Kezdőlap Turizmus Fürdőszövetség: javaslatcsomag az ágazat újraindításához
No menu items!

Fürdőszövetség: javaslatcsomag az ágazat újraindításához

Javaslatcsomagot dolgozott ki a fürdőágazat koronavírus-járványt követő újraindításához a Magyar Fürdőszövetség – mondta Boros László Attila, a szövetség elnöke.

Felidézte, hogy a járvány miatt a magyarországi fürdők az elsők között és rendkívüli gyorsasággal kerültek válságba. Az országszerte jól induló évben a legtöbb fürdő már a nyári főszezonra készült, majd március közepén a vendégforgalom néhány nap alatt eltűnt. A munkatársak és a megmaradt vendégek megóvása érdekében egy hét alatt szinte minden fürdő bezárt, bevételeik megszűntek.

Boros László Attila

Elmondta: a szövetség a 18 ezer munkavállalót foglalkoztató és közel 70 milliárd forint árbevételt generáló ágazat képviseletében üdvözli a kormány eddigi intézkedéseit. Az április 7-én bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv szándékával egyetértenek, a részletek kidolgozásához szakmai javaslatokkal járulnak hozzá. A turisztikai ügynökség mellett a javaslatokat az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM) valamint Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszternek, a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport vezetőjének küldték meg.

Azt kérték a kormánytól, vegyék figyelembe, hogy a fürdők nem minősülnek kis- és középvállalkozásoknak, mert jellemzően köztulajdonban álló gazdasági társaságok vagy költségvetési intézmény formájában működnek.

Javaslataik között szerepel, hogy a likviditási hitel-, garancia- és tőkeprogramok legyenek elérhetőek a kkv-nak nem minősülő fürdők számára is, vagy alkossanak a magyarországi fürdőágazatra speciális szabályokat.

Kezdeményezték továbbá, hogy a kifejezetten a turizmus támogatására tervezett, 600 milliárd forint kerettel bejelentett fejlesztési és felújítási hitelprogramot ne csak a szállodák és éttermek számára tegyék elérhetővé, hanem a fürdőüzemeltetők számára is nyissák meg.

Közölték: a járulékcsökkentésről szóló kormányrendelet nem terjed ki költségvetési szervekre, ezért több fürdő, köztük olyan nemzetközi jelentőségű fürdőüzemeltető is, mint például a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház, valamint a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, költségvetési intézményként nem tudja igénybe venni ezt a turisztikai szereplőknek is szánt válságkezelési eszközt. A szövetség erről módosító javaslatot nyújtott be.

A szektor újraindításához és fenntartható működéséhez a fürdőszövetség szerint “létkérdéssé vált”, hogy a szálláshely-szolgáltatáshoz hasonlóan a fürdőszolgáltatásokra is kiterjesszék július elsejétől az 5 százalékos áfát.

A 4 százalék turizmusfejlesztési hozzájárulást a szálláshely-szolgáltatókhoz és a vendéglátáshoz hasonlóan javasolják alkalmazni a fürdőszolgáltatásokra is – közölte a szervezet. A belföldi turizmusnak hatalmas lökést adna és ösztönözné a belföldi vendégek itthon maradását, ha a Széchenyi Pihenőkártyával igénybe vehető szolgáltatások között önálló zsebként létrejönnének a gyógyfürdőkúrák – tették hozzá.

Az idei szezonnyitásról az elnök azt mondta: ki lehet dolgozni azokat a szabályokat amelyekkel a fürdők a szállodákhoz, vagy a strandokhoz hasonlóan ki tudnának nyitni.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.