Kezdőlap Címkék Földeladás

földeladás

Földértékesítési program: újabb 22 ezer hektár eladó

Újabb állami földterületek, ezúttal a 10 hektár térmértéket meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdálkodókhoz. Az agrártárca az intézkedéssel a kis - és közepes gazdaságokat és a helyi termelők földhöz juttatását támogatja - közölte az Agrárminisztérium (AM).

Földértékesítési program: újabb 6625 hektár eladó

A 2020-ban megkezdett földértékesítési program folytatásaként összesen több ezer darab, 10 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) szeptember elején - jelentette be az Agrárminisztérium.

Tavaly is drágult a termőföld – nem is kevéssel

A mező- és erdőgazdasági területek ára és bérleti díja a korábbi évekhez hasonlóan 2020-ban is jelentősen nőtt. Az eladott termőterületek átlagára 2019-hez képest a 8,2 százalékkal 1,7 millió forintra emelkedett, a bérléséért évi 64 400 forintot, a vételi ár 3,7 százalékának megfelelő éves díjat kellett fizetni - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Termőföldárak és bérleti díjak 2020 című kiadványából.

Földértékesítési program – Újabb 7300 hektár eladó

Szeptember 21-én indul a földértékesítési program harmadik üteme: a több mint 6300 ingatlanra bárki tehet vételi ajánlatot elektronikus úton október 21-ig.

Földeladási program. 5500 hektár már gazdára talált

Több mint 14 ezer regisztráció és mintegy 13 ezer tényleges ajánlat érkezett az osztatlan közös földtulajdon felszámolása miatt meghirdetetett állami földekre - közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára.

Állami földeladási program – újabb 4700 hektár vár gazdára

A három hektárosnál kisebb állami földek értékesítésével folytatódik az Agrárminisztérium (AM) osztatlan közös földtulajdon felszámolására indított programja.

KSH: drágult a termőföld, kevesebb volt a földeladás tavaly

Kevesebb termőföld cserélt gazdát tavaly, mint az előző évben, miközben az árak emelkedése az előző évinél lényegesen kisebb ütemben ugyan, de folytatódott, és a földbérleti díjak is nőttek.

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.