Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság IMF: a pénzpumpák elzárása újabb recesszióhoz vezethet
No menu items!

IMF: a pénzpumpák elzárása újabb recesszióhoz vezethet

Rendkívül bizonytalanok Európa kilátásai, ezért mindenképpen fenn kell tartani a gazdaság támogatását célzó intézkedéseket a fellendülés kiteljesedéséig. Korai kivezetésük ismét recesszióba döntené az országokat – állapította meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

A valutaalap európai regionális növekedési prognózisában rámutatott, hogy a koronavírus-járvány drámai veszteségeket okozott emberéletben és súlyos csapást mért Európa gazdaságára, de a példátlanul erős fiskális és monetáris politikai intézkedéseknek köszönhetően elkerülték a még pusztítóbb kimeneteleket. Ezzel együtt is az idei kilátások továbbra is komorak, a fellendülés elhúzódó és egyenetlen folyamat lesz.

A jelenlegi helyzetben a legnagyobb lefelé mutató kockázatot jelenti, hogy Európa szerte elindult a koronavírus-járvány második hulláma, meredeken emelkedik a SARS-CoV-2 koronavírussal megfertőződöttek száma.

További és jelentős mértékű sokkot okozhat, ha nem hozzák tető alá a szabadkereskedelmi megállapodást az Egyesült Királyság és az Európai Unió között az év végi határidőig. A politikai döntéshozók számára a közeljövő legfontosabb kihívása, hogy jól kalibrálják a járvány terjedését akadályozó intézkedéseket, minimalizálva az azonnali társadalmi és gazdasági károkat.

Rendkívül fontos, hogy fenntartsák a politikai támogatást mindaddig, amíg a fellendülés teljesen meg nem szilárdult” – mutattak az IMF szakértői, akik óva intettek a gazdaság ösztönzését célzó intézkedések túl korai kivezetésétől.

Fenn kell tartani az életképes vállalkozások és munkahelyek támogatását, a nyomott infláció és a gazdasági teljesítmény jelentős visszaesése az alkalmazkodó monetáris politika folytatását követeli, a bankfelügyeleteknek pedig továbbra is a prudenciális követelmények rugalmas alkalmazására kell törekedniük, nehogy megakasszák a hitelezés olajozott folyamatát.

A második negyedévben a hazai össztermék (GDP) reál értéke évesítve mintegy 40 százalékkal csökkent Európában, ezen belül a fejlett európai országokban, amelyekben elsőként terjedt el a fertőző betegség, mélyebb volt a visszaesés üteme mint a feltörekvő országokban.

Az IMF friss előrejelzése szerint az európai reál GDP idén 7 százalékkal eshet vissza, ami ugyan jobb a júniusban várt 8,5 százalékos zuhanásnál, de így is a II. világháború óta a legrosszabb évet jelentené. Jövőre már 4,7 százalékkal, 2022-ben pedig 3,3 százalékkal bővülhet az európai gazdaság teljesítménye, az elemzők 0,7, illetve 0,1 százalékponttal rontották a júniusi prognózist. Az infláció 2 százalékra gyengül idén, ami 1 százlékponttal marad el a tavalyi értéktől, jövőre viszont 2,4 százalékra emelkedhet.

Az IMF szerint a gazdasági fellendülés erőssége döntően a járvány alakulásától, az emberek viselkedésétől és a folyamatos gazdaságpolitikai támogatás mértékétől függ.

A zárlatok feloldása az európai gazdaság jelentős fellendüléséhez vezetett, de a fertőzések is újra emelkedésnek indultak, olyan erős második hullámot indítva, amely visszavetheti a talpraállás folyamatát. Mindaddig, amíg a fellendülés meg nem szilárdul, és egy hatásos vakcina előállításának kilátásai nem javulnak, jó eséllyel folytatni kell a munkahelyek megőrzését támogató programokat.

Ezek legalább 54 millió munkahelyet menthetnek meg, a programok túl korai leállítása pedig csődhullámhoz és széles körű társadalmi nehézségekhez vezethet. Az idő múlásával azonban a járványból való kilábalás fenntartásának érdekében meg kell próbálni kezelni az olyan tartós kihívásokat, mint például az alacsony termelékenység növelése, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés vagy éppen az egyenlőtlenségek növekedésének megállítása.

Az IMF előrejelzése szerint a fejlett európai gazdaságok a tavalyi 1,4 százalékos növekedés után idén 8,1 százalékos visszaesést szenvednek el, jövőre viszont 5,2 százalékra, 2022-ben pedig 3,2 százalékra kúszik fel a növekedés üteme. A júniusi és az októberi prognózis közötti különbség az idei évre 1,7 százalékpontos javítást jelent, a jövő évre 0,7, 2022-re pedig 0,1 százalékpontos rontásnak felel meg.

Ezen belül az euróövezet GDP-je 8,1 százalékkal csökkenhet idén, jövőre viszont 5,2 százalékkal, 2022-ben pedig 3,2 százalékkal növekedhet. A júniusi prognózishoz képest az idei értéket 1,9 százalékponttal javították, a jövő évit 0,8 százalékponttal, a 2022-est pedig 0,2 százalékponttal vették vissza.

A feltörekvő európai országok GDP-je a tavalyi 2,1 százalékos növekedés után idén 4,6 százalékkal csökken, jövőre viszont 3,9 százalékkal, 2022-ben pedig 3,4 százalékkal bővül. Júniusban az idei évre még 5,8 százalékos reál GDP-csökkenést vártak, a jövő évre 4,3 százalékos, 2022-pedig 3,4 százalékos növekedést.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tíz év alatt eltűnt a magyar bankfiókok több mint fele

Az idén kilenc hónap alatt 65 bankfiókot zártak be, már csupán 1445 egység van az országban. Tíz éve még bőven 3 ezer fölött volt a fiókok száma. A dolgozók számát azonban nem csökkentik a pénzintézetek, mert az online bankolás ad más munkát.

A legjobb pálinkákat díjazták

Az Agrárminisztérium 2014-ben hirdette meg először a  Nemzeti Pálinkakiválóság Programot.

Jön a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program

Februárban rajtolhat el a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program.

Tönk szélére kerültek magyar vállalkozások az ukrán áruszállítók miatt

Az ukrán fuvarozók egészen más gazdasági és jogszabályi környezetből érkeznek, így eltérőek a költségeik is, valamint nem érvényesek rájuk az uniós szabályok.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.