Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Húszezer ember elbocsátására készül a Lufthansa
No menu items!

Húszezer ember elbocsátására készül a Lufthansa

A nagyjából tízezer fős leépítésről szóló eddigi számításokkal szemben húszezernél is többen veszíthetik el az állásukat a Lufthansa csoportnál – írták német hírportálok a vállalatvezetés és a szakszervezetek első egyeztetéséről.

A beszámolók szerint a tárgyaláson új számításokat ismertettek, amelyek szerint a több légitársaságot összefogó vállalatcsoportnál 22 ezer teljes munkaidejű állással, illetve 26 ezer munkavállalóval kevesebbre van szükség az ágazat várhatóan három évig tartó válsága miatt.

A munkaadói oldal a június 25-re tervezett rendkívüli közgyűlés előtt megállapodásra akar jutni a szakszervezetekkel. A munkavállalói érdekképviseletek jelezték, hogy hajlandóak jelentős áldozatokat hozni. Így például a németországi pilóták szakszervezete (Vereinigung Cockpit – VC) kilátásba helyezte, hogy a Lufthansa csoportnál dolgozó tagjai lemondanak a fizetésük 45 százalékáról – amivel két év alatt 350 millió euróval (122 milliárd forint) csökkentenék a cég költségeit -, ha a menedzsment elkötelezi magát minél több munkahely megőrzése mellett.

A világjárvány miatt a Lufthansa csoport utasainak száma áprilisban 98,1 százalékkal csökkent márciushoz képest. A kereslet zuhanására a kínálat 96 százalékos csökkentésével reagáltak. A 135 ezer dolgozó közül 87 ezret rövidített munkaidőre állítottak át. A 763 repülőgépből álló flottából 700-at ideiglenesen kivontak a forgalomból.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.