Kezdőlap Mozaik Glasgow-i klímatervezet: kritikus évtizedet élünk, cselekedni kell
No menu items!

Glasgow-i klímatervezet: kritikus évtizedet élünk, cselekedni kell

Kép forrása: news.un.org

Kritikus a jelenlegi évtized abból a szempontból, hogy sikerül-e megvalósítani a hosszú távú globális klímavédelmi célokat – áll az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülése (COP26) elé terjesztett megállapodás-tervezetben.

A hatoldalas szövegtervezet szerint – amelyről a tíz napja zajló, pénteken véget érő COP26-értekezlet csaknem kétszáz delegációjának még tárgyalnia kell – megállapítja: a jelenlegi évtized végéig a 2010-ben mért mennyiséghez képest 45 százalékkal kell csökkenteni a világ széndioxid-kibocsátását ahhoz, hogy 2100-ig a globális felmelegedés mértéke ne haladja meg a 1,5 fokot.

A tervezet szerint ugyanennek a célnak az eléréséhez az is szükséges, hogy az évszázad közepéig az egész világ nettó karbonsemlegessé váljon.

A megállapodás javasolt szövege kiemeli: ha sikerül 1,5 fokra korlátozni a felmelegedést mértékét, a klímaváltozás globális hatása sokkal kisebb lenne, mint abban az esetben, ha a felmelegedés mértéke elérné a 2 fokot.

Éppen ezért tényleges és hatékony, a rendelkezésre álló legjobb tudományos ismeretekre alapuló cselekvésre van szükség minden ország részéről “a jelenlegi kritikus évtizedben” – áll a tervezetben.

A határozati javaslat felszólítja a COP26-egyezményben részes országokat arra is, hogy szüntessék be a szén használatát energiatermelésre, és hagyjanak fel a fosszilis üzemanyagok kitermelésének támogatásával.

A skóciai nagyvárosban zajló COP26-értekezlet eddigi legnagyobb horderejű vállalásai közé tartozik az a 105 ország által aláírt megállapodás, amelynek alapján 2030-ig meg kell állítani, sőt vissza kell fordítani a nagyipari méretű erdőirtást és a vele járó talajerózió folyamatát.

Az aláíró országokban van a világ egybefüggő természetes erdőterületeinek 85 százaléka. Az egyezményhez csatlakozó országok listáján szerepel mások mellett Brazília, Oroszország, az Egyesült Államok, Kanada és Kína. Az Európai Unió nevében aláírta az erdővédelmi egyezményt az Európai Bizottság is.

A megállapodáshoz kapcsolódva többtucatnyi globális nagyvállalat kötelezettséget vállalt arra, hogy a jövőben nem finanszíroz olyan beruházásokat és ipari tevékenységeket, amelyek közvetlenül kötődnek az erdőségek kiirtásához.

Ugyancsak széleskörű megállapodás jött létre a résztvevők között a széndioxidnál jóval erőteljesebb üvegházhatást kifejtő metángáz kibocsátásának jelentős csökkentéséről 2030-ig.

A Climate Action Tracker nevű, több független klímakutató tudományos intézmény által készített és folyamatosan frissített, modellszámításokra alapuló elemzéssorozat legfrissebb kiadása szerint azonban a világ a COP26-értekezleten tett eddigi klímavédelmi vállalások ellenére is legalább 2,4 fokos átlagos felmelegedés felé tart.

Az elemzés szerint az üvegházhatást okozó szennyezőanyagok globális kibocsátása a jelenlegi folyamatok alapján még 2030-ban is a kétszerese lesz annak a mennyiségnek, amellyel teljesíthető lenne a felmelegedés 1,5 fokos korlátozásának célkitűzése.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ingyenes városlátogatás a tajpeji útmegszakításhoz

Több évi szünetet követően a Tajvani Turisztikai Hivatal ismét félnapos ingyenes városnézést kínál a tranzitutasoknak, hogy ezzel is kedvet csináljon a külföldi turistáknak egy hosszabb tartózkodására - közölte a tajvani China Airlines (CI).

A drága cement megváltoztatta a betonozási játékszabályokat

A cement árának emelkedése megváltoztatta a betonozás játékszabályait. A betonozás költsége még sosem volt ennyire magas.

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.