Kezdőlap Turizmus Itt az Air France téli menetrendje - napi 2-3 budapesti járattal
No menu items!

Itt az Air France téli menetrendje – napi 2-3 budapesti járattal

Fotó: Bigstock

Meghirdette téli menetrendjét az Air France: a párizsi központú légitársaság október végétől az előző évinél több járatot közlekedtet majd Lappföldre és újra elérhető lesz a Pointe-à-Pitre és Montreal közti összeköttetés is. A magyar főváros felé nem változik jelentősen a kínálat.

A francia légitársaság még 2021-ben indította el a Párizs – Charles de Gaulle és Rovaniemi közötti járatát, amelyet most újabb, lappföldi úticélok egészítenek ki. December 10-étől lehet eljutni az Air France A320-asainak fedélzetén minden csütörtökön Kittiläba. Ugyanezen a napon válik elérhetővé a szintén csütörtökönként közlekedő Párizs-Tromsø járat is, amelyet Airbus A319-esekkel repül a légitársaság. Ez lesz az Air France-KLM Csoport legészakibb célállomása.

Az új járatok mellett a Rovaniemi felé is bővül a kínálat, a november 27-től újrainduló járatok a karácsonyi és újévi időszakban minden nap közlekednek majd.

Kittilä, Tromsø és Rovaniemi is az Északi sarkkörön túl helyezkednek el Lappföldön, a Mikulás hazájában. Az erdők, tavak és hegyek által dominált területen a jéghorgászás mellett szánkózni, szaunázni is lehet, és a sarki fény is megcsodálható.

Az Air France emellett megtartja a 2021 nyarán indított helsinki járatot is, a térségben emellett még Koppenhága, Billund, Oslo, Bergen, Stockholm és Göteborg érhető el párizsi átszállással.

A tengeren túli francia területre tartók számára kedvező változás, hogy október 22-én az Air France újra elindítja a Montreal és Pointe-à-Pitre közti járatát, a cég Airbus A320-as repülőgépei hetente kétszer, kedden és szombaton közlekednek ezen az útvonalon.

A Párizs – Charles de Gaulle és Budapest – Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között elérhető Air France-járatok számában nem lesz jelentős változás, az Airbus A320-as típuscsaládba tartozó gépek naptól függően naponta 2-3 alkalommal repülnek a két főváros légikikötője között.

A meghirdetett menetrend kormányzati engedélyek és az egészségügyi előírások miatt még változhat. Az Air France arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt mindenképpen ellenőrizzék az aktuális utazási feltételeket az airfrance.traveldoc.aero oldalon.

A részletes téli menetrend az Air France honlapján elérhető.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átszervezik az Airbus vezetését

Christian Scherer kereskedelmi vezérhelyettes lett az Airbus polgári repülőgép-üzletágának vezérigazgatója, ezzel a 2019 előtti struktúra áll vissza a vállalatnál.

Kié a felelősség és mit keresnek az utazók? – Legfenntarthatóbb úti célok

A válaszadók szerint a fenntartható turizmus fejlesztése elsősorban a turisztikai szolgáltatók egyéni, valamint a helyi közösségek felelőssége.

Magához tért az OTP? A vezető részvények az OTP kivételével csökkentek

Erősen negatív hangulatban zajlott a kereskedés, a nyugat-európai részvényindexek lefelé tartottak, és a tengerentúlon is eladói nyomás van.

A kormány december végéig hosszabbít

A kormány december végéig meghosszabbítja a kötelező akciózást, valamint a betéti kamatsapkát és a jegybanki kötvény vásárlásának tilalmát

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.