaként szolgálhatna az Egyesült Királysággal megkötött kiválási szerződéssel szemben - közölte az Európai Bizottság. Napi szintű találkozók kezdődnek.

Szarmata település nyomait találták meg Hódmezővásárhelyen

Szarmata település nyomait találták meg a régészek Hódmezővásárhely központjában, az Alföldi Galéria udvarán végzett próbafeltárás során.

Talajmenti fagyok jönnek

A kedden érkező hideg léghullámok hatására a hét második felében megérkezhetnek az első őszi talajmenti fagyok.

Hírek

Mumifikálódott holttestet találtak Kaposváron

Mumifikálódott holttestet találtak a Csokonai fogadó felújítása közben hétfőn Kaposváron - tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense.

Szarmata település nyomait találták meg Hódmezővásárhelyen

Szarmata település nyomait találták meg a régészek Hódmezővásárhely központjában, az Alföldi Galéria udvarán végzett próbafeltárás során.

Talajmenti fagyok jönnek

A kedden érkező hideg léghullámok hatására a hét második felében megérkezhetnek az első őszi talajmenti fagyok.

Megbírságolták Rubint Réka cégét

A  Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 3 millió forintos bírságot rótt ki Rubint Réka cégére, az Alakreform Kft.-re és 2 millió forintot a The Body Shop termékeket forgalmazó Avanzo-Trade Kft.-re, mivel azok nem teljesítették maradéktalanul online média-megjelenéseikkel kapcsolatban korábban vállalt kötelezettségeiket.

Botlatókövet kapott Rejtő Jenő

Botlatókövet kapott Rejtő Jenő a főváros II. kerületében, a Bimbó úton. A munkaszolgálatban 1943-ban elhunyt népszerű magyar íróra emlékező alkotás Günter Demnig műve: a német szobrász huszonöt éve helyez el Európa-szerte botlatóköveket a nácizmus áldozatainak emlékére.

Szakít a PET-palackkal a PTE

Megszünteti a műanyag palackos vizek és üdítők beszerzését a Pécsi Tudományegyetem, októbertől kizárólag üveges kiszerelésű italokat vásárol az intézmény.

Kinyílnak az erőművek kapui – éjszaka

Első alkalommal rendezik meg az Erőművek éjszakáját, a program keretében a szervezők országszerte több mint negyven helyszínen szakvezetéssel várják az érdeklődőket október 11-én.

Közúti ellenőrzés: kiszűrik a mobilozó sofőröket

Összehangolt közúti ellenőrzés kezdődött Magyarországon, a menet közbeni "mobilozókra" külön figyelmet fordítanak a rendőrök.

Alpesi turistaházban vizsgálják a műszaki cikkek hiányának egészségre gyakorolt hatását

Alpesi turistaházban vizsgálják tíz önként jelentkezőn a műszaki cikkek, különösen a mobiltelefon hiányának egészségre gyakorolt hatását Olaszországban.

Kisbolygók haladnak el a Föld mellett

Biztonságos távolságot jelentő 5,6 millió kilométerre halad el a Föld mellett két közepes méretű aszteroida szombaton - közölte a NASA.

Fidel Castro krokodilja harapta le egy férfi karját

Fidel Castro hajdani kubai vezető tulajdona volt az a krokodil, amelynek harapása miatt amputálták egy svéd férfi karját.

Fűtési idény. Csak egyszer ingyenes az indulás

Szeptember 15-én kezdődik a fűtési időszak, a Főtáv is fűtésre alkalmas állapotba helyezi a berendezéseit. Kizárólag egyetlen alkalommal díjmentes a fűtés indítása, leállítása.
Hirdetés

Gazdaság

Szuperállampapír. Kétezer milliárd felett a jegyzés

A várakozások felett teljesít a Magyar Állampapír Plusz, június óta mintegy kétezer milliárd forintot jegyeztek belőle - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.

Közel harmadával csökkent a Budapest Bank eredménye

Az első félévben 30 százalékos eséssel 6,4 milliárd forintra csökkent a Budapest Bank adózás utáni eredménye. A pénzintézet mérlegfőösszege 18 százalékot nőtt.

Ötből négy bankkártya már érintős

Bővült a kártyás fizetések mértéke a második negyedévben. Különösen az érintőkártyák népszerűek, ezekkel több mint 120 ezer terminálon fizethetünk országszerte.

Megnyílnak a bankszámlák az appok előtt

Az ötezer forint alatti érintéses fizetések esetén is kérhetik a PIN-kódot a boltokban, bevezetik a nyitott bankolást és módosul az internetbanki belépés folyamata is.

Kamatot vágott az EKB – újraindul az eszközvásárlási program

Az Európai Központi Bank a várakozásokkal összhangban kamatot csökkentett és úgy döntött, hogy újraindítja a nettó eszközvásárlási programot, miközben csökkentette az eurózónára vonatkozó inflációs és GDP-növekedési előrejelzését.

Bírság. Belső hiányosságok a K&H Banknál

Nem megfelelő szabályozottságára visszavezethető, kis súlyú jogsértés miatt a Magyar Nemzeti Bank 29,2 millió forint bírságot szabott ki a K&H bankcsoport három intézményére.
Hirdetés
Hirdetés
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom