Hirdetés
Kezdőlap Edukáció Keresik a gyakornokokat a hazai bankok

Keresik a gyakornokokat a hazai bankok

Erős a kereslet a gyakornokok iránt a bankok részéről. A legnagyobb piaci szereplőknél a nyitott álláshelyek közel 8 százalékát a pályakezdés előtt álló fiatalok számára hirdetik.

A bankok honlapjain megjelenő álláshirdetések alapján a gyakornoknak jelentkezőkkel szemben mindenütt hasonlóak az elvárások. Alapvető követelmény, hogy a jelentkező nappali tagozatú egyetemi, főiskolai gazdasági tematikájú képzésben vegyen részt. A felhasználói szintű számítógépes ismeret szintén általános követelmény, és sok helyen elvárják az angolnyelv-tudást is. A pozíciók többsége részmunkaidős, jellemzően heti 20-30 órás elfoglaltsággal.

A gyakornoki programok működtetése minden érintett félnek érdeke, a diákok és a pénzügyi szolgáltatók mellett a felsőoktatási intézményeknek is. A diákok gyakornokként megkönnyíthetik a pályakezdésüket, a hitelintézeteknek pedig a jó minőségű utánpótlás szempontjából fontos a gyakornoki pozíciók fenntartása – írta a Világgazdaság.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Fordulat. Júniusban többen dolgoztak, mint januárban

Óvatos fordulat valósult meg a munkaerőpiacon: júniusban 12 ezerrel dolgoztak többen, mint januárban - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.

Versace asztal, BMW szék – hamis bútorokat foglalt le a NAV

Több mint négymillió forint értékben foglaltak le hamis bútorokat a pénzügyőrök egy Pest megyei családi házban. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult eljárás - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Nébih – visszahívás: szivárog a Bonduelle konzervje

A Bonduelle visszahívta Bon Menu Curry 425 grammos fehérbab konzervét. Az intézkedés kizárólag két időpont között gyártott termékeket érint - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

KSH: felére esett vissza a járműgyártás májusban

Májusban az ipari termelés volumene 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint 27,6 százalékkal csökkent a termelés. A legnagyobb visszaesés a járműiparban volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Hírek

Versace asztal, BMW szék – hamis bútorokat foglalt le a NAV

Több mint négymillió forint értékben foglaltak le hamis bútorokat a pénzügyőrök egy Pest megyei családi házban. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése miatt indult eljárás - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A Mol gázt talált Pakisztánban

A Mol-csoport ismét gázt és gázkondenzátumot talált Pakisztánban, ez tovább erősíti a cég kutatás-termelési nemzetközi tevékenységét - közölte a társaság.

Szerdán drágul a benzin

Szerdán a benzin ára bruttó 3 forinttal emelkedik literenként, a gázolaj ára viszont nem változik.

Johnson: Nagy-Britannia ellenőrzése alá vonta a járványhelyzetet

Nagy-Britannia mára jórészt ellenőrzése alá vonta az új típusú koronavírus okozta járványt, de az óvatosság továbbra is indokolt - mondta hétfőn a brit miniszterelnök.

Közép-Európából Hongkongba. Árverésen egy 3 milliárdot érő kínai váza

Hetvenmillió hongkongi dollárért (2,8 milliárd forintért) cserélt gazdát a Sotheby's aukciósház szombati árverésén egy ritka 18. századi kínai porcelán váza, amely egy szekrény tetején porosodva, szabadon kószáló macskák között töltötte az elmúlt csaknem fél évszázadot.

Koronavírus – Cseh illetékes: Szlovákiában és Magyarországon is megfertőződtek cseh turisták

Eddig hat országban - köztük Szlovákiában és Magyarországon - kapták meg a koronavírus-fertőzést cseh turisták, akik júliusban tértek vissza nyári külföldi üdülésükről. A cseh külügyminisztérium július elsejétől Svédország kivételével az összes európai országot biztonságos vagy alacsony kockázatú turisztikai célnak minősítette.

Lengyelország. Az erdőbe menekített egy pumát a hatóságok elől

Pumáját az erdőbe menekülve rejtegette egy lengyel férfi. Két napon át bujkált, drónokat és helikoptert is bevetettek a rendőrök a megtalálásukra.

Légtérsértés. Csehek érkeztek Rétságra kisrepülőkön

Öt kisrepülőgép szállt le engedély nélkül Rétság külterületén a hét végén, mint kiderült, a csehországi utasok egy rendezvényre tartottak.

Budapest. Naponta már 10 ezren repülnek

A járvány előttinek a töredéke még a forgalom, de hétről hétre több járat és utas fordul meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Négy év börtön. El akarta lopni a Magna Cartát

Négy év börtönbüntetésre ítéltek Nagy-Britanniában egy 47 éves férfit, aki 2018 őszén megpróbálta ellopni a történelem egyik legjelentősebb és legismertebb dokumentuma, a 800 éves brit Magna Carta kevés fennmaradt eredeti példányának egyikét a salisbury-i katedrálisból.

Balatoni nyár – Covid fenyegetés idején

A Balaton mellett is figyelni kell a "tisztes távolságra". Így nyaralnak 2020 júliusában a vízparton.

Koronavírus – jövő hétre várhatók újra a szigorítások?

A magyarországi koronavírus-fertőzöttek jelentős része külföldről érkezőkkel került kapcsolatba - hangsúlyozta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője pénteken a közmédiának nyilatkozva.

Gazdaság

Eltűnt a magyar bankok nyeresége

A bankszektor konszolidált nettó eredménye az egy évvel korábbi 2,7 százalékára, 3 milliárd forintra csökkent az első negyedévben, főként a jóval magasabb értékvesztés és céltartalékképzés miatt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank jelentéséből.

OTP: százból heten nem tudnak pénzt félretenni

A koronavírus-járvány felértékelte a pénzügyi tudatosság szerepét, és bebizonyította, hogy érdemes rendszeres megtakarítással felkészülni a váratlan helyzetekre - derült ki az OTP Bank megbízásából készített kutatásból.

Takarékbank: hét év alatt 126 takarékszövetkezet egyesült

Az informatikai átállással befejeződött a Takarék Csoport hétéves integrációs folyamata, amely az elmúlt évtizedek legnagyobb pénzpiaci átalakítása volt Magyarországon.

Két ország is az euró előszobájába léphet

Bulgária és Horvátország karnyújtásnyira áll attól, hogy megkapja az engedélyt az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez történő csatlakozáshoz.

Újabb milliárddal gazdagodott az MNB-alapítvány

A Pallas Athéné Alapítvány eredményesen zárta a második negyedévet, több mint egymilliárd forinttal növelte az alapítványi összvagyont.

Érintéses fizetés – MNB: maradjon a 15 ezres limit!

A Magyar Nemzeti Bank a PIN-kód nélküli érintőkártyás fizetések 15 ezer forintos értékhatárának megtartását javasolja hosszú távon is - mondta Bartha Lajos, az MNB ügyvezető igazgatója.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom