Kezdőlap Gazdaság Jászai Gellért: a műholdas technológia nemzeti szuverenitási kérdés
No menu items!

Jászai Gellért: a műholdas technológia nemzeti szuverenitási kérdés

Európában csendes, de nagyon komoly űrverseny zajlik, amibe be kell szállni, különben hátrányba kerülünk – mondta Jászai Gellért, a 4iG többségi tulajdonosa.

A növekedés.hu portálon megjelent interjúban felidézte: az ENSZ alatt működő Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) jelöli ki a nemzetek által használható műholdas pályákat és rádiófrekvenciákat. Magyarország az ITU döntése alapján nagyjából három évtizede rendelkezik saját pályaszakasszal, amit 2004-ben az állam húsz évre bérbe adott egy külföldi magáncégnek. A bérleti konstrukció 2024-ben jár le, ezt követően lesz lehetőségünk a pálya újbóli hasznosítására.

Jászai Gellért. Fotó: Konzum

Arra a kérdésre, hogy miért fontos Magyarországnak űrprojektet szervezni, saját távközlési műholdat pályára állítani, Jászai Gellért kifejtette: ez az évszázad egyértelműen a digitalizáció, illetve az adatkommunikáció robbanásszerű fejlődéséről szól. A televíziós és rádiós műsorszórás, a mobil- és internetes kommunikáció egy része, a bankautomaták működése, vagy egyszerűen csak az, hogy a mobiltelefonon egy gombnyomással megtudható, hogy milyen időjárás várható, ma már mind elképzelhetetlen műholdak nélkül.

Hozzátette, ezekre az eszközökre a kritikus infrastruktúra részeként kell tekinteni, amelyek esetleges összeomlása, vagy hiánya súlyos következményekkel járhat egy-egy ország számára.

Ebben az értelemben nemzeti szuverenitási kérdés, hogy a magyar állam rendelkezik-e műholdas technológiával – jelentette ki.

Jászai Gellért az interjúban szólt arról, hogy a 4iG irányító többséggel rendelkezik a CarpathiaSat Zrt.-ben, így a projekt összefogása és irányítása is a feladataik közé tartozik majd.

Jászai Gellért elmondta, továbbra is kedvezőnek látja nemcsak a 4iG, hanem az egész iparág kilátásait. A pandémia katalizálta a digitális technológiák fejlődését, illetve növelte a termékek és szolgáltatások iránti keresletet mind az állami, mind pedig a piaci megrendelők oldaláról. A mostani válságnak a technológiai és informatikai vállalatok sok szempontból inkább a nyertesei lettek, illetve lesznek az elkövetkező időszakban is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás