Kezdőlap Építőipar Ingatlanpiac - Lecsengőben a lakásépítési hullám
No menu items!

Ingatlanpiac – Lecsengőben a lakásépítési hullám

Jócskán elmarad a kívánatostól az újlakás-építések száma, ráadásul az ilyen típusú építkezések beruházói meglepően szűk területekre koncentrálnak – írja a Világgazdaság.

Bár soknak tűnik, hogy 2019-ben több mint 20 ezer új lakás épül Magyarországon, ez a szám elmarad a kívánatostól – véli Balla Ákos ingatlanszakértő, aki szerint kétszer ennyi lakásra lenne szükség egy egészséges ingatlanpiacon.

A KSH első negyedévi adatai azt mutatják, hogy idén folytatódik a lakáspiac dinamikus bővülése, akár 20 százalékkal emelkedhet a lakásépítések száma 2018-hoz képest. Az adat azonban csalóka, hiszen ezek a befejezett ingatlanok nem idén, hanem 2017-ben és 2018-ban épültek, csak most jegyzik be őket. “A korábban tapasztalt ingatlanpiaci bumm megszűnt, most már lecseng a lakásépítési hullám” – mondja Balla Ákos.

A lakáspiaci bumm teljes lecsengése az áfaváltozás miatt is egyre valószínűbb, egyes szakértők szerint 4-5 év múlva drámaian visszaesik majd az építkezési kedv.

Az Otthontérkép csoport szerint a társasházak, illetve többlakásos projektek között kiemelt helyet foglal el Budapest: a nagy lakásszámú új házak nagyon nagy része itt, esetleg a főváros környékén, egy-egy ponton épül. Ugyanakkor az európai viszonylatban is egyre népszerűbb magyar fővárosban sem oszlanak el egyenletesen az új lakóparkok. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Három hónapra árat fagyaszt a SPAR

Az áruházlánc a SPAR szupermarketekben összességében több mint 900, az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1 000 akciós ajánlattal várja vásárlóit október 1-től.

A cégkapura érkezik a fizetési meghagyás az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek

Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.

Tőzsde – Indexcsökkenéssel zártak az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után egy százalék körüli indexveszteséggel fejeződött be a tőzsdei kereskedés hétfőn Európában.

Kijev levette az OTP Bankot a nemzetközi háborús szponzorok listájáról

Levette az OTP Bankot a nemzetközi háborút finanszírozó vállalatok listájáról az Ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség

Hírek

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Gazdaság

A cégkapura érkezik a fizetési meghagyás az elektronikus ügyintézésre kötelezetteknek

Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek körébe tartoznak például a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, valamint az ügyvédek, jogi képviselők.

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.