Kezdőlap Turizmus Izmit világraszóló csodái
No menu items!

Izmit világraszóló csodái

A Márvány-tenger legkeletibb részén lévő kis város, a valaha Nikodémia néven ismert település számos kincset rejt, többek között magyar emlékeket is.

Ki gondolná, amikor egy kisebb városba érkezik – mondjuk a nyüzsgő Isztambul után, hogy Izmitben megannyi látnivaló várja? Például a város legnagyobb és legszebb dzsámija 1579-ben épült, Szinán építész tervei alapján. Az ő emlékét idézi fel Elif Shafak: Az építészinas című regénye, így aki forgatta a könyvet, ezt az építészeti remekművet biztosan látni akarja. E mellett azonban – egy 1999-es földrengés után felszínre került ókori leletegyüttes is ámulatba ejti a turistákat.

A helyi Kocaeli Régészeti Múzeum, amely egykor vasútállomásként funkcionált, csodálatos leletegyüttessel bír. Rögtön a bejárattal szemben, a világ második legnagyobb Herkules szobra fogadja a látogatókat. Az egykori Nicodemia területéről előkerült leleteket Törökország egyik legnagyobb régészeti felfedezéseként tartják számon. Ugyancsak szenzációnak számít egy másik teremben a színes domborművek gyűjteménye, amelyekről a Nap évszázadok alatt nem oldotta le a festéket, így látható, milyenek voltak eredetileg ezek az alkotások. Annak is tanúi lehetünk, hogyan zajlanak a tengerből kimentett leletek megmentései – számos hajó süllyedt el a környéken: olíva olajat, bort, pénzt szállítva.

Magyar emlékek

A sikertelen Habsburg felkelés után Thököly Imre az Oszmán Birodalomba menekült, ide később felesége, Zrínyi Ilona is követte. Hogy, hogy nem, de épp İzmitben telepedtek le, azon a birtokon, amelyet a szultán rendeletileg adományozott a menekülteknek. 2005-ben, halálának 300. évfordulóján utcát neveztek el róla. 2008-ban pedig a városban a Seka parkban megnyílt a Thököly Emlékház, amely az 1701–1705 között száműzetésben itt élő Thököly Imrének állít emléket egy gazdag kiállítással.

Bár a századfordulón Thököly földi maradványai is hazakerültek – szülővárosába, Késmárkra; emlékét nem felejtik. Izmittől nem messze egy kis faluban a Kartepe hegységben, ahol szintén lakott a házaspár követőikkel, dombormű emlékeztet rájuk. S hogy miért kis településekre helyezték el a magyarokat? Itt voltak a legnagyobb biztonságban, ha bérgyilkosokat küldtek volna utánuk.

A megbánás süteményét meg kell kóstolni!

Izmithez köthető az egyik leghíresebb török édesség: A pişmaniye de kereshetjük pesmek néven is. Jelentése: ’megbánás’, utalva arra, hogy egy nagyon bonyolult eljárással készülő süteményről van szó. Az oszmán paloták, így a gazdag kiváltságosok asztalára került belőle főként, liszt, olaj és nagyon sok cukor az alapja. A víz és cukor keverékét 165 C°-ig hevítik, majd hatalmas tepsikbe öntik, ahol kihűlni hagyják. A „fehérítés” folyamatát régen a cukrászmester kézzel, egy fém bot segítségével végezte, amellyel a kihűlt, feltekert masszát nyújtogatta, ma már gépek gyorsítják fel a folyamatot.

Közben egy másik edényben olaj és liszt keverékét 7-8 órán keresztül főzik. Ezután a masszát hatalmas tepsikbe terítik, amire ráteszik a gyűrű alakba forgatott, gumiszerű cukrot, ami lassan kinyílik, és szétterül a liszt-olaj keverékén. A massza lassan felszívja a cukrot, és fonalszerű képződménnyé alakul (kb. 15–20 perc).

Szerző Papp Noémi

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.