Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Kereskedelmi háború. Recesszióra számítanak Amerikában

Kereskedelmi háború. Recesszióra számítanak Amerikában

Az amerikai-kínai kereskedelmi kapcsolatokban tapasztalható növekvő feszültség hatására a szakértők szerint megnőtt annak a lehetősége, hogy a következő két évben recesszióba kerül az amerikai gazdaság.

Recesszióba sodródhat az USA?

A Reuters által megkérdezett mintegy 120 elemző véleményének átlaga szerint 40 százalékra nőtt annak az esélye, hogy a következő két évben recesszió sújtja az amerikai gazdaságot. Egy hónappal korábban a szakértők 35 százalékos esélyt adtak ennek.

Különösen érdekes a felmérésnek az a része, amely szerint egy jövő évi recessziónak a lehetősége a megkérdezettek szerint kevesebb mint 10 százalék, ugyanakkor több mint egyharmad szerint 50 százalékot meghaladó a valószínűsége a két éven belüli recessziónak.

A befektetők borúlátását erősítette, hogy az Egyesült Államok a múlt héten pénteken 200 milliárd dollár értékű kínai termék importvámját 25 százalékra emelte az addigi 10 százalékról. A kínai válasz nem váratott sokáig magára, Peking bejelentette, hogy 60 milliárd dollár értékű amerikai importtermékekre vet ki megemelt, 5 és 25 százalék közötti importvámot június elsejei hatállyal.

Az amerikai piac rengeteg szállal fűződik a kínai gazdasághoz, az ázsiai ország számtalan amerikai cég beszállítója, az amerikai termékek számára óriási piacot jelent Kína. A kereskedelmi kapcsolatok gyors romlása azt eredményezheti, hogy igen sok amerikai cég beszállítói lánca megszakad, ezek kiépítése pedig sok időt venne igénybe, miközben az amerikai cég eladásai megnehezülnének a kínai piacon.

A Walmart, a világ legnagyobb kiskereskedelmi cége máris áremelkedésre figyelmeztette vásárlóit a kínai importra kivetett magasabb vámok miatt.

A Reuters által végzett felmérés szerint a szakértők arra számítanak, hogy az amerikai hazai össztermék (GDP) növekedése 2 százalékra lassul az első negyedévi 3,2 százalékról. A múlt hónapban a folyó negyedévre nagyobb, 2,5 százalékos gazdasági bővüléssel számoltak a szakértők. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Összefoglaló: cég és munkahelymentő adókedvezmények

A koronavírus járvány negatív gazdasági hatásaihoz kapcsolódóan, több egymás utáni időpontban, több kormányzati intézkedés is született a vállalkozások életben maradását, a munkahelyek megtartását célozva. Ezeket foglaltat össze AzÜzlet.hu olvasói számára szerkesztőségünk kérésére a NAV szakértője.

Zöld bajnok kerestetik – közel négymilliárdos program indul

Júniusban kezdődhet a 3,85 milliárd forintos keretösszeggel gazdálkodó Zöld nemzeti bajnokok program előminősítése - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Jelasity Radován a Magyar Bankszövetség új elnöke

Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját választotta meg a Magyar Bankszövetség elnökének a szervezet tisztújító testületi ülésén.

Lakónegyedre zuhant egy utasszállító Pakisztánban

Nem sokkal a landolás előtt lakónegyedre zuhant egy utasszállító repülőgép a pakisztáni Karacsiban. A fedélzeten legalább százan voltak, valamennyien életüket vesztették.

Hírek

Lakónegyedre zuhant egy utasszállító Pakisztánban

Nem sokkal a landolás előtt lakónegyedre zuhant egy utasszállító repülőgép a pakisztáni Karacsiban. A fedélzeten legalább százan voltak, valamennyien életüket vesztették.

Az alacsony fogyasztás miatt esett az üzemanyagok ára

A járvány idején jelentősen visszaesett az olajfogyasztás, ami az üzemanyagok árának csökkenését okozta. Az elmúlt hetekben azonban gyorsan visszarendeződtek az árak - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.

Járvány – tárlat. Maszkok a cseh Nemzeti Múzeumban

A koronavírus-járvány elleni védekezés jelképének tekintett arcmaszkokból rendez kiállítást a prágai cseh Nemzeti Múzeum. Május 24-én megszűnik az általános és kötelező köztéri maszkviselés az országban.

Hungarikum lett a csíksomlyói búcsú és a tiszavirágzás

A csíksomlyói pünkösdi búcsú és kegyhely, a klasszikus magyar szablyavívás, a szőregi rózsatő és a tiszavirágzás is bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe, míg a Magyar Értéktár hét tétellel bővült.

Versenyhivatali eljárás gyógyhatást ígérő kozmetikai termékek miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Max-Immun Kft.-vel szemben, mert a vállalkozás megalapozatlanul tulajdonít  gyógyhatást a proinzulin C-peptidet tartalmazó termékeinek, ezzel - úgy véli - sértve a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.

“Fénykép” készült két galaxis ütközéséről

Először készült felvétel galaxisok ütközéséből eredő, nagy erejű anyagsugárról, úgynevezett relativisztikus jetről.

Szélvédő nélküli ronccsal hajtott az M5-ösön

Nem volt szélvédője, rendszáma, műszaki vizsgája, forgalmi engedélye, és a benzin is kifogyott egy autóból, amelyet gazdája az M5-ös autópálya mentén hagyott.

Gyámügyesek fosztogattak időseket – letartóztatások

Időskorú gondozottak vagyonának megszerzésében működtek együtt gyámügyi szakügyintézők hivatásos gondnokokkal és idősotthonok vezetőivel. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítja őket.

Önjáró robot semmisíti meg a vírust a Semmelweis Egyetemen

A koronavírust is elpusztítja az az automata robot, amely a napokban került a Semmelweis Egyetemre és UVC-fény kibocsátásával fertőtleníti környezetét - közölte az egyetem.

Tiltás – Itthon nem csak a mentolos cigi tűnt el a trafikokból

A mentolos cigaretta, valamint cigarettadohány mellett az ízesített elektronikus cigaretta és utántöltő folyadék sem forgalmazható tovább Magyarországon - közölte a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos.

Szja-bevallás: itt a határidő

Szerda éjfélig lehet módosítani, illetve elfogadni a NAV által készített személyijövedelemadó-bevallási tervezetet - figyelmeztetett az adóhatóság.

Újra drágulnak az üzemanyagok péntektől

A benzin és a gázolaj is drágul péntektől, előbbi bruttó 6 forinttal, utóbbi pedig bruttó 7 forinttal literenként.

Gazdaság

Jelasity Radován a Magyar Bankszövetség új elnöke

Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját választotta meg a Magyar Bankszövetség elnökének a szervezet tisztújító testületi ülésén.

MNB: ennél nagyobb sokkot is túlélne a bankrendszer

A mostaninál súlyosabb makrogazdasági pálya esetén is kezelhető a bakrendszer tőkeigénye, azaz a bankok többsége akkor sem szorulna tőkepótlásra - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) májusi stabilitási jelentése.

Sorozatos jogszabálysértések – 65 milliós bírság az UniCreditnek

Pénzforgalmi jogszabálysértések miatt hatvanöt millió forintra bírságolta az UniCredit Bank Zrt.-t a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A hitelintézetnek legkésőbb október végéig orvosolnia kell a problémákat.

Moratórium – MNB: csak a futamidő nőhet meg

A hiteltörlesztési moratórium miatt nem nő az ügyfelek törlesztőrészlete a moratórium lezárulta után sem, azonban ha hitelszerződésük egyéb feltételei miatt módosul a törlesztőrészlet, azt nem gátolják a moratórium szabályai - erősítette meg a jegybank.

Gazdagodtak a háztartások – nőtt a készpénzállomány

A háztartások pénzügyi vagyona 514 milliárd forinttal nőtt az idei első negyedévben, ami a 2013 harmadik negyedévi 418 milliárd óta a legszerényebb összeg. Egy év alatt 5060 milliárddal gazdagodtak a háztartások - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból.

Nőtt a magyar államadósság

Az államháztartás névértéken számított maastrichti adóssága 551 milliárd forinttal, 30 838 milliárd forintra nőtt az első negyedévben - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom