Kezdőlap Agrár Földértékesítési program - Újabb 7300 hektár eladó
No menu items!

Földértékesítési program – Újabb 7300 hektár eladó

Szeptember 21-én indul a földértékesítési program harmadik üteme: a több mint 6300 ingatlanra bárki tehet vételi ajánlatot elektronikus úton október 21-ig.

Az Agrárminisztérium (AM) közölte: az idén két ütemben meghirdetett, összesen több mint 15 500 darab, 3 hektár alatti ingatlan csaknem 60 százalékára volt érdeklődés. Az átlagos ajánlati ár csaknem 1 millió forint volt hektáronként. Az első két ütemben 5550 hektárnyi területet értékesített a magyar állam, amelyből több mint 5 milliárd forint bevétel keletkezett.

A július elsején hatályba lépett a Nemzeti Földalapról szóló törvény egyes szakaszainak változása, így a harmadik ütemben a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) árverés mellőzésével, hirdetményes úton 10 hektárt meg nem haladó földek értékesítésére jogosult.

Szeptember 21-én több mint 1400 darab, 3 és 10 hektár közötti földterületet hirdetnek meg, amely meghaladja a 7300 hektárt.

Emellett az első két ütemben nem értékesített 3 hektár alatti földeket is újra közzéteszi az NFK, ezek esetében több mint 2300 hektárnyi, 4800 darab ingatlan megvásárlására nyílik újból lehetőség.

A tájékoztatás szerint a gazdáknak most is 30 napjuk lesz pályázni egy egyszerű ügyfélkapus regisztrációt követően. Ahogy az első két ütemnél, ezúttal is a magyar állam fizeti az értékbecslés költségeit az 1 hektár alatti földek esetében.

A minisztérium arra törekszik, hogy a kormány által elrendelt biztonsági előírásoknak megfelelve, a lehető legkevesebb személyes kontaktus mellett kínálják fel a magyar gazdáknak az állami földvásárlás lehetőségét – hangsúlyozták.

Az értékesítésre meghirdetett földek listája az nfk.gov.hu oldal mellett a kormany.hu oldalon is elérhető lesz, valamint az érintett települések önkormányzatainak honlapján is közzéteszik.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Stratégiai megállapodás az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége között

Stratégiai megállapodást kötött az Union Biztosító és a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ).,

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni
Hirdetés

Hírek

Sok tízezer forinttal csábítják a bankok a diákokat

Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már

Nacsa Lőrinc: ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást

Ötödik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást augusztus 7. és 10. között, a környezetvédelmi akcióra július 15-ig lehet jelentkezni

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit