Kezdőlap Tőzsde Franciaország részben privatizálja az állami lottóvállalatot
No menu items!

Franciaország részben privatizálja az állami lottóvállalatot

Franciaország részben privatizálja az állami lottóvállalatot (FDJ); Európa második és egyben a világon negyedik legnagyobb szerencsejáték szervező társaságát tőzsdére viszik Párizsban.

Az 1933-ban alapított lottóvállalat egyike azoknak a ritka állami tulajdonú cégeknek, amelynek jó a pénzügyi helyzete. A neve nagyon is ismerős a franciáknak, akik csak tavaly 16 milliárd eurót költöttek el szerencsejátékokra.

Az állam a vállalat tőkéjének legfeljebb 52 százalékát viszi tőzsdére, és 20 százalékos tulajdoni hányadot tart meg. A részvények jegyzése csütörtökön kezdődött el 16,50 és 19,90 eurós ársávban, a tőzsdei kereskedés első napja pedig november 21. lesz.

Az állam az AFP hírügynökség becslése szerint 1,6 és 1,9 milliárd euró bevételhez jut a részleges privatizáció eredményeként, ezt az összeget az innovációs és ipari alap feltöltésére fordítja.

Stéphane Pallez

Stéphane Pallez, az FDJ elnök-vezérigazgatója szerint a részvénykibocsátás jó lehetőség arra, hogy egy könnyű termékkel újra érdeklődést váltsanak ki a tőzsde iránt. Bruno Le Maire pénzügyminiszter azt ígérte, hogy a részvények legalább egyharmadát magánszemélyek jegyezhetik le.

A kisbefektetők meggyőzésének érdekében több kedvezményt is nyújtanak: a végleges kibocsátási árhoz képest 2 százalékkal olcsóbban vehetik meg a részvényeket, és minden tíz részvény után ingyen kapnak egyet, ha vállalják, hogy legalább 18 hónapig nem adják el azokat.

A kedvezmények dacára nem garantált az automatikus siker, ugyanis a kisbefektetők jártak a legrosszabbul a 2008-ban kezdődött pénzügyi és gazdasági világválságban. Sokak emlékezetében élénken él még az EDF és a France Télécom elrettentő példája: az Électricité de France (EdF) francia állami energiaszolgáltató konszern 2005-ben, a telekommunikációs szolgáltatásokat nyújtó France Télécom pedig 1997-ben lépett tőzsdére, és részvényeik árfolyama jelenleg sem éri el a kibocsátási árat.

A részleges privatizáció után a francia állam költségvetése továbbra is 3,5 milliárd eurót kasszíroz a lottóvállalattól adóbevételek és társadalombiztosítási járulékok formájában. Emellett évente 380 millió eurót fizet az FDJ azért, hogy 25 évig monopóliuma legyen a lottójátékok és sportfogadások szervezésére és értékesítésére saját lottózóiban.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.