Szeptember 21-én indul a földértékesítési program harmadik üteme: a több mint 6300 ingatlanra bárki tehet vételi ajánlatot elektronikus úton október 21-ig.
A méhészek támogatását a klímavédelmi intézkedések fontos alappillérének nevezte az agrárminiszter, aki bejelentette, hogy a méhészeti termékek értékesítéséből származó bevételek személyijövedelemadó-mentességet élveznek majd.
Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Földügyi Központ nyilvános pályázatot hirdetett települési önkormányzatok számára, melynek keretében állami földek ingyenes használatára szerezhettek jogosultságot.
Júliustól az újonnan létrejött Nemzeti Földügyi Központ (NFK) végzi az állami földek kezelését, felügyeletét, illetve koordinálja az osztatlan közös földtulajdon felszámolását. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet megszűnik.
A budapesti Gyermekvasút a húsvéti hétvégén is várja a kirándulókat, a vonatok 40-50 percenként indulnak a végállomásokról, és a tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek
Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség
A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek