Hirdetés
Kezdőlap Autó Felmérés: használt autóból is a legolcsóbbat vesszük
No menu items!

Felmérés: használt autóból is a legolcsóbbat vesszük

A kép illusztráció. Forrás: Bigstock

Magyarországon a legolcsóbb használt autók a legkeresettebbek, a vevők túlnyomó része 3 millió forint alatt vásárolna – derül ki a totalcar.hu felméréséből.

A felmérés alapján az autóval rendelkezők és az autóvásárlást tervezők többsége maximum 1,5 millió forintot szánna erre. A válaszadók 26 százalékánál legfeljebb 750 ezer forint a keret, 23 százalékuk 750 ezer és 1,5 millió közötti összeggel kalkulál. Mindössze a válaszadók 11 százaléka venne 3 millió forint feletti autót. A válaszadók majdnem negyede viszont azt mondta, hogy a közeljövőben nem fog használt kocsit vásárolni. Érdeklődő pedig lenne, 8 százalék ugyanis nem rendelkezik autóval, de szeretne valamikor egyet – írták.

A felmérés szerint az árra különösen a fiatalabbak érzékenyek, az 1,5 millió alatti kategóriában a 40 év alattiak a legnépesebb vevői csoport.

Az idősebbeknek nemcsak a drágább árfekvésben van előnyük, hanem azok között is, akik egyelőre nem terveznek autóvásárlást. Ebben a körben a fiatalok aránya mindössze 17 százalék, a középnemzedéké 26 százalék, a 61 év felettieké 31 százalék.

A vásárlói hajlandóság iskolázottság szerint is hasonlóan oszlik meg, az alapfokú végzettségűek nagyobb arányban érdeklődnek az olcsóbb, míg a diplomások inkább a drágább járművek iránt. A mezőny a 750 ezer és 1,5 millió forint közötti árfekvésben a legkiegyenlítettebb, efölött mindegyikben a magasabb végzettségűek vezetnek.

A kutatás kitért a lakóhely szerinti megoszlásra is, amelyből az derül ki, hogy a legkisebb településen élők az árak emelkedésével egyre kevesebben vannak az érdeklődők között.

750 ezer forint fölött már a vidéki városok lakóinak az aránya a legnagyobb, a budapestiek a 3 és 5 millió forint közötti autóknál veszik át a vezetést. Az autóvásárlást nem tervezők körében egyik településméret sem kiugró, lakóik részesedése egyaránt 20 és 30 százalék közötti.

A felmérést június 5-én készítették 1000 fő megkérdezésével. A résztvevők köre kor, nem, végzettség és lakóhely alapján reprezentatív – közölték.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Módosították a bécsi építési szabályzatot: kötelező lesz a napelem

Megszavazta a tartományi parlament a bécsi építési szabályzat módosítását, amely több, a klímavédelemmel kapcsolatos előírást is tartalmaz. A jövőben nem épülhet új társasház napelemek nélkül, a régebbi épületek felújításakor pedig ki kell zöldíteni a belső udvart. Egyszerűbb lesz a zöldtetők és zöldhomlokzatok létesítése is.

Kétszázmilliárd felett a nyugdíjpénztárak nyeresége

A 2022-es fekete év után az idei eddig az óriás hozamoké volt a nyugdíjpénztáraknál, kilenc hónap alatt csaknem a tavalyi veszteség dupláját nyerték vissza, és még az inflációt is megelőzhetik. A működésük azonban veszteséges maradt, és a taglétszám is csökken.

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett; a gyártás és építés 2010-es években elért sikere után a következő évtized a fejlesztésekről szól.

A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet

A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.