Hirdetés
Kezdőlap Budapest Hamarosan lezárják a budai alsó rakpart egy részét
No menu items!

Hamarosan lezárják a budai alsó rakpart egy részét

A felújítás alatt álló Lánchíd. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Június 20-tól várhatóan két hónapra lezárják a Lánchíd felújítási munkálatai miatt a budai alsó rapkart Döbrentei tér és Halász utca közötti szakaszát. Ugyanakkor ebben az időszakban a pesti alsó rakparton a hét minden napján, így hétvégente is lehet majd gépjárművel közlekedni.

A Budapesti Közlekedési Központ a felújítás részleteiről közölte: a budai hídfőnél a kivitelező szakemberei átépítik a partközeli – a rakparti forgalom mellett eddig hozzáférhetetlen – szerkezeti részeket, illetve kijavítják az acélszerkezeten lévő hibákat. Csak ezután tudják ezen a szakaszon is a helyükre emelni és beépíteni a régi vasbetont váltó új acél útpályát, valamint a járdát alkotó acélelemeket. Emellett kicserélik a magasságkorlátozást figyelmen kívül hagyó járművek miatt korábban megsérült szélrácsokat, végül elvégzik a korrózióvédelmi munkákat is – írták.

Közölték, ehhez át kell építeni és munkaszintre süllyeszteni a felújításhoz használt állványzatot a rakparti útpálya felett, így június 20-tól augusztus közepéig ideiglenesen lezárás lesz az érintett szakaszon. Erre azért van szükség, mert az útpálya fölé eső szerkezeti munkákhoz szükséges munkatér a közúti űrszelvénybe lóg, így az állványzat alatt nem férnek el biztonságosan a járművek. Az állványon veszélyes munkát végző dolgozók, valamint a munkaterület alatt közlekedők biztonságát nem lehet a közúti forgalom fenntartása mellett biztosítani – mutattak rá.

Óbuda felől, déli irányba a Halász utcáig haladhatnak a gépjárművel közlekedők. Ott fel kell hajtaniuk a Fő utca irányába, majd a Fő utca - Alagút - Alagút utca - Attila út - Krisztina körút - Szent Gellért rakpart és Műegyetem rakpart útvonalon, vagy a Fő utca - Lánchíd utca - Apród utca - Krisztina körút - Szent Gellért rakpart és Műegyetem rakpart útvonalon haladhatnak.

Felhívták arra is a figyelmet, hogy a Halász utcai felhajtó szűk kapacitása miatt a Margit hídnál sem lehet majd lehajtani déli irányba az alsó rakpartra.

Északi irányba a Döbrentei térig lehet közlekedni. Onnan az Attila út irányába haladhatnak tovább a gépjárművel közlekedők az Attila út - Alagút utca - Alagút - Fő utca - Jégverem utca - Bem rakpart, vagy az Attila út - Lánchíd utca - Fő utca - Jégverem utca - Bem rakpart útvonalon, és a Halász utcától térhetnek vissza a budai alsó rakpartra.

A teherforgalomnak érdemes az Árpád híd-Hungária-gyűrű-Rákóczi híd útvonalon közlekednie – olvasható.

A Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakasz ideiglenes lezárásának ideje alatt a pesti alsó rakpartot nem nyitják majd meg hétvégente a gyalog vagy mikromobilitási eszközzel közlekedők előtt.

A BKK tudatta azt is, hogy már szerkezetkész állapotban vannak a hídfőkben lévő aluljárók, a betonozási, vasszerelési és szigetelési munkák után a budai aluljáróban a burkolat alatti elektromos védőcsövek lefektetésénél tartanak a szakemberek. Folyamatban van a pesti oldalon a 2-es és 2M villamosvonal melletti kőfelületek tisztítása, valamint javítása: először a falfirkákat távolítják el ott, ahol a védőtávolság ezt lehetővé teszi, és a szakemberek munkája nem zavarja a közösségi közlekedést. Továbbá zajlik a híd parti nyílásaiban az új járdákat fogadó tartószerkezetek helyszíni javítása, valamint sátrak alatt festik a láncok alsó szakaszát, a híd új pályaelemeit és a kijavított tartószerkezetet.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Beleremegett a forint a Barátság kőolajvezeték leállásába

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon arra a hírre, hogy leállt a szállítás a Barátság kőolajvezetéken.

Transznyefty: a szankciók miatt Oroszországból Magyarország felé is leállt az olaj

Az Ukrajnán keresztül Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba irányuló orosz nyersolaj áramlása a múlt héten leállt, miután a szankciók megakadályozták a tranzitdíj megfizetését - közölte a Transznyefty orosz csővezeték-üzemeltető.

1901 óta a legszárazabb hét hónapon vagyunk túl

1901 óta a legszárazabb hét hónapon van túl Magyarország, az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik - közölte az Országos Vízügyi Felügyelőség (OVF).

Az üzemanyagkáosz miatt megugrott a villanyautók iránti kereslet

Több mint 20 százalékkal nőtt a kereslet a villanyautókra egy hét alatt - közölte a Használtautó.hu portál.

Hírek

Beleremegett a forint a Barátság kőolajvezeték leállásába

Gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon arra a hírre, hogy leállt a szállítás a Barátság kőolajvezetéken.

1901 óta a legszárazabb hét hónapon vagyunk túl

1901 óta a legszárazabb hét hónapon van túl Magyarország, az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik - közölte az Országos Vízügyi Felügyelőség (OVF).

Az oroszok is el akarják kerülni a zaporizzsjai atomkatasztrófát

Oroszország bejelentette, hogy kész nemzetközi megfigyelőket fogadni az ukrajnai Zaporizzsjai atomerőműben, amelynek biztonsága kétséges, miután a múlt héten támadás érte.

Titokzatos űreszközt lőtt fel Kína

Miközben növekszenek a feszültségek Kína, az Egyesült Államok és Tajvan között, egy kínai hordozórakéta nemrég ismeretlen céllal pályára állított egy titkos űreszközt - írta a Futura francia hírportál.  

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült kissé a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,1 százalékkal az euró és 0,2 százalékkal a dollár és a svájci frank ellenében.

Viharok és villámárvizek Amerikában – már több száz járatot töröltek

Az Egyesült Államokban hétfőn is több száz légijáratot töröltek, és számos útvonalon jelentősek a késések elsősorban az ország keleti és középső részét sújtó viharok miatt.

Megvan a világ TOP 10 városának listája. Budapest a legrosszabbak között sem szerepel

Az Economist Intelligence Unit (EIU) közzétette a Global Liveability Index rangsorát, amely a világ 10 legjobb és 10 legrosszabb helyét mutatja be 2022-ben. Az index 172 várost értékelt öt kategóriában: kultúra, egészségügy, oktatás, infrastruktúra és szórakozás.

Kína nem áll le a hadgyakorlatokkal. A tajvani képviselet vezetője válaszolt AzÜzletnek

A kínai hadsereg hétfőn újabb hadgyakorlatokat jelentett be a Tajvan körüli tengereken és légtérben, tiltakozásul Nancy Pelosi amerikai házelnök múlt heti tajpeji látogatása ellen.

Gazdaság

Az MNB zöld átállást vár el a bankoktól – határidőre

A jegybank megújította zöld ajánlását, amelyben elvárják, hogy a hazai hitelintézetek 2025-ig álljanak át a zöld működésre.

Újra összeért az egyhetes betéti kamat és az alapkamat

A várakozásoknak megfelelően az előző hetinél 100 bázisponttal magasabb, 10,75 százalékkos kamattal hirdette meg az egyhetes jegybanki betétet csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank.

MNB-alelnök: a rezsicsökkentés módosítása tovább emeli az inflációt

A 100 bázispontos kamatemeléssel a monetáris politika célja továbbra is az, hogy fellépjen a másodkörös inflációs hatások elkerülése érdekében, illetve elősegítse az inflációs cél elérését - jelentette ki Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.

Újabb 1 százalékponttal emelte az alapkamatot az MNB

Keddi ülésén 100 bázisponttal 10,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom