Kezdőlap Gazdaság György László: a kormány kitart a benzinárstop mellett, de kész egyeztetni a...
No menu items!

György László: a kormány kitart a benzinárstop mellett, de kész egyeztetni a kis kutakkal

A kormány kitart a benzinárstop mellett a magyar családok védelmében, de kész az egyeztetésre a kis benzinkutak képviselőivel – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, miután a Vállalkozók Országos Szövetségével (VOSZ), valamint a Mobil Petrollal egyeztetett.

György László a sajtótájékoztatón elmondta: az elszabaduló energiaárak miatt egész Európában emelkedik az üzemanyagok ára, a rendkívüli helyzetben pedig rendkívüli intézkedésekre van szükség. A kormány – ahogy eddig is – a magyar családok oldalán áll, ezért vezették be a benzinárstopot, a kamatstopot, az élelmiszerárstopot és tartják fenn a rezsicsökkentést – tette hozzá.

György László

A kormány ugyanakkor nyitott arra, hogy meghallgassa a kisvállalkozások szempontjait, ezért tartottak egyeztetést hétfő délelőtt a VOSZ és a legtöbb, minden méretű településen kis benzinkutakat működtető Mobil Petrollal – tette hozzá.

Úgy fogalmazott: előremutató tárgyalásokat folytattak, megállapodtak abban, hogy a kialakult helyzetet konstruktívan kezelik, és közös céljuk az infláció féken tartása, a magyar családok védelme a külföldről begyűrűző áremelkedéssel szemben.

Az államtitkár emlékeztetett: a rezsicsökkentési politikájához hűen a kormány tavaly novemberben a 95-ös benzin és a gázolaj árát legfeljebb literenként 480 forintos szinten rögzítette, először három hónapra.

A beavatkozás nélkül a világpiaci folyamatok miatt ma jóval 500 forint feletti áron tankolhatnánk a benzinkutakon – mutatott rá György László, kiemelve: az intézkedésnek köszönhetően a magyar emberek a gázhoz és az áramhoz hasonlóan az üzemanyagért is az egyik legalacsonyabb árat fizetik Európában.

A benzinárstopot a napokban újabb három hónapra hosszabbították meg, az így május 15-éig érvényben marad, további védelmet biztosítva az autót használó családoknak – mondta.

György László arról is beszélt, az egyeztetésen a Mobil Petrol képviselője jelezte, hogy a kúthálózat nem kíván részt venni “az autós demonstrációban és petíció aláírásában, hiszen nem a helyzet elmérgesítése, hanem a konstruktív megoldása a céljuk“.

Hozzátette: a cég képviselői felajánlották azt is, hogy képviselik a többi kisvállalkozás szempontjait is.

Az államtitkár előrevetítette: a tárgyalások a továbbiakban is a VOSZ és a Mobil Petrol benzinkúthálózat részvételével zajlanak “abban a konstruktív mederben, ahogyan a koronavírus-válság kitörése óta az elmúlt két évben minden lényeges kérdésben meg tudtunk állapodni“.

Kérdésre válaszolva György László azt mondta, nem kaptak még jelzést arról, hogy töltőállomás szüneteltetné tevékenységét, az MTI kérdésére pedig megerőstítette a tárca múlt heti közlését: nem volt szükség arra, hogy üzemszünet miatt átmenetileg nyilvántartott szolgáltatót jelöljenek ki benzinkút működtetésére. Ugyancsak az MTI kérdésére elmondta: a hét második felére várják a kis benzinkutak képviselőinek konstruktív javaslatait.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.