Kezdőlap Hírek Használt autók. Nő a kereslet, az öregebbeket keresték inkább
No menu items!

Használt autók. Nő a kereslet, az öregebbeket keresték inkább

Megindulhat a növekedés a használt autók magyarországi piacán a második negyedéven az első negyedévi csökkenés után, az átírások száma a minimális visszaesés ellenére az idén is megközelítheti a nyolcszázezret a Das WeltAuto várakozásai szerint. Az eladott autók kormegoszlása ugyanakkor tovább romlott az idén.

Az országos értékesítési hálózattal rendelkező kereskedő a Datahouse adatai alapján ismerteti: az idén januártól március végéig 184 533 használt gépkocsit értékesítettek határon belül, amely 4,2 százalékkal elmarad a 2020. évi hasonló időszak adatától.

Kiemelik, hogy márciusban már megfordult a hónapok óta tartó trend, és elindult fölfelé a piac: a harmadik hónapban 5 százalékkal több szerződéskötést kötöttek. A használtautó- értékesítések száma áprilisban és májusban is felülmúlhatja a tavalyi számokat, amit azzal magyaráznak, hogy 2020-ban a második negyedévet nagy bizonytalanság jellemezte, emiatt sokan elhalasztották a vásárlást.

Ismertetik: az első negyedévben a hazai vásárlók közül legtöbben (29,3 százalék)  alsó-középkategóriájú használt gépkocsit kerestek, de a kisautók (22,4 százalék) és a felső-középkategóriás modellek (15,1 százalék) is népszerűek voltak. A legtöbben Budapesten, Pest megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vettek használt autót.

Felhívják a figyelmet, hogy az autók kormegoszlása egy százalékkal romlott: az átírt gépjárművek 75 százaléka volt 10 évnél idősebb az első negyedévben. A statisztikák alapján az első három hónapban átírt gépkocsik mindössze 14,6 százaléka volt öt évnél fiatalabb.

Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója a közleményben megjegyezte: az autógyárak ellátási láncának lassulása pozitív hatással volt a minőségi használt autók piacára, ugyanis az új autókkal szemben a fiatal, keveset futott, ismert előéletű gépkocsik jelentik az alternatívát.

A Das WeltAuto a Volkswagen konszern márkáit értékesítő Porsche Hungaria használt autó üzletága. A 30 tagú, országos értékesítői hálózattal rendelkező kereskedő állapotfelmérésen átesett, szervizelt használt autókat értékesít, a legjobb minőségűeket garanciával.  A cég az idén zöldmezős beruházásként megnyitja a Porsche Hungaria második, saját használt autós telephelyét a vállalat budaörsi alkatrészraktára mellett.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,